Keresés: 电科芯片2025年重大资产重组进展公告 (3457 találat)
Nem csak a német ipar jövője a tét
Országunk a külkereskedelmi árucsere-forgalom több mint 60 százalékát az Európai Unió országaival valósítja meg. Németország Szerbia legjelentősebb külkereskedelmi partnere.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/raforditasok/a.7790/Nem-csak-a-nemet-ipar-jovoje-a-tetMandić nem vállalja a nyarat
Jugoslav Vasović, a Szerbiai Vízilabda-szövetség (VSS) szakmai tanácsának elnöke a minap bejelentette, a Novi Beogradtól botrányos körülmények között távozó Dušan Mandić a nyáron nem vállalja a szereplést a válogatottban.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.7640/Mandic-nem-vallalja-a-nyaratÚj érkező a Győrnél és a Fradinál
A napokban újabb érkezőről számolt be a Győr és a Ferencváros női csapata is.
http://www.magyarszo.rs/sport/kezilabda/a.7530/Uj-erkezo-a-Gyornel-es-a-FradinalEmelik a nyugdíjakat
A nyugdíjasok október 1-jétől 5,5 százalékkal magasabb juttatásra számíthatnak, a jövő év elejétől viszont 14,5 százalékkal emelik az idősek havi ellátását – erősítette meg Aleksandar Vučić államfő korábbi bejelentését Siniša Mali pénzügyminiszter a Pink televízió vendégeként. Hozzátette: fél év múlva az átlagos nyugdíj 390 euró lesz, 2012-ben viszont mindössze 204 euró volt.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.7399/Emelik-a-nyugdijakatJúliustól tovább drágul a cigaretta
A jövő hónaptól ismét emelkedik a cigaretta ára, mégpedig valószínűleg az utóbbi időben szokásos 10 dinárral dobozonként. Az idei, immár második áremelés oka is a 2020-ban elfogadott jövedékiadó-naptár, amely szerint a cigaretta ára 2025-ig minden januárban és júliusban emelkedik az 1,5 dináros jövedéki adó miatt. Emellett a cigaretta árába beleszámítják a 33 dináros, arányos adórészt, mindehhez pedig társul az általános forgalmi adó is.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.9440/Juliustol-tovabb-dragul-a-cigarettaCivilizációs szövethasadás
„A magunk részéről elégedjünk meg annyival, hogy az ember bármit is tesz, szinte sohasem tudja, mit is tesz voltaképpen – azt legalábbis nem tudja biztosan, hogy hová is vezet a tevékenysége.” Stanisław Lem
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.8970/Civilizacios-szovethasadasA monarchia viharfellegei
A 45cm tall chocolate replica of St Edward's Crown at Cadbury World in Birmingham. It took two days for chocolatiers Dawn Jenks and Donna Oluban to build their version of the crown which will be used at the coronation of King Charles III using white and m Május 6-án megkoronázták III.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.8743/A-monarchia-viharfellegeiMódosították a költségvetést Magyarkanizsán
Csütörtökön délelőtt a magyarkanizsai községi képviselő-testület megtartotta 23. ülését, melyen tizennégy napirendi pontot vitattak meg és fogadtak el egyöntetűen. Lackó Róbert, a képviselő-testület elnöke elmondta, hogy a legjelentősebb napirendi pont a község szempontjából a 2023–2025-ös időszakra vonatkozó terv, amely tartalmazza azokat a konkrét célokat, amelyeket az önkormányzat szeretne megvalósítani az elkövetkező három évben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/magyarkanizsa/a.8726/Modositottak-a-koltsegvetest-MagyarkanizsanAz elárkozott kastély
Háborús és bizonytalan időkben emlékeznek meg az EU-ban egy fontos évfordulóról. Négy uniós ország szomszédságában, azaz Ukrajnában ugyanis már több mint egy éve dörögnek a fegyverek.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.10020/Az-elarkozott-kastelyKözvita fiataljaink igényeiről
A városi önkormányzat sport- és ifjúságügyi igazgatóságának keretében tevékenykedő ifjúsági irodájában kíváncsiak mindannyiunk véleményére.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.9825/Kozvita-fiataljaink-igenyeirolEgymást bátorítani és összefogni
Magyarország és Szerbia gazdasági vegyesbizottsági ülést, majd kormányzati csúcstalálkozót is tart az idén, együttműködése emelt szintre lép.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9655/Egymast-batoritani-es-osszefogniA vasútállomáson lesz az útlevélkezelés
A szerb–magyar vegyes bizottság, amelybe bekapcsolták a két ország határrendészetét és rendőrségét, sőt a vasúttársaságokat is, azon dolgozik, hogy a Belgrád–Budapest gyorsvasút vonalán Belgrádban, Újvidéken és Szabadkán történjen meg a vámellenőrzés és az útlevélkezelés azok esetében, akik Magyarországra kívánnak utazni, magyar oldalon pedig Budapesten végezzék az ellenőrzést – emelte ki Goran Vesić közlekedési miniszter tegnap a köztársasági…
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.9583/A-vasutallomason-lesz-az-utlevelkezelesKülönösen délre húzódott a sarki fény – VIDEÓ
Az intenzív napvihar hozzájárult ahhoz, hogy az északi fény megvilágítsa az eget délebbre attól a területtől, ahol ez megszokott jelenség. A hétvégén történt mindez, és vasárnap volt a legintenzívebb. A szakértők figyelmeztették az erőművek irányítóit és az űrjárműveket az esetleges rendellenességekre. Az aurora borealis Európa nagy részén, Amerikában és Ázsiában is megfigyelhető volt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.15376/Kulonosen-delre-huzodott-a-sarki-feny-VIDEOIngyenes tankönyvek az újvidéki általános iskolásoknak?
