Nemes Z. Márió magyarországi költő, teoretikus kérdéseinek kereszttüzébe került Orcsik Roland költő, szerkesztő, egyetemi tanár első, Fantomkommandó című regénye tegnap az Európa Kollégiumban. A kétnyelvű, szerbül és magyarul zajló beszélgetés elején felmerült a kérdés, hogy vajon valóban háborús regényről van-e szó, vagy háború nélküli háborús regényt, netán posztapokaliptikus történetet tart kezében az olvasó. Orcsik Roland gazdag és változatos életművében, szépirodalmi szempontból ez ideig a költészeten volt a hangsúly, hiszen négy verseskötete látott napvilágot, a regényírás mellett azonban nem a műfajok rangsorolását övező sztereotípiák miatt döntött. Elmondása szerint izgalmas kaland a költészet, de voltak olyan történetei, amelyek számára a vers tere már túl szűknek bizonyult. A versekben más emberek sorsai nagyon szilánkosan jelennek meg – mondta Orcsik, és bennük a tömörítésre, a sűrítésre helyeződik a hangsúly, így csak érzékeltetni lehet egy-egy figura körülményeit, kifejtésükhöz azonban szükség van a próza szabadságára. Valós, másoktól hallott történetekből és saját élményeiből – mint amilyen a félelem, a fenyegetettségérzet, a háború sóvárgása – állt össze a Fantomkommandó, a szerző szerint könyve mégsem tekinthető dokumentumprózának vagy realista regénynek. A regény világában a nevek és a nyelv révén érhető tetten a vajdasági kulturális közeg, amely összefügg a 90-es évek balkáni háborúival, ennek ellenére a mű túllép a történelmi regényen, és univerzális, fenyegető világleírásként olvasható. Nem a balkáni háborúk rekonstrukciója tehát a könyv, hanem megpróbál behatolni ebbe a hangulati miliőbe, ami által egy olyan regény születik, melyben a háború nélküli háború kerül középpontba, de ugyanígy jellemezhető a béke nélküli béke vagy az apokalipszis nélküli apokalipszis fogalmaival is. Szereplői magukat házaikba elbarikádozó véglények, akik várják az őket láthatatlan ellenségként fenyegető halált, közben pedig lassacskán felemésztik egymást. A magyar prózában hasonló világérzékeléssel Krasznahorkai László regényeiben találkozhatunk – állapította meg Nemes Z. Márió, mire Orcsik elárulta, könyvében keveset idézett másoktól, de egy mondat valóban Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája című regényéből származik. Ahogyan a szerző életében, a történetben is fontos szerephez jut a zene, Nemes Z. szerint pedig a könyv legizgalmasabb szereplője a náci törpe, az utolsó náci rémálomszerű figurája, aki kísértetként kíséri végig a szereplők sorsát. F. D.
