2026. április 26., vasárnap


Keresés: 2026年1月25日601519股票分析 (10000 találat)

Szeptember 20-án sorsolás

Szeptember 20-án 18 órakor lesz a Vedd el a számlát, és nyerj! nyereményjáték új körének első sorsolása a Szerbiai Rádió és Televízió csatornáján – jelentette be a pénzügyminisztérium.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338026/Szeptember-20-an-sorsolas
Nem jutottak közös nevezőre

Tegnap lezárultak a 2026-os évre vonatkozó minimálbér-tárgyalások a szerb kormány, a Független Szakszervezetek Szövetsége, a Függetlenség Ágazati Szakszervezetek Szövetsége és a Szerbiai Munkaadók Uniója képviselői között. Nem sikerült azonban közös nevezőre jutniuk.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338025/Nem-jutottak-kozos-nevezore
Közösségekben megtérülő program

Az idén 58 személyt foglalkoztatnak annak a közmunkaprogramnak a keretében, amely a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával valósul meg – tudtuk meg Pál Viktor gazdasági és turisztikai segédtitkártól. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy a programot összesen 9 millió dinárral támogatják, azzal a céllal, hogy lehetőséget adjanak azoknak, akik hasznos munkát vállalnának a közösségben. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338023/Kozossegekben-megterulo-program
Mintegy ezerháromszáz magyar elsős

Hétfőn több mint 770 ezer diák számára csengetnek be Szerbia-szerte, ezzel kezdetét veszi az új tanév. A legfontosabb számadatokról, a kisebbségi nyelvű oktatás helyzetéről, a magyar diákok létszámának alakulásáról, a tankönyvellátásról, valamint a közeljövőben várható pályázatokról Jerasz Anikót, az Oktatási Minisztérium államtitkárát kérdeztük.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.338011/Mintegy-ezerharomszaz-magyar-elsos
Nehéz út vár a Fradira és a Zvezdára

A labdarúgó-Európa-liga utolsó selejtezőkörében több emlékezetes fordulat is született: a PAOK és a Ludogorec hátrányból harcolt ki főtáblás szereplést, a Midtjylland, a Malmö, a Young Boys és a Braga pedig kettős győzelemmel biztosította helyét a sorozatban.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.338018/Nehez-ut-var-a-Fradira-es-a-Zvezdara
Hétvégi sportajánló

SZOMBAT AUTÓSPORT 11.30, M4 Sport, Adrenalin: Formula–1, Holland Nagydíj, 3.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.338006/Hetvegi-sportajanlo
Franciaország és Németország további légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának

Franciaország és Németország további légvédelmi eszközöket fog szállítani Ukrajnának, „tekintettel a tömeges orosz támadásokra" az elmúlt hetekben – tudatta a két ország a dél-franciaországi Toulonban pénteken rendezett 25. közös francia-német kormányülés után kiadott közös közleményükben.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.338015/Franciaorszag-es-Nemetorszag-tovabbi-legvedelmi-eszkozoket-szallit-Ukrajnanak
Elfogadták az árrések korlátozásáról vonatkozó rendelet kiegészítéseit

A köztársasági kormány mai rendkívüli ülésén elfogadta a kiskereskedelmi láncok árrésének korlátozásáról szóló rendelet kiegészítéseit, amellyel a logisztikai árengedményeket és egyéb díjakat is felső határhoz kötötte – erősítette meg a Tanjugnak a Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.338007/Elfogadtak-az-arresek-korlatozasarol-vonatkozo-rendelet-kiegesziteseit
Forgalombénulás a Limánon

A Shakespeare utca és a Stefan despota sugárút kereszteződése közelében lévő lakónegyed melegvíz-ellátását végző csőrendszert felújítják, a munkálatok augusztus 18-án kezdődtek meg (felső fotónkon).

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.338003/Forgalombenulas-a-Limanon
Tüntetésekkel startol a tanév?

A tanévnyitó napjára, szeptember 1-jére ismét utcai megmozdulást hirdettek a blokádban lévő egyetemisták (Studenti u blokadi) elnevezésű csoport tagjai, akik középiskolás szerveződésekkel közösen vonulnak fel Belgrádban, írja a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337998/Tuntetesekkel-startol-a-tanev
Villanyszámlára-támogatás a rászorultaknak

Az előttünk álló fűtési idényben a kedvezményezett fogyasztói státuszt a legkisebb jövedelmű nyugdíjasok is megkapják – nyilatkozta a Pink televíziónak Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter. Hangsúlyozta, hogy minden villanyáram-fogyasztó ebből a kategóriából további 5 százalékos kedvezményben részesül, ha rendszeresen fizeti a számláit.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337964/Villanyszamlara-tamogatas-a-raszorultaknak
Szabadon választott születésnap

Hétfőn ünnepeljük a város napját, amikor is arra emlékezünk, hogy 1779. szeptember 1-jén Szabadka megkapta a szabad királyi város címet Mária Terézia magyar királynőtől.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337989/Szabadon-valasztott-szuletesnap
Hétfőtől olcsóbban vásárolhatunk