Az újvidéki városvezetés fontolóra veszi, hogy kifizesse az általános iskolások tankönyveit.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.15213/Ingyenes-tankonyvek-az-ujvideki-altalanos-iskolasoknakA régiónak együttműködés kell
A Vajdasági Magyar Szövetség az Open Balkan kezdeményezés és a berlini folyamat harmonizálását szorgalmazza, emelte ki Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti képviselője a köztársasági képviselőház pénteki parlamenti ülésén, amelynek napirendjén a munkavédelmi törvényjavaslat, a hulladékgazdálkodással foglalkozó törvény, a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó törvény, valamint a mezőgazdasági támogatásokkal foglalkozó törvény módosítása mellett szá…
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.15176/A-regionak-egyuttmukodes-kellKétszeresére nő a krki LNG-terminál kapacitása
Az LNG Hrvatska vállalat a norvég Wartsila Gas Solutions-szal írt alá szerződést pénteken egy 22,9 millió euró értékű átalakító modul beszerzéséről, amely 2025-re lehetővé teszi a krki LNG-terminál (cseppfolyósítottföldgáz-terminál) kapacitásának megkétszerezését – számolt be róla a Poslovni dnenvik című horvát napilap.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.14856/Ketszeresere-no-a-krki-LNG-terminal-kapacitasaAz elvándorlás ellenszere
A Blace községhez tartozó Gornje Svarče települést kereste fel tegnap Ana Brnabi ć kormányfő.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.14685/Az-elvandorlas-ellenszereTojásfa az adai tájházban
Az Aranykapu Művelődési Egyesület szervezésében a napokban tojásfát díszítettek a gyermekek szüleikkel Adán, a tájházban. Az Aranykapu ME szervezésében március 10-étől kezdve tojásfestő műhelymunkákat tartottak az egyesületben, az adai és törökfalusi általános iskolákban, valamint a moholi Csobolyó Művelődési Egyesületben, ahol körülbelül 350 óvodás és alsós kisdiák díszítette különböző technikákkal a tojásokat.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.14535/Tojasfa-az-adai-tajhazbanVučić: Decemberben 837 euró lesz az átlagfizetés
Aleksandar Vučić szerb államfő a Szerbiai Rádió és Televízió vendégeként kijelentette, hogy annak ellenére, amin Szerbia keresztülment, amióta ő az elnök, a béke és a stabilitás megmaradt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.14523/Vucic-Decemberben-837-euro-lesz-az-atlagfizetesKiejtették a kupából a Bayernt
Azok után, hogy a Bundesligában a vártnál sokkal nehezebben alakul a Bayern (újabb) címvédése, a müncheni gárda a kupában is pofont kapott, vagyis már biztos, hogy nem fog tripla trónt szerezni a bajor csapat.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.14433/Kiejtettek-a-kupabol-a-BayerntŐsztől újabb kedvezmények
Novi sad, 3.04.2023.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.14369/Osztol-ujabb-kedvezmenyekJövőre ismét a Hold körül kering az emberiség
Megnevezte a Hold körüli útra induló űrhajósokat a NASA. Az amerikai űrhivatal négy asztronautát, egy nőt és három férfit képzett ki arra, hogy a jövő év végén vagy 2025 elején egy űrkapszulával megkerüljék a Holdat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.14304/Jovore-ismet-a-Hold-korul-kering-az-emberisegAggodalom és bizakodás
A gumigyár árnyékában: a muzslyai Part (Kecskés István felvétele) Az alapkőletétel óta – ami 2019 márciusában volt – Nagybecskereken vita tárgya, hogy mit hoz majd az „évszázad” zöldmezős beruházásaként beharangozott kínai gumiabroncsgyár.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.14228/Aggodalom-es-bizakodasEltörölte a felvételit a belgrádi Jogi Kar
Fotó: alo.rs Elfogadta a belgrádi Jogi Kar azt a javaslatot, amely szerint 2024-től nem kell felvételizniük a jövendőbeli elsőéves hallgatóknak, hanem az érettségi eredményeket veszik a bejutás alapjául, tudósít a Blic.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.14075/Eltorolte-a-felvetelit-a-belgradi-Jogi-KarIdén szinte minden héten egy nő családi erőszak áldozatává vált
Idén legkevesebb tíz nő vesztette életét családi erőszak során, élettársa, expartnere, férje, vagy a család valamely férfi tagja keze által. Gyakorlatilag szinte minden héten meggyilkoltak egy nőt, a civil szervezetek
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.13986/Iden-szinte-minden-heten-egy-no-csaladi-eroszak-aldozatava-valtHatárellenőrzés a vasútállomásokon – VIDEÓ
Lázár János a Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt a tárgyalásokról, amelyeken Goran Vesić szerb építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter volt a partnere.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.13957/Hatarellenorzes-a-vasutallomasokon-VIDEOTervekről és csődeljárásról
A verbászi képviselő-testület 20. ülését csütörtökön tartották meg. Sanja Žigić, a községi képviselő-testület elnöke javaslatára a 32 napirendi pontot az ülés elején egy ponttal bővítették, így a 4. pont keretében megszavazták, a 2022. évi községi költségvetés állami revizor által történő ellenőrzését.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.13787/Tervekrol-es-csodeljarasrolLátványos bolygóegyüttállás lesz látható a jövő héten
