Keresés: 26 credit fc Visitez le site Buyfc26coins.com Acheteur régulier de FC 26 coins, jamais déçu.FPti (10000 találat)
Az Ibari főút lezárásával tiltakoznak a tejtermelők
A Čačak és Kraljevo környéki tejtermelők bejelentették, hogy szerdán tiltakozást tartanak, és két órára lezárják az Ibari főutat Mrčajevcinél. A gazdák szerint a tej felvásárlási árának visszaesése oda vezetett, hogy egyes tejfeldolgozók leálltak az átvétellel, a termelők pedig kénytelenek voltak kiönteni a tejet.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347098/Az-Ibari-fout-lezarasaval-tiltakoznak-a-tejtermelokVučić: Február végén vagy március elején születhetnek meg az első határozatok az illegális ingatlanok bejegyzéséről
Aleksandar Vučić államfő ma közölte: a Mindenkinek a sajátja (Svoj na svome) néven ismertté vált, az ingatlanok nyilvántartásba vételének és tulajdonjog-bejegyzésének külön feltételeiről szóló törvény alapján az első határozatokat várhatóan február végén vagy március elején adják ki.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347093/Vucic-Februar-vegen-vagy-marcius-elejen-szulethetnek-meg-az-elso-hatarozatok-az-illegalis-ingatlanok-bejegyzeserolVon Allmen vehette át az első aranyérmet
A téli olimpia első aranyérmét a svájci Franjo von Allmen vehette át, a lesiklás dobogójára még két olasz, a fiatal Giovanni Franzoni és a veterán Dominik Paris állhatott fel. A futamban az első kiváló időt a világkupában éllovas
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.347084/Von-Allmen-vehette-at-az-elso-aranyermetMegújulás és szakmai fejlődés
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében szombaton Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tartották meg a 18. közoktatási konferenciát. A rendezvény célja a pedagógusok szakmai lehetőségeinek feltérképezése, a gondolkodás fejlesztése, az önképzés ösztönzése, valamint a kapcsolatépítés volt. Az eseményen mintegy 250 pedagógus vett részt Vajdaság egész területéről.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/oktatas/a.347062/Megujulas-es-szakmai-fejlodes„Kicsi, de erős közösség vagyunk...”
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) minden évben a hiteles értékőrző és értékteremtő munkát, valamint a közösségformáló tevékenységet ismeri el a Plakett díjjal, amelyet közösségszervezőként idén a kúlai
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.347020/Kicsi-de-eros-kozosseg-vagyunkZenta arcképe
A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.347047/Zenta-arckepePereg a furcsa farsangi film
Elmúlt az év legsötétebb, legzimankósabb hava. Leszoktunk már a farsangolásokról, mert a munkanapok éppúgy peregnek, ahogy más részében az esztendőnek.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346954/Pereg-a-furcsa-farsangi-filmA hosszú élet háromlábú széke
A modern életmód alapjaiban írta felül az egészségről alkotott korábbi elképzeléseinket, áthelyezve a hangsúlyt az egészségmegőrzésre és a tudatos betegségmegelőzésre. Míg a korábbi évszázadokban a fertőző betegségek elleni
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.347046/A-hosszu-elet-haromlabu-szekeTűz ütött ki a szilveszteri tűzvész áldozatainak emelt emlékhelyen Svájcban
Tűz ütött ki vasárnap reggel Svájcban, a crans-montanai tűzvész áldozatainak emelt emlékhelyen – közölte a svájci rendőrség az X-en. A tájékoztatás szerint a tűzoltóság a lángokat hamar el tudta oltani, a hatóságok vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, miként csaphattak fel a lángok.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.347056/Tuz-utott-ki-a-szilveszteri-tuzvesz-aldozatainak-emelt-emlekhelyen-SvajcbanA piros csík
Zia homlokára egy piros csík tapadt álmában. Látta is, persze, ahogyan belenézett az álmába, látta a piros csíkot, nagyjából három milliméter széles volt, és a bal halántékától pontosan a jobbig terjedt.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346948/A-piros-csikSzerelem, szeretet Topolya központjában
Topolya Község Művelődési Háza évről évre igyekszik egy-egy jeles ünnep, időszak vagy esemény apropóján kidíszíteni kirakatát, ezúttal Valentin-nap előtt a piros szívecskék, a szerelem, a szeretet és a tavasz jelképei
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.347044/Szerelem-szeretet-Topolya-kozpontjabanEdzőtáborozik
Nagy gyakoriságot ért el az utóbbi évtizedekben az edzőtáborozik ige (’edzőtáborban készül a versenyekre’): Phelps legyőzője Hódmezővásárhelyen edzőtáborozik. – Az amerikai bringás jelenleg Tenerifén edzőtáborozik
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346943/EdzotaborozikA délvidéki irodalom- és művelődéstörténeti lexikon
Keve vármegye az egykori Torontál és Temes vármegye déli részén, a Duna bal oldalán, keleten a Karas torkolatáig, nyugaton a Dunáig és a Temesig terjedt. Thuróczy krónikája szerint 1073-ban a görögországi hadjáratokból visszatérő
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346940/A-delvideki-irodalom-es-muvelodestorteneti-lexikonEgyre nehezebb lakáshoz jutni Németországban