A szerb kormány elfogadta azt a rendeletet, amely 23 termékkategóriában, mintegy 20 ezer termék esetében 20 százalékra csökkenti a kiskereskedelmi láncok árrését, így egyebek mellett az alapvető élelmiszerek: a tej és tejtermékek, a

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337955/Hetfotol-olcsobban-vasarolhatunk
Novak kemény pályán beérte Rogert

Két amerikai játékos felett aratott győzelem után Novak Đoković a US Openen egy meccs erejéig áttér európai ellenfélre. Miután megverte Learner Tient, majd a Zachary Svajdát, a volt világelső szerb teniszező a 3. fordulóban ma a brit veterán Cameron Norrie-val találkozik, akivel hibátlan 6:0-ra áll a mérlege, s akit az idén már kétszer, Genfben és a Roland Garroson is felülmúlt.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337960/Novak-kemeny-palyan-beerte-Rogert
Tankönyvtámogatás az elsősöknek

Az idén is ingyentankönyveket kapnak azok az Óbecse községbeli gyermekek, akik most kezdik meg az általános iskolát – az erről szóló határozatot a községi képviselő-testület tegnap délelőtt megtartott, tizenkettedik ülésén

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.337980/Tankonyvtamogatas-az-elsosoknek
Százharmincegy elsős indul iskolába

Az adai Cseh Károly Általános Iskolában szeptember elsején 590 tanuló kezdi meg vagy folytatja általános iskolai tanulmányait. Ferencz József igazgató elmondta, hogy az intézmény két adai, illetve egy-egy töröfalui és völgyparti

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.337977/Szazharmincegy-elsos-indul-iskolaba
Őrizetben a Bölcsészkar épülete előtt dulakodók

A Belügyminisztérium dolgozói folytatják a letartóztatásokat, csütörtökön is őrizetbe vettek több fiatalembert, akikről azt gyanítják, hogy részt vettek az elmúlt napokban a Bölcsészkar épülete előtti gyülekezésekben, és hogy ottlétük során hivatalos személy elleni támadásnak minősíthető bűncselekményeket követtek el.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.338001/Orizetben-a-Bolcseszkar-epulete-elott-dulakodok
Új lehetőségek az iskolapadban

A nagykikindai Fejős Klára Általános Iskolában már zajlanak az előkészületek a szeptember 1-jei tanévkezdésre. Az intézményben a 2025–2026-os iskolaévet 200 diákkal kezdik meg – tájékoztatott Csömöre Hermina, az iskola

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337978/Uj-lehetosegek-az-iskolapadban
Jokićék lesöpörték az észteket

A szerb válogatott fölényes, 98:64-es győzelemmel kezdte szereplését a rigai Európa-bajnokságon Észtország ellen. A Pešić-legénység már az első percekben jelezte, hogy komolyan gondolja a menetelést, és egy pillanatig sem hagyott kétséget a győztes kilétét illetően – már a nyitónegyed végére tetemes, húszpontos előnyt épített ki (32:12).

http://www.magyarszo.rs/sport/kosarlabda/a.337958/Jokicek-lesoportek-az-eszteket
A Fradi győzött, de nem jutott főtáblára

A Ferencváros 3:2-es diadallal intett búcsút Bakunak, ám a párharc sorsát nem tudta megfordítani. A Qarabağ hazai pályán is betalált, így a magyar bajnok minden erőfeszítés ellenére az Európa-ligában folytatja nemzetközi menetelését.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337959/A-Fradi-gyozott-de-nem-jutott-fotablara
Pénteki sportajánló

AUTÓSPORT 12.30 és 16.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337957/Penteki-sportajanlo
Stabil az állam gazdasága

Decembertől 12 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a Pink Televízió műsorában. Hozzátette, dolgoznak azon is, hogy a nyugdíjasok számára megszűnjön az a korlátozás,

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337971/Stabil-az-allam-gazdasaga
Szavazások sora a boszniai szerb entitásban

November 23-ára írta ki ma az előrehozott elnökválasztást a boszniai szerb entitás területén a bosznia-hercegovinai szövetségi Központi Választási Bizottság, miután – a jogerős bírósági döntést követően – megfosztotta mandátumától Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság jelenlegi elnökét.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.337948/Szavazasok-sora-a-boszniai-szerb-entitasban
A kalotaszegi muzsikáról

Kishegyesen a Fokos zenekar hatodik alkalommal rendezte meg népzenei táborát, ahol 21 résztvevő intenzív elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatta el a kalotaszegi muzsikát hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon. A tábor célja a népzene átfogó megismerése és gyakorlása, magyarországi és vajdasági résztvevők bevonásával.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/kishegyes/a.337956/A-kalotaszegi-muzsikarol
Ingyentankönyvekkel kezdik meg a tanévet az újvidéki elsősök