Látványos együttállás, „bolygósorakozó" lesz a jövő héten: március 30-án este a Vénusz és az Uránusz alig több mint egy foknyira látszik majd egymástól az égbolton.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.13659/Latvanyos-bolygoegyuttallas-lesz-lathato-a-jovo-hetenA nyugdíjasok 60 százaléka átlag alatti összeget kap
Az utóbbi években folyamatosan csökken a szerbiai nyugdíjasok száma: 2015 decemberétől 2022 októberéig majdnem 90.000-rel szűkült az időskori ellátmányban részesülők tábora. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap (PIO Fond) legfrissebb adatai szerint most valamivel több mint 1,65 millió nyugdíjasa van az országnak.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.13613/A-nyugdijasok-60-szazaleka-atlag-alatti-osszeget-kapFRISSÍTETT – Évfordulót ünnepel a Sólyom
A gyorsvasút egy évvel ezelőtt nyílt meg Belgrád és Újvidék között – A jövő év végéig Szabadkáig száguldhat a vonat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.13412/FRISSITETT-Evfordulot-unnepel-a-SolyomMásodszor is a Blancók
Benzema pontot tett a párharc végére (Fotó: AFP/Getty Images) Nem volt komoly esélye rá a Liverpoolnak, hogy a Santiago Bernabéu Stadionban megszorongassa a Real Madridot, és megfordítsa a Királyi Gárda Anfielden szerzett 5:2-es előnyét.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.13280/Masodszor-is-a-BlancokA készpénzes fizetés akár tíz százalékos csökkenése is jóval visszafogná a szürkegazdaságot
A kormány által elfogadott program, amely a szürkegazdaság felszámolását célozza meg 2025 végéig, összesen 23 intézkedést foglal magában, illetve mintegy 120 tevékenységet három területre osztva
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.13208/A-keszpenzes-fizetes-akar-tiz-szazalekos-csokkenese-is-joval-visszafogna-a-szurkegazdasagotAz energiaszektor jelentheti a legnagyobb kockázatot
A zsargonban szerb Davosként emlegetett Kopaoniki Üzleti Fórumot március 5-e és 8-a között tartották meg. A gazdaság ellenálló képessége bizonytalan időkben – kulcsfontosságú kihívások Szerbia és a Nyugat-Balkán számára mottóval hirdették meg. A jubiláris 30. rendezvényen közel kétezer hazai és külföldi szakember vett részt.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.13027/Az-energiaszektor-jelentheti-a-legnagyobb-kockazatotMacron és Sunak új alapokra kívánja helyezni a francia-brit viszonyt
Emmanuel Macron francia államfő és Rushi Sunak brit miniszterelnök új alapokra kívánja helyezni a francia-brit viszonyt „új ambícióval" a Brexitet követő feszültségekkel teli időszak után. A két ország közötti viszony rendezésének első megállapodása az illegális bevándorlás elleni küzdelmet érinti.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.12908/Macron-es-Sunak-uj-alapokra-kivanja-helyezni-a-francia-brit-viszonytAz év végéig kétszámjegyű nyugdíjemelés várható
Aleksandar Vučić államfő kijelentette, hogy amennyiben minden rendben lesz, úgy ismét egy nagyobb nyugdíjemelésre számíthatnak a polgárok – írja az N1 hírportál.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.12850/Az-ev-vegeig-ketszamjegyu-nyugdijemeles-varhatoA szerb kormány elfogadta a szürkegazdaság visszaszorításának programját
Szerbia kormánya a prioritások egyikeként ma elfogadta a szürkegazdaság elleni küzdelem 2023-2025 közötti programját, írja a 021.rs hírportál. A szerb kormány a közleményében leszögezte, hogy ez a program „folytatja
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.12839/A-szerb-kormany-elfogadta-a-szurkegazdasag-visszaszoritasanak-programjatSiniša Mali: Ezer eurós átlagfizetés két és fél év múlva
Haladéktalanul megkezdődik az energiaszektor és a részvénytársasággá alakuló Szerbiai Villanygazdaság (EPS) reformja, mondta Siniša Mali pénzügyminiszter a Kopaoniki Üzleti Fórumon. A tárcavezető hozzátette, hogy a vállalat szerkezetátalakítási programján is dolgoznak, írja a Vajdasági RTV.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.12752/Sinisa-Mali-Ezer-euros-atlagfizetes-ket-es-fel-ev-mulvaMár csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.12503/Mar-csak-negy-magyar-urhajos-jelolt-van-versenybenElszámították magukat
Sokkal ellenállóbbnak bizonyult az orosz gazdaság a nyugati szankciókkal szemben, mint azt sokan feltételezték, de azért megérezte azok hatásait. Sőt csökkent is tavaly. Erről Vlagyimir Putyin orosz elnök számolt be az Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított háborújának egyéves évfordulója előtti napokban.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.12468/Elszamitottak-magukatAz esélyegyenlőségi politika érvényesítése a cél
Óbecse önkormányzata a Tartományi Nemi Egyenjogúsági Intézet pályázatán támogatást nyert a 2023–2025-ös időszakra vonatkozó, a nemek közötti egyenlőség előremozdítását szolgáló helyi akcióterv kidolgozására.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.12426/Az-eselyegyenlosegi-politika-ervenyesitese-a-celPuskaporból pénz
