Keresés: 26 credit fc Visitez le site Buyfc26coins.com Acheteur régulier de FC 26 coins, jamais déçu.FPti (10000 találat)
Borítékolható a magyar csoportelsőség
A magyar válogatott 13:10-re legyőzte Montenegrót a Belgrádban zajló Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, így valószínűleg százszázalékos mérleggel zár majd az A jelű négyes élén, hiszen legközelebb a
http://www.magyarszo.rs/sport/a.345558/Boritekolhato-a-magyar-csoportelsosegGlobális instabilitás
– Politikailag rendkívül nehéz idők várnak Szerbiára, de nem a belső körülmények, hanem a világban uralkodó általános helyzet miatt – jelentette ki tegnapi nyilatkozatában Ana Brnabić. A szerb képviselőház elnöke hozzátette:
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345548/Globalis-instabilitasDačić: Mintegy 190 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a polgárok
Ivica Dačić belügyminiszter ma kijelentette, hogy a Belügyminisztérium az idén számos, Szerbia számára kulcsfontosságú törvényjavaslatot fog benyújtani, valamint elfogadják az első európai emberkereskedelem megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló törvényt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345552/Dacic-Mintegy-190-ezer-fegyvert-adtak-le-Szerbiaban-a-polgarokHavas mindennapok
A hónak köszönhetően végre ismét úgy telt el az iskolai téli szünet második fele, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva: élménydúsan, szánkózással, hógolyózással. Már a január első napjaiban hullott vékonyka réteg is
http://www.magyarszo.rs/velemeny/ruzsfolt/a.345537/Havas-mindennapokKözel 100 nap után újra elindult a kőolajszállítás Szerbiába
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter közölte, hogy ma reggel, közel 100 nap után, megérkezik az első nyersolaj-szállítmány a NIS számára az Adriai kőolajvezetéken (JANAF) keresztül. A mintegy 85 ezer tonna nyersolajat a hét folyamán szállítják le, ami lehetővé teszi, hogy a pancsovai finomító január 16-a körül újrainduljon. Az első dízeltermék várhatóan január 26–27. körül jelenhet meg a piacon.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345536/Kozel-100-nap-utan-ujra-elindult-a-koolajszallitas-SzerbiabaBűncselekmények árnyékában
Betörések, rablások, fenyegetések, bántalmazások és egy 74 éves asszony meggyilkolása 2024 nyarán – ezek a súlyos bűncselekmények nem egy nagyváros krónikájából valók, hanem Péterrévéről, az Óbecse községhez tartozó
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.345533/Buncselekmenyek-arnyekabanÉrkezik a kőolajszállítmány
Csaknem száz nap után ma reggelre ígérték az első kőolajszállítmány érkezését a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) számára a JANAF által működtetett Adria-kőolajvezetéken keresztül, ami lehetővé teszi a termelés újraindítását – jelentette be tegnap Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter. Mint mondta, a héten mintegy 85 ezer tonna nyersolaj érkezik, ami lehetővé teszi, hogy a pancsovai olajfinomító január 16-a körül újraindítsa a termelést. Az első dízelmennyiség várhat
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345578/Erkezik-a-koolajszallitmanyHétvégén sem állt le a munka az utakon
A hétvégén Vajdaságban rendkívüli hideg időjárás uralkodott. Több napon keresztül –10 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket mértek, és Szerbia egész területén citromsárga meteorológiai riasztás volt érvényben.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345529/Hetvegen-sem-allt-le-a-munka-az-utakonJó reggelt! 13-01-2026
Egymást megfigyelve, az emberek mindenféle praktikákat elleshetnek. Ehhez akár a buszmegálló is nagyszerű helyszínül szolgálhat.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.345542/Jo-reggelt-13-01-2026Bez pravnog osnova sa jezikom sile
Oružana akcija Sjedinjenih Američkih Država u Venecueli i vest o otmici predsednika Nikolasa Madura i njegove supruge pokreću ozbiljna pitanja u vezi sa međunarodnim javnim pravom, Poveljom UN i funkcionalnošću trenutnog svetskog poretka. Kako se sve ovo može tumačiti u svetlu zabrane nasilja, načela neintervencije i pravila samoodbrane, posebno iz perspektive da Savet bezbednosti UN nije odobrio ovu intervenciju?
