A tartományi székváros ékköve

A vajdasági városházákat és községházakat bemutató sorozatunkban azoknak a különleges épületeknek a történetével és legfőbb sajátosságaival ismerkedhetnek meg olvasóink, amelyekhez hasonlók az egykori történelmi Magyarország egyéb területein is fellelhetők, és többségük ma is meghatározó eleme az adott település városképének. Tartományunk ezen épületei amellett, hogy a települések szimbólumai, a közigazgatás színhelyei is egyben. Sorozatunkban igyekszünk érdekes információkat felfedni a patinás épületekről, amelyeknek falai megannyi izgalmas történetet rejtenek magukban. Ezekről tájékozódhatnak olvasóink hétről hétre a Magyar Szó Hétvége mellékletének hasábjain.

A tartományi székvárosra gondolva sokunknak először a város történelmi központjának képe jut az eszébe. A magasba tornyosuló Mária neve templom, amelyet a helyi magyarok Nagytemplomnak is neveznek, a Baumhorn Lipót által tervezett Állami Takarékpénztár, a nevezetes Vasembernek címzett lakó- és üzletház és természetesen a városháza, amely egy év híján 130 esztendeje uralja a város főterét. Cikkünkben ez utóbbinak a történetét szeretnénk bemutatni, hangsúlyozva annak építészeti jelentőségét is.

A városháza történetének bemutatásához elengedhetetlen, hogy előbb röviden áttekintsük Újvidék kialakulásának kezdeteit. A Péterváradi-sáncnak elnevezett kistelepülés előbb mezővárossá fejlődött, majd 1748-ban a szabad királyi városi rangot, valamint ezzel együtt az Újvidék elnevezést is elnyerte. Ettől a pillanattól kezdődően a város vezetőségének egyik legfontosabb törekvése a városháza megépítése volt. Ennek legnagyobb akadályát a pénzhiány jelentette, habár a bécsi nemesség egyes képviselői 180 ezer forintos összeget szavaztak meg az építkezésekre, ugyanakkor kezességet kértek az összeg visszafizetésére. A városatyák úgy vélték, hogy egy ekkora épület létesítéséhez nem lesz elegendő a megajánlott összeg, így kezdetben Ferenci Péter házában rendezkedtek be, amely nem mellesleg a mai városháza helyén állt. Ezt követően a 18. század 60-as éveitől kezdődően folyamatosan napirenden szerepelt egy, a rendeltetésének megfelelő városháza felépítése, csakhogy hol az anyagiak hiánya, hol pedig a városatyák széthúzása és egyet nem értése akadályozta a megvalósítást. Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc vérzivataros és Újvidékre nézve is pusztító időszaka után, valamint az ezt követő Bach-korszak során sem adódtak megfelelő körülmények a városháza megépítésére.

Az erre vonatkozó első konkrét lépésekre egészen 1869-ig kellett várni, amikor is a város polgármesteri tisztségét Svetozar Miletić töltötte be. A neves szerb politikus komoly küzdelembe kezdett azért, hogy az új városházát a Matica Srpska ma is álló épülete helyén építsék fel, míg a főtéren a Szerb Nemzeti Színházat tervezte felállítani. Ezt a felvetést azonban a helyi magyar és német értelmiségiek ellenezték. A városatyák számára nagy gondot jelentett az építéshez szükséges anyagiak hiánya, ezért 1872-ben a városi tanács a Belügyminisztériumtól kért 200 ezer forintos kölcsönt, ezt azonban a „a városi költségvetés állapotára való hivatkozással” elutasították. Ennek ellenére már a következő évben nyilvános árlejtést tartottak a városháza építéséhez szükséges 800 ezer tégla égetésére. A főként budapesti építészmérnökök nagy érdeklődése ellenére a városháza építési tervének elkészítésére 1874-ben Molnár György újvidéki építészt kérték fel. A terveket 1876-ban készítette el 400 forintos költségvetés mellett, amelyeket a városvezetők kérésére 1885-ben és 1889-ben átdolgozott.