Az önkormányzat immár hetedik éve gondoskodik arról, hogy az első osztályba indulók ingyen kapják meg a tankönyveket. Erre a célra az idén több mint 47 millió dinárt különítettek el a költségvetésben.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337931/Ingyentankonyvekkel-kezdik-meg-a-tanevet-az-ujvideki-elsosok
Októbertől drágul az áram Szerbiában

A Szerbiai Energiaügynökségi Tanács (AERS) mai ülésén jóváhagyta a Szerbiai Villanygazdaságnak (EPS) a villanyáram kiskereskedelmi és háztartási árának emelkedésére vonatkozó kérelmét. Ennek értelmében október 1-jétől a fogyasztók 6,6 százalékkal többet fizetnek az elektromos áramért.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337933/Oktobertol-dragul-az-aram-Szerbiaban
Az önkormányzat várja a javaslatokat

A városi képviselő-testület keretében működő ünnepnap-meghatározó és díjodaítélő bizottság ismét felhívással fordult az újvidéki polgárokhoz, jogi személyekhez, vállalatokhoz, intézményekhez, politikai szervezetekhez és más közösségekhez, hogy tegyék meg javaslataikat arra vonatkozóan, kiket, illetve mely szervezeteket, intézményeket vagy közösségeket tartanak méltónak a város 2025. évi Októberi Díjára, illetve Novemberi Oklevelére.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337928/Az-onkormanyzat-varja-a-javaslatokat
Visszatéríthető a Subus kártyák egyenlege

Szeptember 1. és 30. között kérhetik az utazók a Subus kártyán megmaradt egyenleg visszatérítését a Subotica-trans Közúti Utasszállító Kommunális Közvállalatnál.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337929/Visszateritheto-a-Subus-kartyak-egyenlege
Bezár a rendőrségi ügyfélszolgálat a Szabadság hídnál

Szeptember 1-jétől ideiglenesen bezárják a Felszabadulás sugárút 143. alatt működő rendőrségi ügyfélszolgálati irodát, mert az épületben felújítást végeznek.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337926/Bezar-a-rendorsegi-ugyfelszolgalat-a-Szabadsag-hidnal
Az Albán Riviéra

Csiszolatlan gyémánt egy olyan helyen, ahol egy átlagos turistának eszébe sem jutna nyaralni. Szomszédjai Görögország és Montenegró – a két tengermelléki ország, amelyek már bizonyítottak.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.338919/Az-Alban-Riviera
Folklorna muzika je način života

Iza raznolikosti mađarskog folklornog muzičkog života u Vojvodini uvek stoje ljudi koji ne samo da čuvaju i prenose tradiciju, već je i obogaćuju novim interpretacijama i istraživanjima. Đula Juhas je jedan od onih za koje folklorna muzika nije samo profesija, već i način života: svira violu i kontra tamburu u orkestru „Juhas”, a radi i kao saradnik i istraživač folklorne muzike u Zavodu za kulturu vojvođanskih Mađara.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.337914/Folklorna-muzika-je-nacin-zivota
A biciklizés népszerűsítéséért

Az Opti-Bike 3 projekt részeként Szabadka Város területén, Királyhalmon és Palicson 4,2 kilométernyi kerékpárút épül. Az Interreg-IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programban megvalósuló projekt

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337922/A-biciklizes-nepszerusiteseert
Egy-egy szerb és magyar játékos maradt

Nem értékelhető sikeresnek a szerbiai és a magyar teniszezők szereplése a US Open 1. fordulójában. Szerb részről ugyanis csak Novak Đoković, magyarról egyedül Bondár Anna maradt versenyben, a többiek pedig, összesen heten, már búcsúztak az idény utolsó nagy tornáján.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337900/Egy-egy-szerb-es-magyar-jatekos-maradt
Viharos hétvége várható Zandvoortban

A nyári szünet után Hollandiában folytatódik a Formula–1 világbajnoksága, méghozzá különleges időbeosztással és sok izgalmat ígérő versenyhétvégével.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337896/Viharos-hetvege-varhato-Zandvoortban
Koncertek, sport, kultúra

Szabadka Város napja alkalmából a település központjában, valamint intézményeiben az idén is többnapos színes programmal várják a helybelieket, valamint az ide látogató turistákat. A hagyományokhoz híven most is megtartják a

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337920/Koncertek-sport-kultura
Hét százalékkal drágul az áram

Október 1-jétől 7 százalékkal fizetnek többet a villanyért azok a háztartások, melyek havonta 1200 kilowattóránál kevesebb áramot fogyasztanak. Módosul a piros zóna küszöbe is, az eddigi havi 1600 kilowattos fogyasztás helyett 1-jétől már 1200 kilowattnál kezdik a magasabb tarifa szerinti elszámolást, esetükben 14–33 százalékkal is megemelkedhet a számla összege – számolt be Željko Marković energetikai szakértő.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337912/Het-szazalekkal-dragul-az-aram
Dulakodás a Bölcsészettudományi Kar épülete előtt