http://www.magyarszo.rs/vesti/na/srpskom/a.345483/Bez-pravnog-osnova-sa-jezikom-sileBiztonsági intézkedések az iskolákban a téli időjárás miatt
Az oktatási minisztérium közleménye szerint munkacsoport alakult az időjárási helyzet folyamatos figyelemmel kísérésére, az iskolaigazgatókat pedig arra utasították, hogy szabályszerűen jelöljék meg azokat a területeket, amelyeket a jégcsapok vagy a tetőkről lehulló hó miatt le kell zárni.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.345517/Biztonsagi-intezkedesek-az-iskolakban-a-teli-idojaras-miattFebruár végén megnyitják a teherforgalom előtt a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak volumenét tekintve, 2000 kilométernyi gyorsforgalmi út és legalább 500 kilométernyi alsóbbrendű négysávos út áll rendelkezésre - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Közlekedésinfón hétfőn Budapesten.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345515/Februar-vegen-megnyitjak-a-teherforgalom-elott-a-Budapest-Belgrad-vasutvonal-magyarorszagi-szakaszatKözel 100 nap után holnap újra érkezik a nyersolaj a NIS-hez
Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter bejelentette, hogy holnap reggel, közel 100 nap szünet után megérkezik az első nyersolaj a NIS-hez a JANAF vezetéken keresztül. A pancsovai finomító várhatóan január 16. körül indítja újra a termelést, az első dízelszállítmány pedig január 26-án vagy 27-én kerülhet piacra.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345512/Kozel-100-nap-utan-holnap-ujra-erkezik-a-nyersolaj-a-NIS-hezEsküvőtervezés egy helyen
Szombaton és vasárnap tartják meg a zentai Royal Hotel báltermében a IV. Esküvőkiállítást, amelyen 33 esküvői szolgáltató vesz részt. A jegyespárokat a hétvégén 10 és 17 óra között várják, és a résztvevők között értékes nyereményt is kisorsolnak.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.345509/Eskuvotervezes-egy-helyenA déli végek első sakkmatadora (2.)
ISMÉT NAGYBECSKEREKEN Végzett jogászként tért vissza a Bega menti városba, ahol a Nagybecskereki Királyi Törvényszék joggyakornoka lett.1 1879 tavaszán több becskereki sakkrajongó támogatásával sakkegyletet alakított, s még az
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.345506/A-deli-vegek-elso-sakkmatadora-2Fényes ünnepség emléke
Zombor – Bács-Bodrog vármegye ősi jogaiba visszahelyezett megyeszékhelye – 1942. január 15-én pompás ünnepség színhelye volt, pazar külsőségek közepette beavatták tisztségébe Deák Leót Bács-Bodrog vármegye és Zombor város
http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.345504/Fenyes-unnepseg-emlekeMinden véradó hős
A Vöröskereszt szabadkai városi szervezete a Szabadkai Közkórház transzfúziós osztályával közösen januárban öt véradási akciót szervez. Január 14-én Tavankúton, 19-én a Vasutas-településen, 20-án Csantavéren, míg 21-én a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345503/Minden-verado-hosVéget ért a Bolyai-tábor
Pénteken ért véget a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium ötnapos téli tábora, ahol évről évre általános iskolásokat vezetnek be játékos módon a természettudományok és a képzőművészet rejtelmeibe. Bakos
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.345497/Veget-ert-a-Bolyai-taborMegmenteni a feledéstől
Pekár Tibor tizedik kötete jelent meg nemrég az Életjel gondozásában, Két szabadkai énekesnő címmel. A könyv Gábos Kornéliára és Budánovits Máriára fókuszál, sok érdekességet tudhatunk meg az életükről, ezáltal pedig a zenei
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.345496/Megmenteni-a-feledestolSzázadokra a meglepetéstől
A szerb válogatottnak alaposan meggyűlt a baja Hollandiával a belgrádi kontinensviadal nyitányán: Uroš Stevanović együttese a félidőig szaladt az eredmény után, majd az utolsó másodpercekben döntetlenre mentette a meccset, s végül
http://www.magyarszo.rs/sport/a.345493/Szazadokra-a-meglepetestolPolitikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter és legfőbb ügyész
Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobro, az előző, Mateusz Morawiecki vezette konzervatív lengyel kormány volt igazságügyi minisztere és legfőbb ügyésze – közölte hétfőn Bartosz Lewandowski, a politikus ügyvédje.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345486/Politikai-menedekjogot-kapott-Magyarorszagon-Zbigniew-Ziobro-volt-lengyel-igazsagugyi-miniszter-es-legfobb-ugyeszLuxusórák replikáit foglalták le a röszkei határátkelőhelyen
Több mint nyolcvan luxusóra utánzatát találták meg egy személygépkocsiban a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága hétfőn az MTI-t.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345484/Luxusorak-replikait-foglaltak-le-a-roszkei-hataratkelohelyenDonald Trump szerint Irán tárgyalni akar
Donald Trump szerint Irán tárgyalásokat javasolt, miután azzal fenyegette meg az Iszlám Köztársaságot, hogy csapást mér az ottani tüntetőkkel szembeni véres fellépésre válaszul – mondta az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak vasárnap.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.345479/Donald-Trump-szerint-Iran-targyalni-akarKözlekedési dugó – Belgrád szimbóluma
Belgrád azok közé az európai városok közé tartozik, ahol a városi közlekedésben eltöltött idő(veszteség) igen jelentős. Törekvések, vagy legalábbis tervek ugyan léteznek arra vonatkozóan, hogy milyen módon csökkentsék a
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345441/Kozlekedesi-dugo-Belgrad-szimbolumaAmiért mindenki megbolondul
Nos hát, ez valóban így igaz. Van olyan dolog, amiért mindenki odavan, rajong, betölti a képzeletét, s gondolatai egyfolytában csak akörül forognak.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345412/Amiert-mindenki-megbolondul„Szeretném meghálálni mindazt, amit az itthoniaktól kaptam”
Az ünnepi időszak meghatározó eseményének számít évek óta az adaiak számára a moholi Babos Fehér Nóra jótékonysági koncertje, amely minden évben óriási érdeklődés mellett zajlik a helyi Szarvas Gábor Könyvtár színháztermében, ahol a Kormorán és a Madrass zenekar énekesnője, illetve a Komáromi Magyar Lovasszínház színésznője meghívott vendégeivel együtt maradandó élményekkel ajándékozza meg a közönséget.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345421/Szeretnem-meghalalni-mindazt-amit-az-itthoniaktol-kaptamErős rajttal indul a 2026-os moziesztendő
Új év köszöntött ránk, és a filmipar a fergeteges szilvesztert követő másnaposság után, az év eleji díjkiosztó idény előtt, 2026-ban is számos filmmel áraszt el minket. Rögtön az év első napján került a mozikba a valós
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345411/Eros-rajttal-indul-a-2026-os-moziesztendoNyitott ajtók
Kinyitotta a szekrény ajtaját, a levendulaillat mellett két moly is kirepült, az egyiket sikerült lecsapni. Mikor is vett ki belőle valamilyen ruhát?