A német ingatlanpiacon az olcsó vásárlások korszaka lezárult, és a lakáshoz jutás egyre nehezebbé válik. A magas kamatkörnyezet miatt, az erős kereslet ellenére, az építőiparban nem látszik érdemi fellendülés - írja a dpa német hírügynökség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.347040/Egyre-nehezebb-lakashoz-jutni-NemetorszagbanMacut: Egyre több európai vezető támogatja Szerbia EU-csatlakozását
Olaszország és Franciaország pozitív megközelítést próbál kialakítani Szerbiával szemben az európai integráció kérdésében, nyilatkozta Đuro Macut miniszterelnök.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.347039/Macut-Egyre-tobb-europai-vezeto-tamogatja-Szerbia-EU-csatlakozasatSzijjártó Péter: mindig nemet mondtunk Brüsszelnek, és mindig a magunk útját jártuk
Mindig nemet mondtunk Brüsszelnek, és mindig a magunk útját jártuk. Így tudtuk megerősíteni Magyarországot, miközben a világ válságról válságra bukdácsolt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén szombaton Szombathelyen A tárcavezető emlékeztetett: akármilyen válság is jött szembe, mi a magyar utat választottuk
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.347036/Szijjarto-Peter-mindig-nemet-mondtunk-Brusszelnek-es-mindig-a-magunk-utjat-jartukHolnap zárul a legalizációs program Szerbiában – Eddig több mint kétmillió bejelentés
A Köztársasági Geodéziai Intézet (RGZ) adatai szerint a Mindenkinek a sajátja (Svoj na svome) elnevezésű épületlegalizálási program keretében február 6-án 19 óráig összesen 2.290.337-en jelentkeztek az ingatlanok tulajdonjogának bejegyzésére.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.347029/Holnap-zarul-a-legalizacios-program-Szerbiaban-Eddig-tobb-mint-ketmillio-bejelentesOrbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal
Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Béketanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.347026/Orban-Viktor-ket-het-mulva-ismet-talalkozik-Donald-TrumppalEkmeščić (Palatinus) Erzsébetre emlékeztek
A Csóka Asztaliteniszklub szervezésében a helyi művelődési házban közös megemlékezést tartottak a néhány héttel ezelőtt elhunyt Ekmeščić (született Palatinus) Erzsébet tiszteletére.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.347018/Ekmescic-Palatinus-Erzsebetre-emlekeztekKamionstoppot követelnek a karlócaiak
A tehergépjármű-forgalom betiltását követelik Karlóca lakói, mivel – állításuk szerint – a városba vezető főút a Puckaroš lakónegyed közelében a földcsuszamlás miatt jelenleg rendkívül veszélyes a nehéz járművek számára. Úgy vélik, csupán idő kérdése, mikor történik súlyos baleset, illetve mikor csúszik le az útról – az úttesttel együtt – egy nagyobb kamion vagy autóbusz.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346941/Kamionstoppot-kovetelnek-a-karlocaiakTöbb mint egymillió Bensedin- és Ksalol-tablettát foglaltak le egy futárszolgálat raktárában
A Vámigazgatóság Csempészet Elleni Osztályának munkatársai több mint egymillió pszichoaktív tablettát foglaltak le egy belgrádi futárszolgálat raktárának ellenőrzése során.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346965/Tobb-mint-egymillio-Bensedin-es-Ksalol-tablettat-foglaltak-le-egy-futarszolgalat-raktarabanRálőttek egy orosz tábornokra Moszkvában
Ismeretlen fegyveres tüzet nyitott az orosz katonai hírszerzés (GRU) helyettes vezetőjére egy moszkvai lakóházban péntek reggel – közölte a moszkvai ügyészi hivatal. A tájékoztatás szerint Vlagyimir Alekszejevre több lövést adott le egy ismeretlen támadó a vezérőrnagyra lakóhelyén, majd a lövöldözést követően elmenekült a helyszínről. A 64 éves tábornokot súlyos állapotban szállították kórházba.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.346964/Ralottek-egy-orosz-tabornokra-MoszkvabanPénztár mellé helyezett milliók
Jogtalanul több mint 84 ezer eurót tulajdonított el egy magánbank pénztárosa – közölte tegnap a Belügyminisztérium. A korrupcióellenes harc folytatásaként a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság korrupcióellenes osztályának
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346960/Penztar-melle-helyezett-milliokRekord drogfogás Észak-Macedóniában
Összesen mintegy 27 tonna marihuánát foglaltak le csütörtök este Észak-Macedóniában, a hatóságok szerint a rekordmennyiségű drogfogás kapcsolatban áll a Szerbiába irányuló kábítószer-csempészettel, valamint azzal az öt tonna marihuánával is, amelyet korábban a Kruševac melletti Konjuh faluban találtak meg.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346955/Rekord-drogfogas-Eszak-MacedoniabanÚjvidéki felügyelők 80 kilogramm marihuánát foglaltak le Belgrádban
Az újvidéki bűnügyi rendőrség felügyelői Belgrád területén egy gépjármű átvizsgálása során 80 kilogramm marihuánát foglaltak le – közölte a rendőrség.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346936/Ujvideki-felugyelok-80-kilogramm-marihuanat-foglaltak-le-BelgradbanKét helyen is fellobban a láng
Ma este a világ egyik legismertebb futballszentélyében, a milánói San Siróban rendezett nyitóünnepséggel hivatalosan is kezdetét veszi a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d’Ampezzo közösen ad otthont.