A fegyverkezés folytatását és a védelmi költségvetés további növelését jelentette be múlt héten Aleksandar Vučić köztársasági elnök a XVI.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.12390/Puskaporbol-penzAutócsere támogatással
A kormány bejelentése alapján 2024. január 1-jétől tilos lesz a használt Euro 3 és Euro 4 szabványú autók behozatala Szerbiába, míg 2025 elejétől már csak 2014 után gyártott, azaz Euro 6-os szabványú használt autók beszállítására lesz lehetőség. Ez is, mint ahogy a régebbi, illetve a dízelmotoros autók támogatással történő cseréje is, a környezetszennyezés csökkentését szolgálja.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11588/Autocsere-tamogatassalMegállás nélkül száguldanak majd át a vonatok a határon
A szerbiai oldalon a tervek szerint 2024-ben készül el a gyorsvasút Újvidék és Szabadka közötti szakasza, a magyar vasútépítők pedig várhatóan 2025-ben fejezik be a kelebia–budapesti vonalat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11496/Megallas-nelkul-szaguldanak-majd-at-a-vonatok-a-hataronA gyorsvasút 2025-ig elkészül, a határátlépés gyors lesz
Ma Belgrádban találkozott Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter Lázár János magyar építési és közlekedési miniszterrel. A Tanjug értesülése szerint a két miniszter megállapította, hogy a Belgrád–Budapest gyorsvasútvonal projektj
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11469/A-gyorsvasut-2025-ig-elkeszul-a-hataratlepes-gyors-leszAz EP megszavazta a dízel-és benzinüzemű új autók értékesítésének 2035 utáni betiltását
Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyta a tagállami kormányokat tömörítő Európai Tanáccsal elért megállapodást az új személygépkocsikra és
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.11456/Az-EP-megszavazta-a-dizel-es-benzinuzemu-uj-autok-ertekesitesenek-2035-utani-betiltasatA jövő záloga
A kormányzatoknak a jövő gazdasági ágazataiban való eligazodásra, azaz a korszerű üzletelésre kell felkészíteniük a polgárokat – jelentette ki Ana Brnabi ć szerb miniszterelnök Dubaiban, a kilencedik alkalommal megrendezett kormányok világtalálkozóján, amelyen 20 államelnök, 250 miniszter és 10 ezer kormányzati tisztségviselő vett részt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.11403/A-jovo-zalogaGörög riválist kapott a Vasas
A vízi sportágakat tömörítő európai szövetség (LEN) székházában megejtették a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjének sorsolását, eszerint a Šabacot kettős győzelemmel búcsúztató Vasas ellenfele a Panioniosz lesz a legjobb négy között.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.11277/Gorog-rivalist-kapott-a-VasasStabilitás, energetikai biztonság és magasabb életszínvonal
Fotó: Tanjug Ana Brnabić a kormány első 100 napjának eredményeit ismerteti
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.11245/Stabilitas-energetikai-biztonsag-es-magasabb-eletszinvonalGyógyfürdővel a térségfejlesztésért
Három év munkálatot követően átadták rendeltetésének a 18 ezer négyzetméteren elterülő Planinka Hotelt Kuršumlijska Banjaban. A múlt század nyolcvanas éveiben megnyitott létesítmény 2006 óta nem működött. A gyógyfürdővel rendelkező létesítményben 200 szoba, éttermek, egészségügyi részleg és wellnessközpont várja a vendégeket.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.11222/Gyogyfurdovel-a-tersegfejlesztesertKét év múlva ezer eurót keresünk
A fizetés 2025 végére több lesz, mint az a 900 euró, amit ígértünk – jelentette ki Aleksandar Vučić köztársasági elnök a Pink televízió műsorában.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.11072/Ket-ev-mulva-ezer-eurot-keresunkElőtérben a digitalizálás
Vajdaság Autonóm Tartomány 2023 és 2025 közötti turisztikai fejlesztésének a tervezetéről tartottak tegnap közvitát a nagybecskereki városházán.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.10832/Eloterben-a-digitalizalasSzabadkáról Újvidékre 42 perc alatt
Miután Újvidék és Naumovićevo, valamint Naumovićevo és Szabadka, azaz a határ között felszedték a régi síneket, a vasúti töltések bontása, az újak feltöltése, azaz a talajmunkálatok folynak. A tervek szerint tavasszal megkezdhetik az építkezést– tudtuk meg Lálity Urbán Emesétől, az építési, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkárától.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.27967/Szabadkarol-Ujvidekre-42-perc-alattFelülnézetből a világ
A félig üres, félig telt pohár logikája alapján a közelmúltban lezajlott davosi Világgazdasági Fórum hangulatáról is azt mondhatjuk, hogy mérsékelt optimizmusban telt, ami ellenkező oldalról mérsékelt pesszimizmusként is felfogható. A hidegháború és a szabad kereskedelem logikája mentén, esetenként az ezek ellenére erőltetett liberalizáció, privatizáció és globalizáció aránytalanságokat, anomáliákat hozott létre.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.27873/Felulnezetbol-a-vilagVisszatérő turistákat Vajdaságba!