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345338/Nyitott-ajtokA félelem uralása
„Kifogyhatatlannak tűnik az energiája. Szerinted lesz belőle valami?
http://www.magyarszo.rs/terasz/a.345449/A-felelem-uralasaBővül a könyvállomány
Az 1848-ban alapított Törökbecsei Népkönyvtár könyvállománya az elmúlt évben 100 új magyar kiadvánnyal gazdagodott. Összesen csaknem 82 ezer könyvből válogathatnak az irodalom kedvelői, beleszámítva az intézményhez tartozó
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/torokbecse/a.345437/Bovul-a-konyvallomanyMagyarZó Pistike messéi
Azt olvastam a vészbukon, hogy a Mad Max cselekménye állítólag 2026-ban játszódik! Tudják, az az a film, amelyről nemrég messéltem.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.345391/MagyarZo-Pistike-messeiOrbán Viktor: Húsz év miniszterelnökség után is készen állok a feladatra
A Fidesz-KDNP 65 régi és 41 új jelölttel indul az országgyűlési választáson – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szombaton Budapesten tartott 31. kongresszusán.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345424/Orban-Viktor-Husz-ev-miniszterelnokseg-utan-is-keszen-allok-a-feladatraAz iráni hadsereg bejelentette, hogy fellép a tüntetők ellen a stratégiai infrastruktúra és a közvagyon védelmében
Az iráni hadsereg szombaton bejelentette, hogy meg fogja védeni a stratégiai infrastruktúrát és a közvagyont, miközben az ország vallási vezetése egyre határozottabban lép fel az utóbbi évek legnagyobb tüntetéseinek leverésére.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.345422/Az-irani-hadsereg-bejelentette-hogy-fellep-a-tuntetok-ellen-a-strategiai-infrastruktura-es-a-kozvagyon-vedelmebenFejlesztések az iskolában
A múlt hónapok mozgalmasan teltek Bácskossuthfalván, az Id. Kovács Gyula Általános Iskola falai között, ez az év azonban még aktívabb lesz. Ez a falu betelepítésének 240. évfordulóját jegyző jubileumhoz és a református egyház megalapításának évéhez kötődik.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.345372/Fejlesztesek-az-iskolabanLetartóztattak egy 16 éves péterrévei fiatalt
Egy 16 éves, péterrévei származású fiút tartóztattak le Óbecsén több bűncselekmény gyanúja miatt, a bíróság pedig 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el ellene – közölte a rendőrség. A kiskorút három bűncselekmény
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345414/Letartoztattak-egy-16-eves-peterrevei-fiataltA trónfosztás még várhat
Lassan véget érhet az Egyesült Államok gazdasági egyeduralma is a világban. A globális hegemónia fokozatos elvesztése után, feltételezhetően Kína foglalja el a helyét. Erre azonban még várni kell. Talán annyi ideig, amennyi szükséges a nemzetközi gazdaság átalakulására. Merthogy már ez is megkezdődött, sőt egyre dinamikusabb. Kína fokozatos felemelkedéséhez hasonlóan.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345400/A-tronfosztas-meg-varhatSoma és a macska, aki nem a miénk
Odaszegődött hozzánk egy fekete-sárga foltos cica. Kimnek hívjuk. Nem az a Kim, hanem a másik – a köménymag, szerbül. Bár időnként a diktátoros névváltozat is indokoltnak tűnik, főleg a cica tekintetét elnézve.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.345378/Soma-es-a-macska-aki-nem-a-mienkA terv és a valóság
Bár Szerbia gazdasága a múlt évet a várt makrogazdasági stabilitással zárta, a teljesítmény gyengébb a vártnál, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése ugyanis a tervezett 4 százalékos helyett 2 százalékos – jelentette ki Saša Ranđelović egyetemi tanár, a belgrádi Közgazdasági Kar Kvartalni monitor negyedéves rendszerességgel megjelenő gazdasági elemző kiadványának főszerkesztője.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345399/A-terv-es-a-valosagNyilvánosságra hozták a Renee Gold meggyilkolásáról készült felvételt – VIDEÓ