http://www.magyarszo.rs/sport/a.346933/Ket-helyen-is-fellobban-a-langTudomány és művészet találkozása
A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium végzős képzőművészeti tagozatos diákja, Basarić Petra kiemelkedő teljesítményt nyújtott a szegedi ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet negyedik alkalommal meghirdetett Művészet a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346929/Tudomany-es-muveszet-talalkozasaPaks II. hivatalosan is építés alatt
Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során, ettől kezdve a projekt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) sztenderdjei szerint is építés alatt álló atomerőműnek minősül, amely zászlóshajója Európa nukleáris
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346905/Paks-II-hivatalosan-is-epites-alattNyitott tér, közös élmények
Szerződést kötött az óbecsei önkormányzat egy új, közösségi célokat szolgáló beruházás megvalósítására: 10,6 millió dinár értékben nyári terasz épül az Erdőtelepítők parkjában. A munkálatok kivitelezésére és a teljes tervdokumentáció elkészítésére a belgrádi székhelyű Tesla sistemi Kft. kapott megbízást.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346918/Nyitott-ter-kozos-elmenyekTanulni, alkotni, együtt lenni
A Felsőhegyi Könyvtár Kör tagjai a kezdetek óta lelkes tanulói A Szakkör vajdasági programjának. Számtalan technikát elsajátítottak már az évek alatt, teszik mindezt a legnagyobb odafigyeléssel és szorgalommal.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/zenta/a.346926/Tanulni-alkotni-egyutt-lenniLebontásra várnak
A közelmúltban Ada központjában két régi épület homlokzatának egy része leomlott. A park felőli épület homlokzatának egy része a járdára dőlt, amelyet a helyi önkormányzat illetékesei emiatt le is zártak a járókelők előtt.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ada/a.346925/Lebontasra-varnakA „Trónörökös” Szabadkán
Száztíz éve, 1916. február 10-én a Bácskai Hírlap az esti kiadásában az e heti tárcánk címében olvasható szenzációs hírt közölte.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346915/A-Tronorokos-SzabadkanMég egy nap hosszabbítás
Az Építésügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy további egy nappal, február 9-e éjfélig meghosszabbítják az ingatlanjogok nyilvántartásba vételére és bejegyzésére irányuló kérelmek benyújtásának határidejét.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346910/Meg-egy-nap-hosszabbitasSegélycsomagok
A szolidaritási segélycsomagokra való jelentkezés hétfőn kezdődött meg. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap azt közölte, hogy az idősek a Szerbiai Nyugdíjasok Szövetségéhez és a Független Szerbiai Nyugdíjasok
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346913/SegelycsomagokÖsszefogás a kártyaasztalnál
Szabadka környékén a mezőgazdasággal és a gyümölcsészettel foglalkozó gazdák a téli időszakban gyakran összejönnek, hogy egy-egy kártyaparti keretében szórakozzanak, társalogjanak. Nem pénzben, csak a dicsőség kedvéért.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346911/Osszefogas-a-kartyaasztalnalÚjraindult a Petrohemija
– Pancsován az összes gyárunk megkezdte a termelést csaknem két hónapos szünet után, míg a szintetikusgumi-gyár Eleméren (Elemir) február 16-án kezdi meg a munkát – jelentette ki Goran Stojilković, a pancsovai HIP-Petrohemija igazgatója. Mint mondta, a Petrohemija technológiailag szorosan kapcsolódik az olajfinomítóhoz, ezért a vállalat kénytelen volt leállítani a termelést, amikor az olajfinomító is beszüntette a működését.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346909/Ujraindult-a-PetrohemijaIrán üzemanyag-csempészet miatt lefoglalt két olajszállító tartályhajót a Perzsa-öbölben
A Forradalmi Gárda iráni elithadsereg lefoglalt a Perzsa-öbölben két olajszállító tartályhajót, amelyeket üzemanyag-csempészettel vádolnak – jelentette az állami televízió csütörtökön.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346889/Iran-uzemanyag-csempeszet-miatt-lefoglalt-ket-olajszallito-tartalyhajot-a-Perzsa-obolbenFélmillió dinár értékű gyémántgyűrűt foglaltak le a vámosok
Február 4-én a preševói határátkelőhelyen a vámosok a rendőrséggel együttműködve megakadályozták, hogy egy be nem jelentett gyémántgyűrűt átvigyenek a határon. A szóban forgó ékszer értéke meghaladja az 500 ezer dinárt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346886/Felmillio-dinar-erteku-gyemantgyurut-foglaltak-le-a-vamosokIsmét vádat emeltek a Danka-ügyben