Kidolgozták azt a cselekvési tervet, amely Vajdaság idegenforgalmának a fejlesztési lehetőségeit mutatja be a következő két évre vonatkozólag. Tegnap Újvidéken megtartották az említett tervezet első közvitáját is, a tartományi képviselőházban.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.27819/Visszatero-turistakat-VajdasagbaVesić: Három óra alatt Belgrádtól Budapestig
2025 közepétől három órán belül Belgrádból Budapestre érhetünk gyorsvasúttal, jelentette ki Goran Vesić, építési, közlekedés és infrastrukturális miniszter.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.27587/Vesic-Harom-ora-alatt-Belgradtol-BudapestigTovább drágul a cigaretta
A januárra tervezett 10 dináros drágítás a héten tovább fokozódik: egy csomag cigaretta ára 310 és 600 dinár között alakulhat – írja a Tanjug. Egyes gyártók ugyanis már közzétették az új áraikat a Hivatalos Közlönyben, mások viszont a napokban teszik nyilvánossá a tervezett drágítás miatt módosított áraikat.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.27533/Tovabb-dragul-a-cigarettaFejlődést hozó fejlesztés
Aleksandar Vučić államfő szombaton megtekintette az Újvidék–Szabadka gyorsvasút építési munkálatait Máriamajor (Stepanovićevo) közelében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.27369/Fejlodest-hozo-fejlesztesTeljes körű felújítás a verbász–zombori vasútvonalon
Gyakorlatilag új vasútvonal épül Verbász és Zombor között, mivel a szaktárca teljes körű felújítást tervez, aminek befejeztével 120 kilométeres sebességgel száguldhatnak majd a szerelvények. A projektum értéke 80 millió euró.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.27155/Teljes-koru-felujitas-a-verbasz-zombori-vasutvonalonNagykikinda, a bánsági magyarság egyik jelentős központja
regikepek.hu Nagykikinda, a Bánság egyik jelentős központja. Először Nagykeken néven említik, a 15. század elején. Az 1774-es esztendőben, Mária Terézia idején megalapították az úgynevezett nagykikindai
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.26872/Nagykikinda-a-bansagi-magyarsag-egyik-jelentos-kozpontjaHárom nanométerrel az élen
A gazdasági nehézségek ellenére sok ágazatban egyre kiélezettebb verseny kezd kibontakozni a gyártók között. A küzdelembe már kormányok sokasága is beszállt, mivel stratégiai jelentőségű területekről van szó. Ezek közül is kiemelkedik a félvezetőipar, amelynek kulcsfontosságú részét képezi a csipgyártás.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.26748/Harom-nanometerrel-az-elenAz ország leghosszabb alagútja
Aleksandar Vučić államfő tegnap megtekintette a Fruška gora-i közúti folyosó építési munkálatait. A mintegy 45 kilométer hosszú út Újvidéket köti majd össze Rumával – közölte az államfő a közösségi oldalán. Ebben az Instagram-bejegyzésben rámutatott arra, hogy itt készül az ország leghosszabb, három és fél kilométeres alagútja is.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.26705/Az-orszag-leghosszabb-alagutjaAmbíciózus tervei vannak a kormánynak
Ambiciózus tervei vannak a kormánynak a 2023-as évre, mondta Ana Brnabić kormányfő.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.26645/Ambiciozus-tervei-vannak-a-kormanynakDrágul a gáz, az áram, a cigaretta
Pixabay Január 1-jétől több áremelés lép életbe Szerbiában. A villanyáram átlagosan 8, a gáz 11 százalékkal drágul. Az áram legutóbb 2022 szeptemberében drágult, átlagosan 6,5 százalékkal, majd a Nemzetközi Valutaalap
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.26632/Dragul-a-gaz-az-aram-a-cigarettaVučić: Van elegendő áram, gáz és élelem is
– Van elegendő áram, földgáz és élelem – mondta Aleksandar Vučić államfő, aki hozzátette, hogy a polgárok aggodalom nélkül költhetik pénzüket és várhatják a téli ünnepeket, írja az N1.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.26600/Vucic-Van-elegendo-aram-gaz-es-elelem-isJanuártól újra drágul a cigaretta
Illusztráció (Fotó: Nova) Január elsejétől megemelik a cigaretta jövedéki adóját, ami azt jelenti, hogy dobozonként 10 dinárral drágul a termék, írja a B92.net.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.26459/Januartol-ujra-dragul-a-cigarettaFolytatódnak a megkezdett projektumok
Huszonnégy napirendi pont szerepelt a szenttamási képviselő-testület idei utolsó ülésén.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.26425/Folytatodnak-a-megkezdett-projektumokElfogadták a 2023-as évre vonatkozó költségvetési tervezetet