A felvételen Jonathan Ross ügynök és Renee, valamint a házastársa közötti kommunikáció kulcsfontosságú 47 másodperce látható és hallható, beleértve a lövéseket is. A háromgyermekes amerikai édesanyát, Renee Nicole Goldot
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.345396/Nyilvanossagra-hoztak-a-Renee-Gold-meggyilkolasarol-keszult-felvetelt-VIDEOJogalap nélkül az erő nyelvén
Az Amerikai Egyesült Államok venezuelai fegyveres akciója, valamint Nicolás Maduro államfő és felesége elhurcolásának híre súlyos kérdéseket vet fel a nemzetközi közjog, az ENSZ Alapokmánya és a jelenlegi világrend
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345393/Jogalap-nelkul-az-ero-nyelvenMegnyílt a Hungexpón az Educatio szakkiállítás
A fiatalok úgy lehetnek sikeresek, ha az egyetemek versengenek értük. A kormány tudatos döntése volt az elmúlt évek során, hogy az egyetemek között versenyhelyzetet teremtett a fiatalok jövőjének érdekében – mondta a kultúráért
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345351/Megnyilt-a-Hungexpon-az-Educatio-szakkiallitasAz ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország Oresnyik rakétát vetett be
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy Oroszország pénteken Oresnyik típusú rakétát vetett be, és közölte, hogy egy orosz drón megrongálta Katar nagykövetségének épületét Kijevben.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.345359/Az-ukran-elnok-megerositette-hogy-Oroszorszag-Oresnyik-raketat-vetett-beVersenyképesebb gazdák
Tovább csökkennek a magyar gazdák adó- és adminisztrációs terhei. A termelőknek könnyítést jelent például, hogy a mezőgazdasági vontató pótkocsik mentesülnek a gépjárműadó alól, a termőföld-adásvételeknél pedig megmarad az
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345350/Versenykepesebb-gazdakJanuár 9-e történelmi fogadalom
– A szerb nép a jövőben is megemlékezik majd január 9-éről – békésen, büszkén és felelősségteljesen, tisztelegve a demokratikus döntés, a történelmi emlékezet és a nép önazonosságának megőrzéséhez fűződő joga előtt
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345382/Januar-9-e-tortenelmi-fogadalomA jégen felszabadulni
December utolsó napjaiban indult, és a minap ért véget Topolyán a 2025/26-os évad korcsolyaiskolája, amelynek fő támogatója Topolya község önkormányzata volt. A délelőtt zajló foglalkozásokat Csernai Botond, a bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskola tornatanára és a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózó Akadémia edzője tartotta.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.345301/A-jegen-felszabadulniVáros a hó és jégpáncél alatt
Az idei év első napjai hamisítatlan téli időjárással leptek meg bennünket. Városunkat hótakaró borította be, miközben a hőmérő higanyszála tartósan nulla Celsius-fok alá süllyedt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345336/Varos-a-ho-es-jegpancel-alattFolyamatos a jelenlét, minden utat hómentesítenek
Megállás nélkül dolgoznak a téli szolgálat munkatársai Szabadkán. Január harmadika óta elsőfokú készültségben vannak, január hatodikával pedig megkezdték a teljes géppark mozgósítását.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.345329/Folyamatos-a-jelenlet-minden-utat-homentesitenekNyolcszázmilliárd dollárra lenne szükségük
Senki nem köthet olyan megállapodást, ami az Európai Unió csatlakozási folyamatát eltéríti a lisszaboni szerződésben rögzített eljárásról, azaz a teljes egyhangúságtól – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345315/Nyolcszazmilliard-dollarra-lenne-szuksegukSértegette, megütötte, késsel fenyegette ismerősét
A niši rendőrség Žitoradja környékén letartóztatta S. S.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345298/Sertegette-megutotte-kessel-fenyegette-ismerosetVMSZ újvidéki szervezete: A vandál cselekedetek nem ronthatják meg a jó kapcsolatokat!