A zaječari felső ügyészség ismét vádat emelt D. D.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346882/Ismet-vadat-emeltek-a-Danka-ugybenAfrikai sertéspestist észleltek Nyugat-Szerbiában
Az afrikai sertéspestist két családi gazdaságban regisztrálták Vrelo és Brezovica településen Ub községben. Összesen 7 sertés pusztult el, és 52 sertést kellett elaltatni – közölte a mezőgazdasági minisztérium.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346874/Afrikai-sertespestist-eszleltek-Nyugat-SzerbiabanEgy egérorr súlya
HETI KÖRKÉRDÉS Részt vesz farsangi álarcos felvonuláson? Igen, minden évben.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/a.346872/Egy-egerorr-sulyaMeghosszabbították a határidőt
Az októberben elfogadott legalizációs törvény alapján az illegálisan épített ingatlanok nyilvántartásba vételére vonatkozó jelentkezési határidőt három nappal meghosszabbítják, ami azt jelenti, hogy a jelentkezéseket vasárnapig, február 8-áig éjfélig lehet benyújtani – jelentette be szerdán Aleksandra Sofronijević építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346873/Meghosszabbitottak-a-hataridotAz élő, lüktető kultúra
Szombaton megnyitották a 43. Ittabéi Téli Találkozókat, a magyarittabéiek és a közép-bánátiak legrégebbi művelődési programsorozatát.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/nagybecskerek/a.346871/Az-elo-lukteto-kulturaBefektetés a jövőbe
Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program pályázatai. Ebben az évben összesen 4,8 milliárd forintra lehet igényt benyújtani, amely 700 millió forinttal több a tavalyihoz képest.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346843/Befektetes-a-jovobeSzínekkel üzent a Williams
Nem az autót, hanem annak megjelenését tárta a nyilvánosság elé a Williams: a grove-i csapat online bemutatón leplezte le 2026-os festését, amely egyszerre idézi meg a legendás múltat, és mutat irányt az új korszak
http://www.magyarszo.rs/sport/a.346866/Szinekkel-uzent-a-WilliamsRúsz, ki az ellenfélnek húz
Nem csitulnak a kedélyek a szombati Győr–Debrecen találkozó körül. Mint ismeretes, a Loki kétgólos előnyét a győriek két büntető értékesítésével dolgozták le, és ezek közül a másodiknak a jogossága igencsak kétséges.
http://www.magyarszo.rs/sport/labdarugas/a.346865/Rusz-ki-az-ellenfelnek-huzLeomlott egy erdélyi falu templomának tornya
Súlyos szerkezeti hibái voltak annak a templomnak, amelynek tornya február 3-án este leomlott. A szilágycsehi református műemléktemplom tornyát éppen felújítják, de arra nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.346855/Leomlott-egy-erdelyi-falu-templomanak-tornyaTélen sem alszik a város
Szabadka a téli hónapokban is egyre markánsabban jelenik meg a turisztikai térképen, különösen azok számára, akik a zsúfolt szezon helyett nyugodtabb, mégis tartalmas városi élményre vágynak. A város téli kínálatáról, a
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346853/Telen-sem-alszik-a-varosTagadták a bűnösségüket
Tagadták bűnösségüket a belgrádi Vezérkar épületének ügyében elindított eljárás vádlottjai, Nikola Selaković kulturális miniszter, Slavica Jelača, a kulturális minisztérium titkára, Goran Vasić, a Köztársasági
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346846/Tagadtak-a-bunosseguketA pálinkákat bírálták
Mintegy 700 mintát bíráltak el a hétvégén Bácskossuthfalván hazai és külföldi pálinkaszakbírók és hozzáértő gyümölcsészek részvételével, ugyanis ennyi mintával neveztek a XII. Kisüstiversenyre.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346799/A-palinkakat-biraltakSikeres évet zártak a bajsai klub sakkozói
A bajsai Szegi Lajos Ifjúsági Sakk-klub 2012 novemberében alakult meg. Tíz évre rá érte el története és egyben a bajsai csapatsportok történetének legjobb eredményét azzal, hogy bejutott a második ligába.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346798/Sikeres-evet-zartak-a-bajsai-klub-sakkozoiHercegek, csókok és vasorrú bábák
Nem olyan régen éppen egy pszichológiai témájú könyvet olvastam, amiben a gyerekkori élmények későbbi hatásairól volt szó. Mindössze egy-két bekezdés erejéig ugyan, de a szerzők megemlítették a mesék szerepét abban, hogyan
http://www.kepesifi.com/kozelet/a.346812/Hercegek-csokok-es-vasorru-babakRejtélyes föld alatti járat Németországban