Néhány mondat erejéig érdemes szólni Molnár Györgyről is, aki 1825-ben született Budapesten, itt tanulta ki az építészmesterséget, és csak az 1850-es évek elején költözött Újvidékre. A városházával egy időben épülő Mária neve templom építési terve is az ő nevéhez fűződik, amivel döntően hozzájárult Újvidék jellegzetes városközpontjának megformálásához.

Visszakanyarodva a városháza építéséhez, Molnár György a terveibe beépítette a grazi városháza műépítészeti megoldásait is. 1890 végén Molnár György átnyújtotta a városi tanácsnak az építkezés költségvetési tervezetét, amelyet 180.984 forintra és 41 fillérre becsült, majd a következő évben végérvényesen eldőlt, hogy az új közigazgatási épületet a város főterén, az egykori Stefanović-féle ház helyén építik fel. Az építkezések kivitelezésére az 1892-ben megtartott árlejtésen a legkedvezőbb, 185 ezer forintos árajánlatot Lehrer Károly és Czoczek József újvidéki építkezési vállalkozók nyújtották be. A rá következő esztendőben a vállalkozók kérvényezték a város vezetőségétől, hogy jelöljön ki számukra egy helyet, ahol az építkezésekhez szükséges téglagyárat létesíthetnek. A Belügyminisztérium még 1893 februárjában jóváhagyta a városháza építéséhez szükséges okmányokat és a költségtervezetet is, így tavasszal már gőzerővel megkezdődtek a munkálatok. Az építkezés egy évvel később már annyira előrehaladt, hogy 1894 első felére már a tetőszerkezet és a torony is elkészült. A Mária neve templom felépülésével együtt pedig a 19. század utolsó éveiben az újvidékiek szeme láttára alakult ki a modern kori Újvidék ma is ismert városközpontjának képe.

A városházán az első tanácsülést 1895. január 3-án tartották meg, amit a Budapesti Hirlap 1895. január 4-ei száma részletesen közölt, hangsúlyozva, hogy „Újvidék város ma nagyszámú bizottsági tag indítványára rendkívüli közgyűlést hivott egybe, mely az első volt az uj városházában”. A rendkívüli közgyűlést Flatt Viktor, Újvidék főispánja nyitotta meg, napirendjén Molnár Hugó református lelkész és harminchét bizottsági tagtársának indítványa is szerepelt, „hogy ö felségének a szentesítésen való öröm nyilvánulásaképpen alattvalói hódolat-, hűség-, ragaszkodás- és imádattal párosult szeretet fejeztessék ki”. Az indítványhoz tartozott, hogy a korszak kiemelkedő magyar politikusait, nevezetesen Wekerle Sándor miniszterelnököt, Szilágyi Dezső igazságügyi minisztert és Csáky Albin (ekkor már volt) vallás- és közoktatásügyi minisztert díszpolgárokká válasszák. Az indítvány a szerb bizottsági tagok, elsősorban Mihailo Polit-Desančić és Ilija Vučetić ellenállásába ütközött, mivel „illojalitást, tüntetést látnak abban, hogy a felség bizalmát vesztett miniszterek díszpolgárokká választassanak”. A hódoló feliratot végül egyhangúlag, míg a díszpolgári címet 50 támogató és 22 ellenző szavazat mellett fogadták el.