A kora reggeli órákban tűz ütött ki Újvidék központjában, a Mária Neve római katolikus templom oldalsó bejáratánál, a hatóságok gyújtogatás gyanújával indítottak vizsgálatot. Az esetre közleményben reagált a Vajdasági
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345296/VMSZ-ujvideki-szervezete-A-vandal-cselekedetek-nem-ronthatjak-meg-a-jo-kapcsolatokatHasznos alkalmazások az új esztendő elejére
Szerbiában is élénk vita zajlik arról, hogy indokolt-e az okostelefonok teljes betiltása az iskolákban, ahelyett hogy tanulást segítő eszközként használnánk őket. Már csak azért is érdemes lenne ezen elgondolkodni, mert számos olyan
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/tarka/a.346679/Hasznos-alkalmazasok-az-uj-esztendo-elejereVenezuelához köthető orosz olajszállítót foglalt le az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok lefoglalt egy, az Atlanti-óceán északi térségében haladó, orosz zászló alatt közlekedő olajszállító hajót – jelentette be az amerikai hadsereg európai parancsnoksága szerdán a közösségi médiában megosztott üzenetében.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.345275/Venezuelahoz-kotheto-orosz-olajszallitot-foglalt-le-az-Egyesult-AllamokTéli oratórium Topolyán
A topolyai Caritas szervezet az idén is megszervezte hagyományos Téli oratóriumát, amely igen nagy népszerűségnek örvend a gyermekek körében. A két napos foglalkozást január 6-án és 7-én tartották meg a Szent Erzsébet Házban.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.345268/Teli-oratorium-TopolyanEltemették Brigitte Bardot-t Saint-Tropez-ban
Ezrek búcsúztatták Brigitte Bardot-t szerdán a dél-franciaországi Saint-Tropez település Notre-Dame de l’Assomption templomában rendezett gyászszertartáson, mielőtt a Francia Riviérán fekvő város tengerparti temetőjében, a francia fimsztár állatvédő alapítványa által szervezett zártkörű temetés keretében örök nyugalomra helyezték.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345273/Eltemettek-Brigitte-Bardot-t-Saint-Tropez-banFegyveres erők ukrajnai telepítéséről írt alá szándéknyilatkozatot a brit és a francia kormány
Szándéknyilatkozatot írt alá kedden a brit és a francia kormány arról, hogy az ukrajnai békemegállapodás elérése esetén közösen katonai alakulatokat telepítenek ukrán területen.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345255/Fegyveres-erok-ukrajnai-telepiteserol-irt-ala-szandeknyilatkozatot-a-brit-es-a-francia-kormanyKilencvenkilenc millió éves őscsigákat fedeztek fel magyar kutatók
A tudomány számára eddig ismeretlen, 99 millió éves szárazföldi csigafajokat fedeztek fel magyar kutatók közreműködésével - közölte az ELTE az MTI-vel kedden.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/tudomany/es/technika/a.345248/Kilencvenkilenc-millio-eves-oscsigakat-fedeztek-fel-magyar-kutatokLefoglaltak egy furgont Röszkénél
A röszkei határátkelőn tegnap este lefoglaltak egy 52.000 euró értékű furgont – közölte a magyar rendőrség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345235/Lefoglaltak-egy-furgont-RoszkenelA jégen felszabadulni
December utolsó napjaiban indult és a minap ért véget Topolyán a 2025/26-os évad korcsolyaiskolája, aminek a főtámogatója Topolya Község Önkormányzata volt. A délelőtt zajló foglalkozásokat Csernai Botond a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatanára és a magyarkanizsai székhelyű Vajdasági Birkózó Akadémia edzője tartotta.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.345228/A-jegen-felszabadulniElfogták a Pink Panther rablóbanda két szerbiai tagját
A görög rendőrség közlése szerint két szerbiai állampolgárt tartóztattak le annak gyanújával, hogy tavaly szeptemberben több mint félmillió euró értékben loptak el órákat és ékszereket a Halkidiki-félsziget egyik településén. A gyanúsítottakat Bulgáriában, illetve Horvátországban fogták el, kiadatásukról hamarosan döntés várható.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345226/Elfogtak-a-Pink-Panther-rablobanda-ket-szerbiai-tagjatAkciós volt, kidobtuk
Sokan nem értették a környezetemben, hogy a családom miért megy minden egyes este boltba, és vásárolja meg a másnapi ebédnek valót vagy épp az aznapi vacsorához szükséges felvágottat, vajkrémet és hasonlókat, ahelyett hogy
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.345217/Akcios-volt-kidobtukDr. Pásztor Bálint: Fenntartjuk az autóbusz közlekedést Szabadka és Magyarkanizsa között