A nagykikindai községi képviselő-testület kedden tartotta meg huszonhatodik rendes ülését, melyen huszonhat napirendi pontot vitattak meg.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagykikinda/a.26206/Elfogadtak-a-2023-as-evre-vonatkozo-koltsegvetesi-tervezetetFelfüggesztett teniszező
A lengyel Majchrzaknál három tornán is tiltott anyagot találtak Pozitív doppingtesztek miatt felfüggesztették a játékjogát a férfi tenisz-világranglistán 77. lengyel Kamil Majchrzaknak. A 26 éves Davis-kupa-válogatott játékos szeptemberben a szófiai, októberben pedig a tokiói és a szöuli tornán szolgáltatott olyan mintát, amely több tiltott anyagot is tartalmazott.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.26174/Felfuggesztett-teniszezoÉvekig várnak műtérdre
A Köztársasági Egészségbiztosítási Alap hivatalos adatai alapján (december 16-án) összesen 66 282 személy volt várólistán. Átlagosan 249 személlyel nő azoknak a személyeknek a száma naponta, akiknek valamilyen vizsgálatra, beavatkozásra lenne szükségük.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.25960/Evekig-varnak-muterdreA franciák tartanak Messitől
Nem beszélt Karim Benzema visszatérésének lehetőségéről Didier Deschamps szövetségi kapitány azt követően, hogy a franciák megnyerték az elődöntőt.
http://www.magyarszo.rs/foci/vb/2022/a.25830/A-franciak-tartanak-MessitolRekordot ér el az idén a világ szénfelhasználása
A szénfelhasználás 1,2 százalékos idei növekedését és hosszabb távon stagnálását jelzi a pénteken publikált éves szénpiaci jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA. A növekedéssel a világ szénfelhasználása az idén lépi át első alkalommal a 8 milliárd tonnát, és egyben megdönti a 2013-ban felállított korábbi rekordot.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.25819/Rekordot-er-el-az-iden-a-vilag-szenfelhasznalasaHárom év múlva lesz szélessávú internet-lefedettség az egész országban
2025 végére az egész ország területén lesz szélessávú internet-lefedettség, ehhez pedig minden polgár hozzáférhet, mondta Ana Brnabić kormányfő, írja a 021.rs hírportál. – A 21. században ez alapvető
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.25757/Harom-ev-mulva-lesz-szelessavu-internet-lefedettseg-az-egesz-orszagbanÚton az első kereskedelmi holdszonda
Tegnap a floridai Cape Canaveralból fellőtték a SpaceX Falcon–9 rakétáját a japán iSpace vállalat Hakuto-R kereskedelmi holdszondával, amely a tervek szerint április végén landol a Hold északi féltekéjén, a Mare Frigorisnál (Hidegség tengere) lévő Atlasz-kráternél. Siker esetén a Hakuto lesz az első magán űrszonda, amely leszáll a Holdra.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.25514/Uton-az-elso-kereskedelmi-holdszondaCsaknem félmilliárd eurót fektet be wolfsburgi gyárába a Volkswagen
FILE - In this Friday, April 13, 2018 file photo, Volkswagen logo is pictured in front of a company building in Wolfsburg, Germany. German carmaker Volkswagen reports second-quarter earnings on Wednesday Aug 1, 2018.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.25420/Csaknem-felmilliard-eurot-fektet-be-wolfsburgi-gyaraba-a-VolkswagenHat sprintfutam 2023-ban
A Formula–1-es világbajnokság irányítói kijelölték azt a hat helyszínt, amelyen sprintfutamos versenyhétvégét rendeznek majd a jövő évi szezonban.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.25367/Hat-sprintfutam-2023-banGyengül Kína vezető pozíciója
Egyre messzebbre kerül Kínától a globális termelés gravitációjának középpontja, a nagy termelési láncok fokozatosan távolodnak a világ második legnagyobb gazdaságától. Az Apple felgyorsította a Kínából való kivonulási tervének megvalósítását, mert gazdálkodását veszélyezteti a pekingi kormány szigorú Covid-politikája – írta a hétvégén az egyik legnagyobb példányszámú amerikai gazdasági és üzleti lap, a Wall Street Journal.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.25252/Gyengul-Kina-vezeto-poziciojaKét és fél év múlva Szerbiának saját műholdja lehet
Több egyetemi kar és intézet együttműködésével a kutatók azon dolgoznak, hogy a MOSAIC projekt keretein belül a világűrbe küldjék az első szerbiai műholdat, amelyet a földről irányíthatnak majd
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.24731/Ket-es-fel-ev-mulva-Szerbianak-sajat-muholdja-lehetMég kerestetik Farkas Bertalan utódja