A Belügyminisztérium dolgozói letartóztatták azt a 23 éves, újvidéki fiatalembert, akit szerdára virradóra hivatalos feladatát végző hivatalos személy elleni támadásnak minősített bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337927/Dulakodas-a-Bolcseszettudomanyi-Kar-epulete-elott
Kedvezményes hitelek a kisebb jövedelműeknek

A Szerb Nemzeti Bank (NBS) utasította azokat a bankokat, amelyek dináralapú fogyasztási, készpénz- és lakáshiteleket kínálnak, hogy legkésőbb szeptember 15-ig frissítsék ajánlataikat. Az új intézkedések célja, hogy azok a munkavállalók és nyugdíjasok, akiknek a jövedelme nem haladja meg a százezer dinárt, kedvezőbb feltételekkel vehessenek fel hiteleket. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337911/Kedvezmenyes-hitelek-a-kisebb-jovedelmueknek
Az életszínvonal javítása a fő cél

Az új gazdasági intézkedések a Szerbiában élő polgárok jólétét szolgálják – nyilatkozta a Tanjug hírügynökségnek Siniša Mali pénzügyminiszter. Mint mondta, a kereskedelmi árrések korlátozása a termékek árának csökkenését eredményezi a kiskereskedelmi láncokban, és bejelentette, hogy december 1-jétől újabb nyugdíjemelés várható. 

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337909/Az-eletszinvonal-javitasa-a-fo-cel
Mit veszített a Crvena zvezda a BL-búcsúval?

A belgrádi Crvena zvezda számára ismét elérhetetlennek bizonyult a Bajnokok Ligája főtáblája: a szerb bajnok a ciprusi Pafosz ellen búcsúzott a selejtezőkben, így harmadik éve zsinórban nem lesz ott a legrangosabb sorozatban.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337898/Mit-veszitett-a-Crvena-zvezda-a-BL-bucsuval
Túl nagy falat a minimálbér?

A szerbiai vállalatok harmada nem lesz képes kifizetni a 2026-ra javasolt 550 eurós, megemelt havi minimálbért – szögezte le Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkaadók Uniójának tiszteletbeli elnöke.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337908/Tul-nagy-falat-a-minimalber
Ezektől kikapni?

Egy hete a Győr hazai pályán minimális arányú győzelmet aratott a Rapid Wien felett a Konferencia Liga selejtezőjének negyedik fordulójában, így a zöld-fehéreknek minden okuk megvan arra, hogy bizakodva várják a visszavágót.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337897/Ezektol-kikapni
Sínen vagyunk?

Az indoklás szerint a lakosság életszínvonalának javítása érdekében vezetnek be új intézkedéseket Szerbiában. Ezt már korábban kilátásba helyezték, az államelnök pedig vasárnap már konkrét intézkedéseket jelentett be. Bizonyos részleteket azonban még ezután fognak közzétenni.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.337905/Sinen-vagyunk
A népzene életforma

A vajdasági magyar népzenei élet sokszínűsége mögött mindig ott állnak azok az emberek, akik nemcsak őrzik és továbbadják a hagyományt, hanem új értelmezésekkel és kutatásokkal gazdagítják is azt.

http://www.magyarszo.rs/kultura/a.337903/A-nepzene-eletforma
Csütörtöki sportajánló

ATLÉTIKA 19.00, M4 Sport+, Arena Premium 5: Gyémánt Liga, Zürich.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337894/Csutortoki-sportajanlo
Đoković a US Open harmadik fordulójában

Bejutott a US Open harmadik fordulójába Novak Đoković, miután New Yorkban a második körben négy szettben, 6:7, 6:3, 6:3, 6:1 arányban legyőzte az amerikai Zachary Svajdát, a világranglista 145. helyezettjét.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337901/Dokovic-a-US-Open-harmadik-fordulojaban
Dupla autólopás Belgrádban

A belgrádi rendőrség elfogott egy 18 éves fiatalembert, aki ellen az ügyészség utasítására bűnvádi feljelentést tesznek idegen jármű jogosulatlan használata miatt, tudósít a Belügyminisztérium. Emellett a rendőrség közölte,

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.337887/Dupla-autolopas-Belgradban
Mali: Holnap meghozzuk a rendeletet a kereskedelmi haszonkulcs korlátozásáról

Siniša Mali pénzügyminiszter ma bejelentette, hogy a szerb kormány holnap rendeletet fogad el a kereskedelmi haszonkulcs csökkentéséről, ami legfeljebb 20 százalékos lehet. Ennek eredményeként szeptember 1-jétől a kiskereskedelmi láncok polcain legalább 3.000 termék ára csökken majd.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337883/Mali-Holnap-meghozzuk-a-rendeletet-a-kereskedelmi-haszonkulcs-korlatozasarol
Augusztus végi metál búcsú Szenttamáson – jön a Hellhammer Open Air 2025

Interjú Marko Gospavić szervezővel

http://www.kepesifi.com/programok/a.337880/Augusztus-vegi-metal-bucsu-Szenttamason-jon-a-Hellhammer-Open-Air-2025
Milliárdokat termelő infrastruktúra