Dr. Pásztor Bálint a VMSZ elnöke Facebook-oldalán azt írja, hogy január 4-től három egymást követő napon, 11 órakor részletesen bemutatja, miként hasznosul majd a közbenjárására a tavaly december 26-án elnyert 140 millió dinár
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345216/Dr-Pasztor-Balint-Fenntartjuk-az-autobusz-kozlekedest-Szabadka-es-Magyarkanizsa-kozottBanjac: A MOL számára tálcán kínálják Szerbia teljes piacát
Miloš Banjac, a Gépészmérnöki Kar professzora és energetikai szakértő a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy a MOL-nak mindenképpen érdeke belépni erre a piacra, hiszen gyakorlatilag tálcán kínálják számára egész Szerbia
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345214/Banjac-A-MOL-szamara-talcan-kinaljak-Szerbia-teljes-piacatRendkívüli helyzet Osečinában, Loznicában és Prijepolje egyes részén
A nedves és nehéz hó sok gondot okott Szerbia számos településén: Osečinában, Loznicában és Prijepolje egy részén rendkívüli helyzetet hirdettek. Az ország nagy részén vörös és narancssárga riasztás van érvényben.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345207/Rendkivuli-helyzet-Osecinaban-Loznicaban-es-Prijepolje-egyes-reszenMaduro a New York-i bíróságon: Nem vagyok bűnös
Megkezdődött Nicolás Maduro venezuelai elnök és felesége pere a New York-i szövetségi bíróságon az Egyesült Államok kábítószer- és fegyverkereskedelemmel kapcsolatos vádjai alapján, és mindketten ártatlannak vallották magukat.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345201/Maduro-a-New-York-i-birosagon-Nem-vagyok-bunosTartalmas és dolgos év lesz
Szerbia nagy reményekkel zárta 2024-et, ugyanis arra számított, hogy 2025 elején megnyithatja az európai uniós társulási folyamat 3-as klaszterét. Kovács Elvira, a köztársasági képviselőház alelnöke, a parlament eurointegrációs
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345187/Tartalmas-es-dolgos-ev-leszAz együvé tartozás bizonyítéka
A Boszniai Szerb Köztársaság Napjához kapcsolódó ünnepségsorozat egyik legjelentősebb eseményeként hivatalosan is átadták tegnap Trebinje városának új, minden igényt kielégítő egészségügyi intézményét, amely a Szent István
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345189/Az-egyuve-tartozas-bizonyitekaHavazás után ónos eső
Szerbia jelentős részén vasárnap reggel óta tartó intenzív havazás és eső nehezíti meg a mindennapi közlekedést, a hatóságok pedig az ónos eső miatt életveszélyes útviszonyokra és esetleges áramkimaradásokra figyelmeztetnek.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345186/Havazas-utan-onos-esoVilágrendszerváltás zajlik
Több órán át tartó évindító nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A kormányfőt szabadon kérdezték a magyar és a külföldi újságírók.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.345181/Vilagrendszervaltas-zajlikUniós főképviselő: Az EU nyugalomra és önmérsékletre szólít fel a válság békés megoldása érdekében
Az Európai Unió nyugalomra és önmérsékletre szólít fel a venezuelai válság elmérgesedésének elkerülése és a békés megoldás biztosítása érdekében – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345171/Unios-fokepviselo-Az-EU-nyugalomra-es-onmersekletre-szolit-fel-a-valsag-bekes-megoldasa-erdekebenTöbb mint 55 ezer pszichoaktív szert és több fegyvert foglaltak le az óév utolsó hetén
A közlemény szerint 2025. december 30-án egy belgrádi futárszolgálat járművének ellenőrzése során olyan szállítmányra bukkantak, amelynek kísérőokmányai gyermekjátékokat tüntettek fel. A csomagtartó átvizsgálásakor azonban kiderült, hogy a küldemény valójában összesen 54 655 adag különféle kábítószert tartalmazott.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345175/Tobb-mint-55-ezer-pszichoaktiv-szert-es-tobb-fegyvert-foglaltak-le-az-oev-utolso-hetenMilliárdos pénzmosások
A mögöttünk álló 2025-ös évet a Belügyminisztérium munkatársainak nagyszabású akciói jellemezték, amelyek során számos olyan személyt vettek őrizetbe, akiket pénzmosás bűncselekményének elkövetésével gyanúsítanak. Az év tizenegy hónapjában, január 1-je és december 1-je között összesen 106 személy csuklóján kattant a bilincs.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345130/Milliardos-penzmosasokA déli végek első sakkmatadora (1.)