A 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak versenyben azért, hogy ki legyen a következő magyar űrhajós, az év végére négyre szűkítik le a számukat, a befutót pedig a 2024 végi vagy 2025 eleji misszió előtti hetekben fogják kiválasztani – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.24411/Meg-kerestetik-Farkas-Bertalan-utodjaVan pénz a béremelésre
Beograd, 11.10.2020. - Predstavljanje publikacije Nacionalne alijanse za lokalni ekonomski razvoj (NALED) o preporukama za unapredjenje uslova poslovanja u Srbiji odrzano je danas u hotelu Hajat u Beogradu. Na fotografiji govori ministar finansija Sinisa December 5-én kezdi meg a köztársasági parlament a 2023. évi költségvetés vitáját.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.24093/Van-penz-a-beremelesreInnovációkat hoz az 5G
A legkülönfélébb kihívások egyszerűbb kezelését segíti majd elő az 5G mobiladat-forgalmi technológia bevezetése Szerbiában – értékelte tegnap Saša Leković , a Yettel szerbiai képviselője a Telfor 2022 fedőnevű konferencián, melyen ennek a hálózatnak a terveit ecsetelte az 5G bevezetése kapcsán.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.24048/Innovaciokat-hoz-az-5GErősítenék az együttműködést Délkelet-Ázsiával
Szingapúr támogatja Szerbiát abban, hogy együttműködési megállapodást írjon alá a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN), azaz „tagjává váljon a szervezetnek, annak ellenére, hogy földrajzilag nem tartozik az említett térséghez” – közölte a délkelet-ázsiai országban vendégeskedő Ana Brnabić szerb miniszterelnök.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.24047/Erositenek-az-egyuttmukodest-Delkelet-AzsiavalMár jövőre érkezhet a pénz
Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy még ez év végéig megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap pénzeinek folyósításához szükséges partnerségi megállapodásokat az Európai Bizottsággal – jelentette ki a területfejlesztési miniszter kedden Siófokon.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.23605/Mar-jovore-erkezhet-a-penz„Véres” lesz a Hold ma este
Ma este, amikor a Föld árnyéka áthalad a Nap és a Hold között, a Hold elhomályosul, és „véressé” válik. Ez egy látványos jelenség, amit szabad szemmel is lehet látni. Leginkább Holdfogyatkozáskor
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.23554/Veres-lesz-a-Hold-ma-esteVáros szemét, autó és rezsiköltség nélkül?
Húsz milliárd euró értékben, várhatóan 2025-ig megkezdik Afrika legnagyobb önfenntartó városának építését a kontinens déli részén. A tervek szerint autó, szemét, és rezsiköltégek nélkül képzelhetik el
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.23325/Varos-szemet-auto-es-rezsikoltseg-nelkulFúrják az alagutat a Tarcal alatt
Néhány héttel ezelőtt kezdődött meg Szerbia leghosszabb, mintegy 3,5 kilométeres alagútjának fúrása, ami a Tarcalt, azaz a Fruška gorát átszelő közúti folyosó részét képezi. Eddig mintegy tizenöt métert fúrtak ki a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.23260/Furjak-az-alagutat-a-Tarcal-alattAz Audi gyári csapat lesz
A 2026-os idénytől gyári csapatként szerepel majd a Formula–1-es autós gyorsasági világbajnokságban az Audi, amely stratégiai partnerének a svájci Saubert választotta. A Volkswagen-csoporthoz tartozó német autógyár a szerdai bejelentés szerint „részesedést is vásárol a Sauber-csoportban”.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.22911/Az-Audi-gyari-csapat-leszMegvalósul a helyiek álma
Igor Mirović tartományi kormányfő és Radovan Uverić Törökkanizsa (Novi Kneževac) község elnöke tegnap aláírta a törökkanizsai sportcsarnok építésére vonatkozó megállapodást.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/torokkanizsa/a.22455/Megvalosul-a-helyiek-almaÚjabb gyorsvonatok Svájcból
Bern, 18.10.2022.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.22347/Ujabb-gyorsvonatok-SvajcbolÁtfúrják a Fruška gorát
Tavaly májusban kezdődtek meg a Fruška gora-i közúti folyosó építési munkálatai, egy 47,7 kilométeres autóútról van szó, amelyet négy szakaszra bontottak: a kátyi bekötőúttól az E75-ös autóútig terjedő, az autóúti bekötőúttól a Kamenica melletti Paragovóig haladó, a Paragovótól a Ruma melletti kerülőútig tartó szakaszra és a rumai körgyűrűre.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.22372/Atfurjak-a-Fruska-goratMegkezdték a Tarcal átfúrását