Rejtélyes alagútra bukkantak a régészek a németországi Reinstadt városában. A föld alatti járatot egy újkőkorszaki lelőhelyen fedezték fel, szélturbinák telepítését megelőző munkálatok közben.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.346796/Rejtelyes-fold-alatti-jarat-NemetorszagbanRossz évet zárt a NIS
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az EBITDA-mutató alapján felére csökkentette a nyereségét, amely 22,2 milliárd dinárt tett ki – közölte a Momentum Securities brókercég. A szankciók alatt álló vállalat az utolsó negyedévben 5,3 milliárd dinárt veszített, az egész 2025-ös évben pedig 5,6 milliárd dinár veszteséget szenvedett el.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346785/Rossz-evet-zart-a-NISÚjra egyenes a Víztorony csúcsdísze
A Víztornyot okkal tartják sokan Palics szimbólumának, és aki hétfőn az épület közelében haladt el, minden bizonnyal észrevette a két daruskocsit, amelyek az objektum mellett álltak. A munkagépekkel először levették a Víztorony
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346792/Ujra-egyenes-a-Viztorony-csucsdiszeTöbb naperőmű
Megkezdődik az akkumulátoros tárolóval ellátott, egy gigawatt teljesítményű naperőművek megépítési projektje – jelentette be Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszter. A projekt a Szerbiai Villanygazdasággal együtt valósul meg.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346781/Tobb-naperomuSzeptemberre elkészülhet a szennyvízhálózat
Jól haladnak az óbecsei szennyvízhálózat bővítési munkálatai. Ahogy lapunk korábban több alkalommal is beszámolt róla, a szerbiai környezetvédelmi minisztérium kétmilliárd dináros támogatásának köszönhetően több mint 62 kilométernyi új csővezetéket fektetnek le a településen. A beruházás kivitelezése 2024 szeptemberében kezdődött meg, a munkálatokat a Vodokanal Közvállalat vezetésével a Jadran Kft. és a Bulevar Company Kft. alkotta konzorcium végzi. Kúti Gábor, a Vodokanal Közvállalat műszaki ig
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346779/Szeptemberre-elkeszulhet-a-szennyvizhalozatJó reggelt! 04-02-2026
Tél van. A napokban ismét havazott.
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.346778/Jo-reggelt-04-02-2026Illatok, ízek, hangulatok nyomában
A vacogtató időjárást ellensúlyozandó remek időtöltés lehet főzni egy bögre teát, és a kanapé kényelmébe húzódva felütni egy jó könyvet.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/ruzsfolt/a.346739/Illatok-izek-hangulatok-nyomabanTanítani, szervezni, megtartani
A szilágyi Szakál Mónika magyartanár, Plakett díjas művelődésszervező nemcsak tanítja az anyanyelvet és az irodalmat, hanem életével, jelenlétével őrzi és tovább is adja. Csaknem négy évtizede van jelen a nyugat-bácskai magyar oktatásban és közösségi életben: tanteremben és színpadon, versmondó diákok mellett és faluközösségek szervezőjeként egyaránt.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/uveggolyo/a.346769/Tanitani-szervezni-megtartaniEgy kávé még belefér
Van egy pont a napban – általában valahol reggel fél nyolc és délelőtt tíz között –, amikor az ember rájön: ez a nap sem fog magától menni. Ilyenkor még nem történt semmi különös, nincs tragédia, nincs konfliktus, nincs túlóra. Mégis ott ülünk, állunk vagy botorkálunk, és pontosan tudjuk, hogy külső segítség nélkül nem fogunk elindulni. Ekkor jön a kávé. Vagy az energiaital. Vagy bármi, amiben benne van az ígéret: „na jó, akkor most működni fogsz”.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.346738/Egy-kave-meg-beleferHuszonöt kilogramm drogot ásott el egy bánáti fiatal
A belügyminisztérium pancsovai munkatársai a bűnügyi rendőrséggel együttműködve mintegy 25 kilogramm, feltehetően amfetamint foglaltak le, és elfogták a 21 éves, Pancsova környékéről származó U. B.-t, akit kábítószer jogosulatlan előállításával és forgalomba hozatalával gyanúsítanak.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346766/Huszonot-kilogramm-drogot-asott-el-egy-banati-fiatalSzijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Bangkokban.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/europa/a.346763/Szijjarto-Peter-egyertelmu-hogy-kinek-a-gyozelmevel-fog-vegzodni-az-ukrajnai-haboruNacsa Lőrinc: A baloldal egymás ellen akarja uszítani a magyart a magyarral