Kortársai „natur spieler”-nek tartották, azaz sakkjátszó őstehetségnek, aki leleményes, innovatív játékának köszönhetően küzdötte fel magát a 19. század végi, külföldön is ismert, magyar sakkmesterek sorába.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.345162/A-deli-vegek-elso-sakkmatadora-1Bizarr eset a határon: Bojlerbe rejtett cigarettákkal bukott le
A preševói határátkelőn a vámosok megakadályozták, hogy egy utas bojlerben elrejtett cigarettákat csempésszen át a határon - írja a 021.rs.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345152/Bizarr-eset-a-hataron-Bojlerbe-rejtett-cigarettakkal-bukott-leÉrkeznek a MOL képviselői
A térségbeli és politikai katonai biztonsági helyzet, az energiabiztonság és az Egyesült Államok venezuelai művelete volt napirenden a Nemzetbiztonsági Tanács vasárnapi ülésén.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345127/Erkeznek-a-MOL-kepviseloiÖnfeláldozás a svájci tűzvészben: Gyűjtenek a szerb fiatal hazaszállítására
Holtan találták meg a 31 éves Stefan Ivanovićot, a svájci Crans-Montana síközpontban található a svájci Le Constellation éjszakai klubban szilveszter éjszakáján keletkezett tűzvész után eltűnt szerb állampolgárt, aki a lángok
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345142/Onfelaldozas-a-svajci-tuzveszben-Gyujtenek-a-szerb-fiatal-hazaszallitasaraVučić: Gazdasági értelemben Karađorđe óta nem volt jobb időszak Szerbiában
Aleksandar Vučić ma kijelentette, hogy gazdasági szempontból Szerbiában a mostaninál nem volt jobb időszak Karađorđetől napjainkig. Értékelése szerint ma az országban „minden a 90-es és a 2000-es évekkel ellentétesen” működik, miközben az igazi diktatúra 2000 és 2012 között létezett.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345134/Vucic-Gazdasagi-ertelemben-Karadorde-ota-nem-volt-jobb-idoszak-SzerbiabanÚj év, új ritmus
Az év vége mindig különös súllyal nehezedik ránk. Mintha egyszerre lassulna le és gyorsulna fel minden: a napok sűrűbbek, a gondolatok hangosabbak, az érzések pedig mélyebbek lesznek.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345116/Uj-ev-uj-ritmusBékematatványosok
Egyre bonyolultabbnak, rendezetlenebbnek, rendetlenebbnek és veszélyesebbnek tűnik a világ. És főként áttekinthetetlenebbnek és bizonytalanabbnak, amióta megkezdődött az – akár erővel is végrehajtani készülő és titkos
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345115/Bekematatvanyosok„Nem hangos munkát végzek, hanem következeteset”
A Magyar Szó működése mögött számos olyan terület áll, amely ritkán kerül reflektorfénybe, mégis alapvetően meghatározza a lap mindennapjait. A cikkek, riportok és hírek mellett ott húzódik egy kevésbé látható, ám annál összetettebb háttérrendszer: a hirdetésszervezés, az ügyfélkapcsolatok ápolása, a technikai háttér biztosítása, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési és koordinációs feladatok.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345073/Nem-hangos-munkat-vegzek-hanem-kovetkezetesetXIV. Leó pápa Venezuela függetlenségének és az emberi jogoknak a tiszteletben tartását szorgalmazta
Az erőszak elkerülését, Venezuela lakossága jólétét, az emberi és polgári jogok biztosítását, valamint az ország szuverenitásának megőrzését sürgette XIV. Leó pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345122/XIV-Leo-papa-Venezuela-fuggetlensegenek-es-az-emberi-jogoknak-a-tiszteletben-tartasat-szorgalmaztaA magyarországi szerb kódexek világában
2. rész Ismeretlen körülmények között került Athoszról Grábócra az 1646-os Böjti énektár (Триод посни), amelyet Kariész kolostori településen másoltak Viktor szerzetes papnak, a Grábóci kolostor későbbi igumenjének.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345016/A-magyarorszagi-szerb-kodexek-vilagabanSzolgálat és felelősség
A magyarcsernyei Kocsis József szó szerint beleszületett a zenébe. A nagyapja csaknem ötven évig szolgált kántorként a helybéli Szent Ágota szűz és vértanú római katolikus plébániatemplomban, éppen ezért ő is egyfajta természetes közegként tekintett az egyházi zene világára. Az orgonával már fiatalon összeismerkedett, köszönhetően a nagyapjának, aki már egészen pici gyermekként felvitte a kórusba. A fiatal, harmincéves kántor elmondta, hogy már az első alkalom is mély nyomokat hagyott benne: len
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.345075/Szolgalat-es-felelossegKezemben a sorsod
A televízió képernyőjén megcsörrent a telefon. A kártyalapokat kissé unottan, de annál rutinosabban pörgető, gömbölyded jósnő olyan szuggesztíven, olyan nyomatékkal adta elő a szövegét, mintha valami belső kényszer hajtaná.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345013/Kezemben-a-sorsodMi valósul meg 1,2 millió euróból?
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke január 4-től három egymást követő napon, 11 órakor részletesen bemutatja, miként hasznosul majd a közbenjárására a tavaly december 26-án elnyert 140 millió dinár (1,2
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345118/Mi-valosul-meg-1-2-millio-eurobolBorotvahabbal az arcomon
Tükörbe nézni mindig is szerettem. Úgy tűnhet, hogy immár ketten vagyunk, két test, egy gondolat.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345008/Borotvahabbal-az-arcomonTéglafal
– Min bosszankodol? – kérdezem szomszédomat, aki egy pálinkára hívott át hozzá.