A Molnár György által eklektikus stílusban tervezett, neoreneszánsz és neoklasszikus elemeket is tartalmazó, kétemeletes, trapéz alakú városháza épülete valósággal uralja az előtte elterülő Szabadság teret. Az épület három homlokzata látható a közterek felől, ezek közül is a leghangsúlyosabb az, amelyet a Szabadság térről csodálhatunk meg. Az épület ezen részét előreugró rizalittal emelték ki, amely alatt kocsiáthajtó, míg az emeleti részeken díszes balkonok találhatóak. Az épület sarkait szintén rizalitokkal díszítették, valamint megjelennek a növényi és allegorikus figurák is. A városháza külső részén látható szobrokat Anika Gyula szobrászművész alkotta meg, ezek pedig „Újvidék szabad királyi városi rangját, a hazaszeretetet, az igazságszolgáltatást, a város kultúráját, népművészetét, harciasságát és lakóinak egyetértését és egyenjogúságát” jelképezik (Magyar Szó, 2004. február 4.). Külön figyelmet érdemel a tetőszerkezet kialakítása. Az épület két oldalán kupolák helyezkednek el, a homlokzatrészt pedig manzárdtető borítja. A tetőszerkezetből emelkedik ki a négyszögletes alaprajzú torony, ahol ajtók és ablakok, valamint egy díszes kerítéssel körbevett erkély is található. A városháza tornya fontos szerepet töltött be, ugyanis megfigyelőhelyként szolgált. A tűzoltók innen beláthatták a várost, és jelezhették, ha valahol tűz ütött ki. A jelzéseket a Matildnak nevezett harang segítségével adták le, amelyet 1907-ben helyeztek el a toronyban. A harangot Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének alakjával díszítették, és egészen a második világháború végéig használatban maradt. A haranggal nemcsak a tűzeseteket, hanem a piac kezdetét (reggel 5 óra) és végét (12 óra), valamint egyúttal a delet is jelezték. Emellett megkongatták városatyák vagy tűzoltók elhalálozásakor. A toronyból az első világháború idején az ellenséges repülőgépeket is megfigyelték. Az épület főbejáratát a díszes tartóoszlopokon át három kétszárnyas ajtó alkotja, ahonnan a földszintre jutunk. Érdekességnek számít, hogy a múlt század elején ezen a részen üzlethelyiségek is helyet kaptak, mint például az Unió festékkereskedés, amelynek raktárában 1913 szeptemberében tűz ütött ki, aminek következtében kis híján az egész városháza leégett (Délmagyarország, 1913. szeptember 12.). A földszinten napjainkban ügyfélszolgálati irodák működnek, ahonnan díszes kialakítású lépcsősor vezet az első emeletre, amely félemeletnél két lépcsősorral folytatódik. Az első emeleten található az épület legdíszesebb kialakítású helyisége, a nagyterem, amelyet aranyozott díszítőelemek ékesítenek, a mennyezet szélső részeit pedig Ruzsicska Pál festőművész alkotásai. A teremben napjainkban főként díszfogadásokat, ünnepségeket rendeznek, valamint különféle művelődési tartalmak helyszínéül is szolgál. A városháza négy épületszárnya trapéz alakot formál, annak közepén egy kis udvar található, amely természetes fényt biztosít a folyosók számára.

A 19. század utolsó évtizedében elkészült, a korszak építészeti kívánalmainak teljes mértékben megfelelő, modern városháza a múltban több tűzvészt is túlélt, dacolt a történelem vészterhes időszakaival, és napjainkig megőrizte eredeti funkcióját, vagyis továbbra is a polgárok szolgálatában áll. Az újvidéki városháza a város gazdag múltjának és magyar építészeti hagyatékának egyik kiemelkedő jelképe, amit a rohamosan változó városkép ellenére a jövőben is hirdetni fog nemcsak az itt élő polgároknak, hanem a világ legkülönbözőbb szegleteiből érkező vendégeinknek is.

Forrásjegyzék és irodalom:

Bácsország, 2021/1., 94. sz.

Budapesti Hirlap, 1895. január 4.

Délmagyarország, 1913. szeptember 12.

Magyar Szó, 1995. január 6.

Magyar Szó, 2004. február 3.

Magyar Szó, 2004. február 4.

Ózer Ágnes: Volt Egyszer egy Újvidék. Adalékok Újvidék társadalomtörténetéhez. Második kiadás. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2014.