(Fotó: Dnevnik) Megkezdődött az Ürögi-hágó alatti alagút építésének legfontosabb szakasza, a Tarcal hegy, azaz a Fruška gora átfúrása. A munkálatokat a terep és a talaj hosszas előkészítése előzte meg, mivel a Fruška gora földtani szerkezete nem kedvezett az építkezésnek. A két, egyenként 3,5 kilométeres alagút fúrását ugyanis júniusra jelentették be.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.22158/Megkezdtek-a-Tarcal-atfurasatMegadóztatnák a tehénböfögést
Az új-zélandi kormány azt tervezi, hogy környezetvédelmi adóval sújtja a tehenek böfögését, mert az üvegházhatású gázok miatt sok tehén esetében már jelentős a károsanyag-kibocsátás.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.21887/Megadoztatnak-a-tehenbofogestAz Apple megkezdte az iPhone 14 okostelefonok gyártását Indiában
Az amerikai Apple cég megkezdte legújabb okostelefon modellje, az iPhone 14 gyártását Indiában. Az Apple hétfői közleménye szerint a gyártás a tajvani Foxconn cég Chennai közelében található üzemében kezdődött meg. A Made in India iPhone14 telefonok már a közeli napokban forgalomba kerülnek Indiában.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.21025/Az-Apple-megkezdte-az-iPhone-14-okostelefonok-gyartasat-IndiabanOrbán: A magyar kormány Európában elsőként kérdezi meg az embereket a szankciókról
Az európai gazdaságot megroppanás fenyegeti, az energiaárak drasztikus növekedéséért pedig Brüsszel szankciós politikája a felelős – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, napirend előtti felszólalásában.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.21016/Orban-A-magyar-kormany-Europaban-elsokent-kerdezi-meg-az-embereket-a-szankciokrolHuszonnégy futamos az új F1-es naptár
A Formula–1 nyilvánosságra hozta 2023-as versenynaptárát, amelybe az ígéreteknek megfelelően ismét rekordszámú állomás került, ám az ígéretekkel ellentétben továbbra sem csoportosították úgy az Európán kívüli helyszíneket, hogy észszerűsítsék az utazást a csapatok számára.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.20789/Huszonnegy-futamos-az-uj-F1-es-naptarVučić: Nem igaz, hogy Vajdaságba nem fektetünk be
Szerbia köztársasági elnöke elmondta, Vajdaságban bonyolítják le a legnagyobb útépítési projektumokat, és az sem igaz, hogy Szerbia nem fektet be eleget ebbe a régióba – számolt be a B92. Fotó: Tanjug
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.20325/Vucic-Nem-igaz-hogy-Vajdasagba-nem-fektetunk-beAko nema dece, nema ni evropske budućnosti
Katalin Novak , predsednica Mađarske, posetila je Srbiju prvi put od stupanja na dužnost. U Beogradu joj je šef države Aleksandar Vučić priredio svečani prijem ispred Palate Srbije, nakon čega su razgovarali u četiri oka o energetskoj krizi, kao i o ekonomskoj i porodičnoj politici.
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.20206/Ako-nema-dece-nema-ni-evropske-buducnostiHa nincs gyermek, nincs európai jövő sem
Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Szerbiába Novák Katalin , Magyarország köztársasági elnöke. Belgrádban Aleksandar Vučić államfő ünnepélyes fogadtatásban részesítette őt a Szerbia Palota előtt, majd négyszemközti tárgyalást folytattak az energiaválságról, a gazdasági, illetve a családpolitikai kérdésekről is. Novák Katalin ez alkalommal jelentette be, családközpontú, családbarát elnököket tömörítő hálózatot hoz létr
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.20073/Ha-nincs-gyermek-nincs-europai-jovo-semAkár tíz évig is recesszióban maradhat a gazdaság
Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik – közölte a Bloomberg hírügynökség, az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.19864/Akar-tiz-evig-is-recesszioban-maradhat-a-gazdasagA telek már a CATL birtokában van
A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.19806/A-telek-mar-a-CATL-birtokaban-vanJanuártól béremelés az oktatásügyben
Tegnap megkezdődött a 2022/2023-as tanév több mint 740 ezer diák számára, akik közül mintegy 65 ezren először ültek be a padokba. Mivel a járványhelyzet lehetővé teszi, így mind az 1829 általános és középiskola zöld utat kapott a hagyományos, 45 perces tanórákat jelentő tanítási formára, kisebb csoportokra bontás nélkül. Továbbra is érvényben maradnak azonban azok az óvintézkedések, amelyek a vírus terjedését
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.19568/Januartol-beremeles-az-oktatasugyben