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Facebook-oldalán közzétett videójában élesen bírálta a baloldalt, amiért szerinte újra meg akarja osztani a magyarságot.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346758/Nacsa-Lorinc-A-baloldal-egymas-ellen-akarja-uszitani-a-magyart-a-magyarralHatósági pecsétet szedett le, majd 5,5 tonna veszélyes hulladékot értékesített egy bánáti férfi
A belügyminisztérium közleménye szerint a pancsovai rendőrök elfogták J. M.-et, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltávolította a hatósági pecsétet, valamint engedély nélkül veszélyes hulladékkal kereskedett és azt jogellenesen tárolta.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kekfeny/a.346757/Hatosagi-pecsetet-szedett-le-majd-5-5-tonna-veszelyes-hulladekot-ertekesitett-egy-banati-ferfiHarminc év, kétmillió kétkerekű
A régió országaiban ma már ismert márkának számít a Capriolo kerékpárgyár, amelyet 1996-ban jegyeztek be vállalkozásként. Az azóta eltelt harminc évben igencsak felszálló ívet jegyez a cég.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/topolya/a.346714/Harminc-ev-ketmillio-ketkerekuBeszélni a nehéz kérdésekről
Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében tegnap improvizációs osztálytermi előadást tartottak a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában. A Két jegy között című produkciót másodikos középiskolás diákok
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346748/Beszelni-a-nehez-kerdesekrolA tisztább és zöldebb iskolákért
Tegnap a tartományi képviselőházban, Újvidéken együttműködési megállapodást írtak alá A tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban program megvalósításáról. A program célja – immár a 17. ciklusban is – a környezetvédelmi tudatosság és az iránta érzett személyes felelősség erősítése a vajdasági oktatási és nevelési intézményekben, továbbá a falusi és a városi közösségekben.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346736/A-tisztabb-es-zoldebb-iskolakertIrodalmi kávéház a Magyar Szó-házban
A Magyar Szó Lapkiadó Kft. és a Forum Könyvkiadó Intézet közös projektjeként a Magyar Szó székházában, Újvidék belvárosában, irodalmi kávéházat alakítanak ki. A kivitelezési szerződést hétfőn írták alá, az új tér pedig még az idén megnyílhat. A beruházás a Magyar Szó-háznak több éve zajló felújítását zárja le.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/ujvidek/a.346711/Irodalmi-kavehaz-a-Magyar-Szo-hazbanJó reggelt! 03-02-2026
Úgy megcsípett aznap reggel a férjem, hogy az ajtóig ugrottam. No...
http://www.magyarszo.rs/jo/reggelt/a.346722/Jo-reggelt-03-02-2026Draskóczy Ede emléke
Az 1920 után kisebbségi sorsra jutott délvidéki magyarság egyik szellemi irányítójának emléke kísért a napokban. 1945.
http://www.magyarszo.rs/velemeny/gyurodesek/a.346710/Draskoczy-Ede-emlekeTűzoltóautó-vezetőket keresnek
Szerbia Belügyminisztériuma pályázatot írt ki a tűzoltó-mentő egységek alapfelkészítésére, aminek során összesen 300 jelentkező részesülhet szakmai képzésben. Az észak-bácskai körzetben összesen 13 fiatal felvételére van lehetőség, ezen belül Szabadkán nyolc munkahely várja az új tűzoltókat a képzés elvégzése után. A pályázattal kapcsolatban tegnap sajtótájékoztatót tartottak a szabadkai tűzoltóállomáson.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346697/Tuzoltoauto-vezetoket-keresnekTeljes a dán lajstrom
A dán válogatott 34:27-re legyőzte Németországot az idei Európa-bajnokság döntőjében, és ezzel teljessé vált a sikersorozata: 2024-ben a párizsi olimpián, 2025-ben pedig a horvát–dán–norvég közös rendezésű világbajnokságon
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/sportvilag/a.346696/Teljes-a-dan-lajstromLebontották a múlt heti omlás során meggyengült falat
A betondarabokat és -törmeléket várhatóan rövid időn belül elszállítják, és reményeink szerint a területet rendezni fogják.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346689/Lebontottak-a-mult-heti-omlas-soran-meggyengult-falatVőfély nélkül gyenge a lakodalom
Tizenkilencedik alkalommal tartották meg a Vőfélybált a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol vajdasági és magyarországi vőfélyek és vőfélynők találkoztak. Az eseményre több száz vendég érkezett, a rendezvényen húsz vőfély vett részt, akik közül többen családi hagyományként űzik ezt a mesterséget. Az est célja az idén is az volt, hogy a közönség teljes képet kapjon a hagyományos magyar lakodalom menetéről és szereplőiről.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346672/Vofely-nelkul-gyenge-a-lakodalomNyerjen felejthetetlen kikapcsolódást!