Egyre bővül és erősödik a kínai vállalatok szerbiai üzleti tevékenysége. A húsz legnagyobb kínai vállalat ugyanis 865 milliárd dinár, azaz 7,4 milliárd euró bevétellel, valamint 123 milliárd dinár, vagyis több mint egymilliárd euró nettó nyereséggel zárta a múlt évet Szerbiában – közölte a Forbes Srbija gazdasági magazin.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337861/Milliardokat-termelo-infrastruktura
Több hely a legkisebbeknek

Már a májusi óvodai beiratkozást követően körvonalazódott, hogy a gyermekek számára a Dragoljub Udicki Iskoláskor Előtti Intézmény az idén sem tud elég helyet biztosítani. A helyzet Homokréven (Mokrinban) 20, Nagykikindán pedig 90

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337872/Tobb-hely-a-legkisebbeknek
Iskoristiti mogućnosti koje pruža veštačka inteligencija

Nacionalni savet mađarske nacionalne manjine održao je juče seminar u zgradi Fondacije „Laslo Sekereš” u Subotici za rukovodioce uslužnih centara za zajednice u rasejanju, kao i za predstavnike obrazovnih ustanova i kulturno-umetničkih institucija.

http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.337866/Iskoristiti-mogucnosti-koje-pruza-vestacka-inteligencija
Megérkeztek a tankönyvek az iskolákba

Az idén is minden iskolába megérkeztek az ingyenes tankönyvek és a tanítást segítő egyéb eszközök – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Rétvári Bence a Szent-Györgyi Albert Általános

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.337849/Megerkeztek-a-tankonyvek-az-iskolakba
Kihasználni a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket

A Magyar Nemzeti Tanács a szabadkai Szekeres László Alapítvány épületében tegnap képzést tartott a szórványközpontok vezetői, az oktatási intézmények, valamint a művelődési intézmények képviselői számára. A Mesterséges

http://www.magyarszo.rs/kultura/a.337863/Kihasznalni-a-mesterseges-intelligencia-adta-lehetosegeket
Bondár Anna kivágta a rezet

A világnak ebben a csücskében a legfontosabb hír a US Open második versenynapján, hogy Bondár Anna vereséget mért az ukrán Elina Szvitolinára, és a 2. fordulóban a görög Maria Szakarival mérkőzhet. Bondár a jelek szerint érvényesíteni tudta az előző két meccsükön elszenvedett vereségek során szerzett tapasztalatot.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337854/Bondar-Anna-kivagta-a-rezet
Jó reggelt! 27-08-2025

Alig ért véget a 2024/2025-ös tanév, szinte fel sem lélegzett a pedagógus, de a diák sem, és máris minden arra emlékeztet, hogy kezdődik a következő iskolaév. Már július első hetében a boltok polcain felsorakoztatták az

http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.337856/Jo-reggelt-27-08-2025
Szerdai sportajánló

ATLÉTIKA 17.30, M4 Sport: Gyémánt Liga, Zürich.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337851/Szerdai-sportajanlo
Ahol a só íze a földből fakad

Bosznia-Hercegovina neve hallatán a történelmi kultúrák találkozása jut sokak eszébe. Igaz, ezt jócskán beárnyékolták a kilencvenes évek véres etnikai összetűzései, de ez az egykori jugoszláv tagköztársaság továbbra is

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337841/Ahol-a-so-ize-a-foldbol-fakad
Feszült helyzet az újvidéki bölcsészkar előtt

Feszültté vált a helyzet az újvidéki Bölcsészettudományi Kar előtt, miután a Jogi Kar néhány hallgatója belépett az épületbe, ahonnan Milivoj Alanović dékán ma reggel eltávolította az zárlatot tartó egyetemistákat. Az incidens

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337850/Feszult-helyzet-az-ujvideki-bolcseszkar-elott
Feltételhez kötött kompromisszum

Beszélgetést folytatott kedden Aleksandar Vučić államfő Peter Sørensennel, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával, amely során azokra a lehetőségekre összpontosítottak, amelyek lehetővé teszik a Belgrád–Pristina párbeszéd folytatását az EU részvételével – derül ki az államfő keddi Instagram-bejegyzéséből.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337848/Feltetelhez-kotott-kompromisszum
Mali: A gazdasági intézkedések célja a polgárok életszínvonalának javítása

Siniša Mali pénzügyminiszter elmondta, hogy az új gazdasági intézkedések elsődleges célja a polgárok életszínvonalának javítása. Kiemelte, hogy a haszonkulcsok szabályozása közvetlen hatással van a kiskereskedelmi termékek

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337844/Mali-A-gazdasagi-intezkedesek-celja-a-polgarok-eletszinvonalanak-javitasa
Kettő iskolában a tankönyvek kiszállítása a közbeszerzési eljárás során felmerült váratlan okok miatt késik

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában és a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában a tankönyvek kiszállítása a közbeszerzési eljárás során felmerült váratlan okok miatt késik - mint az írják az intézmények a