http://www.magyarszo.rs/terasz/a.345076/TeglafalA délvidéki irodalom- és művelődéstörténeti lexikon
5. rész Drávaszög vagy Drávaköz a történelmi Magyarország Baranya vármegyéje délkeleti vidékének, a Dráva, és a Duna folyók zárta háromszögnek földrajzi, néprajzi elnevezése.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.345003/A-delvideki-irodalom-es-muvelodestorteneti-lexikonA számok mögött döntések, a döntések mögött jövőkép
Számok, döntések és következmények – ezek együtt rajzolják ki egy község jövőképét. Óbecsén a 2025-ös év eredményei nem lezárt fejezetet jelentenek, hanem alapot a 2026-os év terveihez.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.345103/A-szamok-mogott-dontesek-a-dontesek-mogott-jovokepNémet névtrendek: Sophia és Noah a legnépszerűbbek, Berlinben Muhammed a leggyakoribbak között
Sophia és Noah voltak a legnépszerűbb utónevek Németországban 2025-ben – derül ki a Bild által ismertetett kutatásból a Szerbiai RTV cikke szerint. A lányoknál Emma a második, Emilia a harmadik helyen végzett, míg a fiúknál Noah után Matteo és Elias következik; Leo idén először került be az első tízbe.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.345098/Nemet-nevtrendek-Sophia-es-Noah-a-legnepszerubbek-Berlinben-Muhammed-a-leggyakoribbak-kozottSvájci tűzeset: Másokat mentett a lángok között a szerb fiatal, eltűntként kezelik
A hatóságok továbbra is keresik Stefan Ivanovićot, akit szemtanúk a svájci tragikus tűzeset hősének tartanak, mivel a tűz kitörésekor fiatalokat mentett ki az égő szórakozóhelyről.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345092/Svajci-tuzeset-Masokat-mentett-a-langok-kozott-a-szerb-fiatal-eltuntkent-kezelikHolnap tetőzik a havazás, akár 20 centiméternyi hó is hullhat
Holnap várhatók a leghavasabb időjárási viszonyok Szerbiában – közölte Nedeljko Todorović meteorológus.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345081/Holnap-tetozik-a-havazas-akar-20-centimeternyi-ho-is-hullhatVučić: Szerbia az európai úton van, de nem fogja lerombolni barátságát hagyományos partnereivel.
Aleksandar Vučić szerb elnök vasárnap megtekintette a Kobrák, azaz a Szerb Fegyveres Erők Különleges Műveletű Katonai Rendőri Alakulata tagjai számára épülő új kiképzési létesítmény befejező munkálatait a belgrádi
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.345070/Vucic-Szerbia-az-europai-uton-van-de-nem-fogja-lerombolni-baratsagat-hagyomanyos-partnereivelFejlődni és gyarapodni szeretnénk
A telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ első emeleti klubhelyiségében december végén hagyományos évzáró fogadást tartott a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezete. Bájity Borisz, a pártszervezet elnöke beszámolt a VMSZ székvárosi sikereiről.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.345051/Fejlodni-es-gyarapodni-szeretnenkÚj év, új összegek
Az új évben az átlagfizetés meghaladja az 1000 eurót, 2027-ben pedig akár az 1400-at is. Az átlagnyugdíj és a minimálbér egyaránt 650 euróra növekszik a következő év végére – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter pénteken az Instagram-oldalán.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.345095/Uj-ev-uj-osszegekA jó év titkos receptje
A hiedelem a vallásos és a tudományos eszméktől független, a népi tudatban mélyen gyökerező elképzelés. Régen úgy tartották, a babonás ember olyan bölcs, aki körültekintően mérlegeli a körülményeket, ide értve természetesen
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/a.345028/A-jo-ev-titkos-receptjeA közösségi élmény öröme
Az ünnepi időszak közeledtével különös érzés keríti hatalmába az embert. A karácsonyi ünnepkor valahogy mindig is a meghittség, a családias légkör meglétét jelentette.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/a.345025/A-kozossegi-elmeny-oromeÚjrakezdés tiszta lappal
Ahogy közeledik december 31-e, úgy gyülekeznek a fejemben az újévi fogadalmak. Az egyik harsányan követeli, hogy tartsunk rendet végre, a másik sértetten közli, hogy ő tavaly is megpróbálta, de nem kapott elég figyelmet, a harmadik
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/a.345023/Ujrakezdes-tiszta-lappalA szerb rendőrség több mint hat tonna kábítószert foglalt le a tavalyi évben
A szerb rendőrség 2025-ben több mint 6,1 tonna kábítószert foglalt le, köztük 5,43 tonna marihuánát, több mint 200 kilogramm kokaint, 34 kilogramm heroint és 153 kilogramm amfetamint.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.345039/A-szerb-rendorseg-tobb-mint-hat-tonna-kabitoszert-foglalt-le-a-tavalyi-evbenEgy szerbiai fiatal megsérült, egy másik eltűnt a svájci tűzvészben
Egy 23 éves szerbiai fiatal is megsérült abban a tűzvészben, amely szilveszter éjszakáján tört ki egy bárban a svájci Crans-Montana síközpontban.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.345032/Egy-szerbiai-fiatal-megserult-egy-masik-eltunt-a-svajci-tuzveszbenÚjévkor lencse, egész évben szerencse!
Az év utolsó előtti napján már célkeresztben vannak a szilveszteri előkészületek. A tűzhely egyik főzőlapján nagy fazékban békésen rotyog a szárma – hatalmas mennyiségben, ami nem is baj, hiszen köztudott, hogy minél többször
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/a.345014/Ujevkor-lencse-egesz-evben-szerencse