A Magyar Szó Online csapata ismét egy különleges meglepetéssel készült kikapcsolódni vágyó Olvasóinak. Ezúttal a Szentesi Sport- és Üdülőközpontba sorsolunk ki egy két fő részére érvényes szállásutalványt, két éjszakára
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346687/Nyerjen-felejthetetlen-kikapcsolodastTovább mélyül az Epstein-botrány
Az amerikai igazságügyi minisztérium az Epstein-ügy több millió oldalnyi iratát, valamint videók és képek ezreit tette közzé pénteken. A szexuális és kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolt, 2019-ben a
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346674/Tovabb-melyul-az-Epstein-botranyTechnológiai szingularitás: hol tart valójában a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években egyre gyakrabban kerül elő a technológiai szingularitás fogalma a közbeszédben, különösen akkor, amikor a mesterséges intelligencia fejlődéséről esik szó. A téma újra nagy hullámokat vetett, amikor Elon Musk azt
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346649/Technologiai-szingularitas-hol-tart-valojaban-a-mesterseges-intelligenciaBizonytalan év elé nézhetnek a gabonatermelők
A tőzsdei árak enyhe emelkedése ellenére az agrárpolitikát figyelő európai szakportálok szerint az idei év továbbra is bizonytalan lehet a gabonatermelők számára, ami Szerbiára is kihat. A 2025/26-os piaci év nagy részében Szerbiában arra lehet számítani, hogy a búza ára alacsonyabb marad a kukoricáénál, ami növelheti a búza takarmányozási célú felhasználását, írja a Politika.rs.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/mezogazdasag/a.346662/Bizonytalan-ev-ele-nezhetnek-a-gabonatermelokBecskereki dilemma
Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere tavaly október kilencedikén Facebook-bejegyzésben közölte, hogy több mint két évtized után megoldódott a Béga menti város legnagyobb problémája: újra iható a csapvíz. A várva várt
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346648/Becskereki-dilemmaKözzétették az iráni tüntetések csaknem 3 ezer áldozatának nevét
Maszúd Pezeskján iráni elnök hivatalos honlapján ma közzétették 2986, a közelmúltbeli iráni tüntetések és zavargások során elhunyt személy nevét.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/vilag/a.346659/Kozzetettek-az-irani-tuntetesek-csaknem-3-ezer-aldozatanak-nevetTemerin egykori édenkertjének nyomában
A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346647/Temerin-egykori-edenkertjenek-nyomabanAz őszi kalászosok sokat ígérnek?
Nem is olyan régen még szokványos látványnak számított tájainkon januárban a hófödte táj. Az utóbbi években azonban már kezdtünk elszokni tőle.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346611/Az-oszi-kalaszosok-sokat-igernekOrosz nagykövet: A NIS-ről szóló tárgyalások még nem zárultak le, de jó irányba haladnak
A Szerbiai Kőolajipari Vállalattal(NIS) kapcsolatos tárgyalások még nem zárultak le, ugyanakkor előrelépés tapasztalható, és a folyamat olyan irányba halad, amely minden fél számára elfogadható – jelentette ki Alekszandr Bocan-Harcsenko, Oroszország szerbiai nagykövete.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/belfold/a.346651/Orosz-nagykovet-A-NIS-rol-szolo-targyalasok-meg-nem-zarultak-le-de-jo-iranyba-haladnakA hegymászástól a hajókatasztrófáig
Nem mai gyerek már ez a könyv sem, de amióta a Preston–Child szerzőpáros bekerült kedvenc szerzőim legszűkebb körébe, találomra szedem le regényeiket a polcról, nem a megjelenésük sorrendjében olvasom őket, így izgalmasabb. A
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346566/A-hegymaszastol-a-hajokatasztrofaigVajdaság példa, nem kivétel
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) elnöksége Aranyplakett kitüntetésben részesítette dr. Szili Katalin jogászt, a Magyar Országgyűlés korábbi elnökét.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346610/Vajdasag-pelda-nem-kivetelNagy értékű beruházások Temerinben
Két magyar érdekeltségű nagyberuházás is zajlik Temerinben, kizárólag önkormányzati forrásokból: a tervek szerint az idősebb magyar lakosok által még ma is Öreg iskolaként emlegetett Ifjúsági Otthon felújítása, valamint a Kókai
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/temerin/a.346641/Nagy-erteku-beruhazasok-Temerinben„Egy magyar lakodalom vőfély nélkül gyenge lakodalom”