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.337843/Ketto-iskolaban-a-tankonyvek-kiszallitasa-a-kozbeszerzesi-eljaras-soran-felmerult-varatlan-okok-miatt-kesik
Még mindig katasztrofális a határátkelés

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában továbbá a határhelyzetről, a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti autóbuszjáratokról, valamint a Pásztor István Alapítványról is beszélt -

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337835/Meg-mindig-katasztrofalis-a-hataratkeles
Megkezdődött a Nagyboldogasszony-napi programsorozat

Szombaton Kisoroszon a 25. Babgulyásfőző versennyel megkezdődött a Nagyboldogasszony-napi programsorozat.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337829/Megkezdodott-a-Nagyboldogasszony-napi-programsorozat
A nótaéneklés megmaradásáért

Vasárnap este a torontálvásárhelyi (debelyacsai) József Attila Művelődési Otthon nagyszínpadán 29. alkalommal tartották meg a VIVE-fesztivált, a magyar nóták és csárdások fesztiválját. A rendezvény célja a magyar nóta népszerűsítése, valamint az, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson az amatőr magyarnóta-énekeseknek, valamint az új magyarnóta- és csárdásszerzőknek.

http://www.magyarszo.rs/kultura/a.337811/A-notaenekles-megmaradasaert
Királyi csapatok

Vasárnap este az újonc Real Ovideo a Real Madridot fogadta. A várakozásoknak megfelelően a madridiak uralták a játékot, az egyetlen meglepő csak az volt a vendégeknél, hogy Vinícius Júnior helyett Rodrygo kapott szerepet a kezdőcsapatban.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337816/Kiralyi-csapatok
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kart blokád alatt tartó egyetemistákat kizárták az épületből

Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kart blokád alatt tartó egyetemistákat ma reggel kizárták az épületből, írja a Beta. Az egyetemisták sürgős felhívást küldtek a közösségi oldalakon azzal az üzenettel, hogy Milivoje

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337827/Az-ujvideki-Bolcseszettudomanyi-Kart-blokad-alatt-tarto-egyetemistakat-kizartak-az-epuletbol
Danilović látványos összeomlása

Novak Đoković győzelemmel nyitotta a US Opent, a rajton viszont kiesett Olga Danilović, magyar részről pedig nemcsak Piros Zsombor, hanem vaskos meglepetésre Marozsán Fábián is.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337815/Danilovic-latvanyos-osszeomlasa
Gólgazdag mérkőzések a nyitányon

Mozgalmasan indult az oromi találkozó, a 6. percben Kiss nagy helyzetben nem találta el a labdát, majd a túloldalon a rutinos Horvát lefutotta a hazai védőket, közeli lövése azonban fölé szállt. A nyáron alaposan megerősített tornyosi gárda az első félidő derekán szerezte meg a vezetést, miután Bojtos tíz méterről a kapuba lőtt egy eléje pattanó labdát.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337823/Golgazdag-merkozesek-a-nyitanyon
Pislákoló remény

Az első találkozókat követően nehéz helyzetbe került a Ferencváros és a Crvena zvezda is a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, hiszen hazai pályán szenvedtek vereséget, így idegenben kell(ene) kiharcolniuk a továbbjutást.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337814/Pislakolo-remeny
Vučić: A párbeszédre hívó ajánlatom továbbra is érvényben marad

Aleksandar Vučić elnök hétfőn kijelentette, hogy az egyetemi karokat blokád alatt tartó egyetemistáknak tett ajánlata a párbeszédre, amelyet egyes karok elutasítottak, továbbra is érvényes, és addig fog érvényben maradni, amíg el nem fogadják.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337818/Vucic-A-parbeszedre-hivo-ajanlatom-tovabbra-is-ervenyben-marad
Keddi sportajánló

KERÉKPÁROZÁS 14.00, Eurosport 1: Vuelta a España, férfiak, 4.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337812/Keddi-sportajanlo
Sikeresen és rátermetten vezette a Műegyetemet

Az utóbbi két évszázadban a déli végek tudósai, írói és művészei közül többen is az MTA tagjai voltak, s e rangos elismerést kiemelkedő tudományos vagy művészi munkásságukkal vívták ki.

http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.337807/Sikeresen-es-ratermetten-vezette-a-Muegyetemet
A magyar Fiume – gondban és derűben

Utazó nemzet lett a magyar, fogalmazta meg Baloghy Ernő Fiumei emlékek című, a szabadkai Délmagyarország című lapban, 1909 tavaszán három részletben megjelent élménybeszámolójában. „Magyarral találkozhatunk a Spitzbergákon úgy, mint Kairóban, sőt Wladiwostokban meg Colombóban is, nem is szólván Párisról, Londonról, a Svajcról, meg a Riviéráról, ahová elutazni meg éppen gyerekjáték. Istenben boldogult Kőrösi Csoma Sándor büszke lenne fajára.”

http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.337806/A-magyar-Fiume-gondban-es-deruben
Mit jelentenek a polgároknak a gazdasági intézkedések?

A bejelentett gazdasági intézkedések megkönnyítik a lakosok életét – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter azt követően, hogy Aleksandar Vučić államfő öt gazdasági intézkedéscsomagot is ismertetett a néphez intézett beszédében

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337801/Mit-jelentenek-a-polgaroknak-a-gazdasagi-intezkedesek
A legnagyobb kínai vállalatok Szerbiában tavaly egymilliárd eurót kerestek

A Szerbiában működő 20 legnagyobb kínai vállalat összesen 865 milliárd dinár (7,4 milliárd euró) bevételt és 123 milliárd dinár nettó nyereséget (több mint 1 milliárd eurót) ért el tavaly – közölte a Szerbiai RTV a Forbes Szerbia információira hivatkozva.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337799/A-legnagyobb-kinai-vallalatok-Szerbiaban-tavaly-egymilliard-eurot-kerestek
Gyökeres belendült

Az Arsenal alaposan megörvendeztette szurkolóit a hétvégén. A klub a Leeds elleni hazai bajnokit megelőzően bejelentette, hogy a Crystal Palace-től megszerezte Eberechi Eze játékjogát.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337792/Gyokeres-belendult
Minőségi borokat remélnek az idei évtől

A tiszahegyesi Šasla Szőlőtermesztők és Borászok Egyesülete szombaton 25. alkalommal tartotta meg a vajdasági szőlészek és borászok találkozóját.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.337785/Minosegi-borokat-remelnek-az-idei-evtol
Változások a bolti árakban szeptembertől

Jagoda Lazarević bel- és külkereskedelmi miniszter a Szerbiai Rádió és Televízió műsorában elmondta, hogy 24 legnagyobb kereskedelmi láncnak szeptember 1-jétől, a létesítményeik megnyitása után módosítania kell árait, ha az

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337778/Valtozasok-a-bolti-arakban-szeptembertol
Márquez a Balaton Parkban is győzött

A hatszoros világbajnok Marc Márquez, a Ducati spanyol klasszisa nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP Magyar Nagydíját a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337790/Marquez-a-Balaton-Parkban-is-gyozott
Itt minden lehet

Többször megállapítottuk már, hogy a magyar bajnokságban hiábavaló lenne folyamatokat keresni, az előző mérkőzésekből nehéz tippelni a következő találkozók kimenetelére, hiszen hasonló erejű csapatokról lévén szó, minden az aznapi forma szerint dől el. A Ferencváros legyőzését követően logikusnak tűnt volna, hogy a Puskás Akadémia hazai pályán a Debrecent is megveri, főleg annak figyelembevételével, hogy a Loki egy hete csúnyán elbukta a Nyíregyháza elleni találkozót.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337771/Itt-minden-lehet
Nem termett babér Szamokovban

Habár az U20-as bulgáriai világbajnokságot megelőző esélylatolgatások szerint két szerbiai birkózótól is érmet remélhettünk a korosztályos világversenyen, a kötöttfogású delegáció végül üres kézzel utazott haza.

http://www.magyarszo.rs/sport/kuzdosportok/a.337789/Nem-termett-baber-Szamokovban
Novak Đoković bejutott a US Open második fordulójába

A legjobb szerb teniszező az amerikai Learner Tien ellen jutott tovább három szettben, 2 óra 24 perc alatt (6:1, 7:6 (7:3), 6:2). Sorozatban a 75.

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337774/Novak-Dokovic-bejutott-a-US-Open-masodik-fordulojaba
Döcög a topolyai szekér

Nem kezdődött jól a találkozó a topolyaiak számára, hiszen a Vojvodina már 27 másodpercnyi játék után vezetett, Milutin Vidosavljević volt eredményes. A 21. percben aztán jött egy újabb védelmi hiba, amikor Yusuf Bamidele megadásra kényszerítette a TSC kapuvédőjét.

http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.337770/Docog-a-topolyai-szeker
Györe New Yorkban sem játszhatott

Aligha van rá példa a nyílt korszakban, az utóbbi 20 évben pedig biztosan nem történt meg, hogy egy Grand Slam-tornán több magyarországi teniszező legyen a főtáblákon, mint szerbiai.

http://www.magyarszo.rs/sport/tenisz/a.337788/Gyore-New-Yorkban-sem-jatszhatott
Jó reggelt! 25-08-2025

A kerékpár egy emberi erővel meghajtott kétkerekű jármű, amelyet mifelénk leginkább biciklinek neveznek, valamint bicajnak vagy bringának becéznek, régiesen kenyérgőzösként is emlegetik, esetleg drótszamárnak csúfolják. A

http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.337773/Jo-reggelt-25-08-2025
Szergej Lavrov: Kijevnek fel kell hagynia az oroszajkú lakosság diszkriminálásával

Kijevnek vissza kell vonnia az oroszajkú lakosságot diszkrimináló összes ukrán törvényt - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337767/Szergej-Lavrov-Kijevnek-fel-kell-hagynia-az-oroszajku-lakossag-diszkriminalasaval
A kerékpármester, a halott műanyag királya