Tizenkilencedik alkalommal tartották meg a Vőfélybált a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban, ahol vajdasági és magyarországi vőfélyek és vőfélynők találkoztak. Az eseményre több száz vendég érkezett, a rendezvényen
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/szabadka/a.346637/Egy-magyar-lakodalom-vofely-nelkul-gyenge-lakodalomEsik a hó, aztán elolvad
Amál néni egy vastag kendővel átkötötte a derekát, még az hiányozna, hogy megint megfázzon. Épp elég volt, hogy december elején csak úgy a hátára terítette az ócska, nyűtt kardigánt, úgy kísérte ki a postást a kiskapuig.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/kilato/a.346559/Esik-a-ho-aztan-elolvadHarmincöt éve a kultúra szolgálatában
Amikor Óbecsén a magyar kultúráról és művelődésről beszélünk, mindenkinek a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör jut eszébe. Az egyesület évek óta a kulturális élet hordozója a községben, ahol egész évben szórakoztató és
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/obecse/a.346635/Harmincot-eve-a-kultura-szolgalatabanKiszámíthatóság és stabilitás
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság minden évben több pályázatot hirdet meg a gazdaság és az idegenforgalom fejlesztése érdekében. Jelenleg két pályázat áll nyitva: az egyik a turizmus és turisztikai kínálat megerősítését célozza, a másik elsősorban a mikro- és kisvállalkozókat szolgálja. A pályázatok részleteiről Pál Viktor tartományi gazdasági és idegenforgalmi segédtitkár nyilatkozott lapunknak, aki az előző évben megvalósított eredményekről is beszámolt.
http://www.magyarszo.rs/gazdasag/a.346608/Kiszamithatosag-es-stabilitasFüstbe csomagolt mindennapok
Volt idő, amikor a cigaretta nem volt kérdés. Nagytatáink pár dinárért vették, sokszor csomaggal együtt a reggeli kávéval, és senki nem számolt utána. Nem volt téma, nem volt vita. A cigaretta egyszerűen ott volt: a zsebben, az asztalon, a beszélgetések szélén. Ma már ez a világ végleg eltűnt. Nem a dohányzás tűnt el – hanem az ártatlansága.
http://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.346607/Fustbe-csomagolt-mindennapokSzombaton lejárnak az éves autópálya-matricák
Január utolsó napján, szombaton jár le a múlt évben vásárolt éves autópálya-matricák érvényessége. A Magyar Közút Nonprofit Zrt.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346594/Szombaton-lejarnak-az-eves-autopalya-matricakMinden fölösleget le kell venni a képről
Mi az én munkám? Mi az én feladatom?
http://www.magyarszo.rs/kultura/a.346600/Minden-folosleget-le-kell-venni-a-keprolTovább kísért a múlt
Lezáratlan a felvidéki magyarok jogfosztása, azaz a Beneš-dekrétumok ügye. Hogyan lehetséges, hogy ezeket a teljesen antidemokratikus intézkedéseket újból és újból alkalmazzák?
http://www.magyarszo.rs/kozelet/kitekinto/a.346592/Tovabb-kisert-a-multTízéves az a program, amely „a mi életünk forgatókönyvében nem volt már benne”
Tíz éve „robbant fel” az internet. 2016.
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346599/Tizeves-az-a-program-amely-a-mi-eletunk-forgatokonyveben-nem-volt-mar-benneEredmények és jövőkép
A magyar kormány által 2016-ban elindított, a külhoni nemzetrészek megmaradását szolgáló gazdaságfejlesztési program vajdasági pillére, a Prosperitati Alapítvány az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az
http://www.magyarszo.rs/kozelet/a.346584/Eredmenyek-es-jovokepRekordmennyiségű drogfogás
Történelmi nagy fogást jelentett be a napokban Ivica Dačić, belügyminiszter, miután a bűnügyi rendőrség igazgatóságának Kruševac környékén végrehajtott akciójában mintegy öt tonna marihuánát foglaltak le. A belügyminiszter
http://www.magyarszo.rs/kozelet/bunugy/a.346573/Rekordmennyisegu-drogfogasHó alatt biztonságban a búza
A kúlai határban jó állapotban vannak az ősszel elvetett kalászosok. Az elmúlt időszakban lehullott hónak és esőnek köszönhetően a talaj nedvességtartalma jelentősen javult.
http://www.magyarszo.rs/vajdasag/a.346554/Ho-alatt-biztonsagban-a-buzaCsoda az országút mellett
A Biblia szerint egyszer Jézus elé vittek egy ágyban fekvő férfit, aki nem tudott járni. Jézus először nem a fizikai állapotával foglalkozott, hanem azt mondta neki, hogy bízzon, és a bűnei megbocsáttatnak.
http://www.magyarszo.rs/szines/a.346551/Csoda-az-orszagut-mellett