Alessandro Ricci arról álmodozott, hogy egyszer a Giro d’Italián indul. Gyerekkorában a szülei Magyarországra költöztek, mert tudták, hogy az egy rendezett, viszonylag lassú ország, és aki megtanul magyarul, annak nagyobb az esélye

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337756/A-kerekparmester-a-halott-muanyag-kiralya
Kísérletezés a természetfelettivel

Eddig egy híján hatvan regényt olvastam Stephen King tollából,  ám még áll egy „kisebb” életműnyi könyve a polcomon. A hatvanadik előtt megtorpantam, nem mintha megcsömörlöttem volna a szerzőtől, hanem egy időre

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337757/Kiserletezes-a-termeszetfelettivel
Bor és kultúra

Bor és kultúra címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem népszerű programhelyszínén, a Janus Pannonius Sátorban, ahol három ismert közéleti személyiség osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel a borkultúra jelenével és jövőjével kapcsolatban.

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.337730/Bor-es-kultura
Kajak-kenu vb - Magyar éremeső a milánói esőben

A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek. A zárónap délelőttjén hét

http://www.magyarszo.rs/sport/a.337762/Kajak-kenu-vb-Magyar-eremeso-a-milanoi-esoben
„Híd akarok lenni, nem pedig árok”

Az óbecsei Szilágyi Edit munkásságát nem a hangos sikerek jellemzik, hanem a szívből jövő tenni akarás és közösségi elhivatottság. A szellemi, kulturális és emberi értékek iránti elkötelezettsége hosszú évek óta meghatározó szerepet tölt be a közéletben – szervezőként, moderátorként, íróként és újságíróként is.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.337728/Hid-akarok-lenni-nem-pedig-arok
Zentai zenész az amerikai dzsessz színpadán

Nem egészen egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Zenta város napja alkalmából Kormányos Gergő zentai dzsesszzenész és zeneszerző vehette át a tehetséges fiataloknak járó Juventus Pro Urbe díjat. Gergő a Bolyai

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.337747/Zentai-zenesz-az-amerikai-dzsessz-szinpadan
FRISSÍTETT – Háromezer termék árát csökkentik

Aleksandar Vučić államfő a Szerbia Palotában ismertette az új gazdasági intézkedéscsomag első elemeit, amelyek között szerepel a kereskedelmi haszonkulcsok korlátozása, a hitelkamatlábak csökkentése, a végrehajtási és

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337751/FRISSITETT-Haromezer-termek-arat-csokkentik
Bács-Bodrog vármegye társadalmi élete a XIX. és a XX. század fordulóján

Bácska társadalmi mozgalmainak bemutatásakor Szabadka város gazdagságát Havas Emil tárta az olvasók elé. A modern idők jelképének az újonnan épült városházát tekintette, annak égbe nyúló pompájában benne van a szabadkai

http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.337749/Bacs-Bodrog-varmegye-tarsadalmi-elete-a-XIX-es-a-XX-szazad-fordulojan
A raktárosok a legkeresettebbek Szerbiában

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint idén júliusban a szerbiai munkaadók 11 767 munkavállalót kerestek, és a legtöbb állást raktárosoknak kínálták, akik számára 635 hirdetés jelent meg.

http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.337733/A-raktarosok-a-legkeresettebbek-Szerbiaban
Ingyenes tankönyvcsere az NS Blok szervezésében

Az NS Blok Polgári Egyesület az idén immár tizenötödik alkalommal szervezi meg hagyományos, ingyenes tankönyvcsere-akcióját, amelyre az általános iskolás diákokat és szüleiket várják.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337736/Ingyenes-tankonyvcsere-az-NS-Blok-szervezeseben
Savo Minić lesz a kormányalakító

Milorad Dodik, akitől a Bosznia-Hercegovinai Központi Választási Bizottság (CIK) jogerős bírósági ítélet alapján megvonta a boszniai Szerb Köztársaság elnöki mandátumát, ma Savo Minićet javasolta kormányalakítónak.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.337735/Savo-Minic-lesz-a-kormanyalakito
Forgalomkorlátozás a Tolsztoj utcában

A hét derekán forgalomkorlátozás lépett életbe a Primorska utcában, az ipari övezetben, a DTD csatorna mentén húzódó útvonalon (a fotón). Az útszerkezet javítása folyamatban van, a forgalmirend-változásnak augusztus 26-áig kellett volna érvényben lennie.

http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.337721/Forgalomkorlatozas-a-Tolsztoj-utcaban
Đoković: Szerbia a polgárháború szélén áll

A teniszrajongók körében régóta tart a vita arról, hogy Novak Đoković minden idők legnagyobb játékosa-e. A szerb klasszis azonban nemcsak sporteredményei, hanem a hazai társadalmi-politikai helyzetről szóló nyilatkozatai miatt is komoly visszhangot vált ki.

http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.337731/Dokovic-Szerbia-a-polgarhaboru-szelen-all