2024. május 10., péntek

Együttes erővel

Az újvidéki Sürgősségi Központ a tervek szerint mindössze egy év alatt felépül

Igor Mirović tartományi kormányfő és Miloš Vučević, Újvidék polgármestere tegnap lehelyezte a székvárosi Sürgősségi Központ alapkövét. A tervek szerint a központ, amely több mint 5.300 négyzetméteren működik majd, csupán egy év leforgása alatt felépül, az Ilarion Ruvarac utca és a Pál pátriárka, korábbi nevén a Zombori sugárút kereszteződésénél.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A tartományi kormány és a városi önkormányzat egyaránt 204 millió dinárral támogatja az újvidéki Sürgősségi Központ kiépítését. Igor Mirović elmondása szerint külön jelentőséggel bír az, hogy együttes erővel készítették elő ezt a beruházást. Ez csupán egyike azon egészségügyi pályázatoknak, amelyek megvalósítása már megkezdődött. Közösen indultak el ezen az úton, és mint kiemelte, a közös erőfeszítés még több energiát, anyagi eszközt, valamint technikai lehetőséget biztosít, aminek köszönhetően számos eredményre számíthatunk Újvidéken, Vajdaságban és Szerbiában is.

– Újvidék város számára a Sürgősségi Központ jelentős befektetést jelent. A szerb kormány az Egészségügyi Minisztérium által az év folyamán elkészíti a Vajdasági Klinikai Központ B és C részlegének támogatási tervét is. Lépésről lépésre, ahogy a pályázati anyagok beérkeznek, megkezdődhetnek a Vajdasági Klinikai Központ épületeinek rendezésére irányuló intézkedések – hangsúlyozta Igor Mirović.

Mirovic a sajtó képviselőinek azt is elmondta, hogy a székváros számos más létesítménnyel gazdagodik majd az idén és a következő évben. Köztük van a Vajdasági Rádió- és Televízió épülete, a felújított Vajdasági Klinikai Központ, az említett Sürgősségi Központ, valamint a Zeneiskola új épülete.

Miloš Vučević polgármester kiemelte, hogy a beruházást a tartományi kormány támogatásával sikerült elindítani. A városi önkormányzat is ugyanakkora összeggel járult hozzá a Sürgősségi Központ épületének kialakításhoz, mint a tartomány.

– A felújítás utáni Vajdasági Klinikai Központ és a Sürgősségi Központ képezte együttes nagyfokú lehetőséget nyújt majd az újvidékieknek, olyanokat, amelyek egy komoly városhoz méltóak. Az újvidéki polgárokat mindez megilleti, hiszen hosszú évek óta fizetik az adót, a különböző járulékokat, és megérdemlik, hogy a székvárosban a legmagasabb színvonalú egészségügyi védelmet kapják – mondta Miloš Vučević.

A polgármester arra is rámutatott, hogy a város az Egészségügyi Minisztériumtól 80 millió dinárt kapott a limáni egészségház felújítására. Kiemelte, hogy nem állnak meg, a fejlődés folytatódik, számos utca is felújításra kerül, az egyetemvárost korszerűsítik, továbbá a Szentendrei út sugárúttá történő átalakításának első szakasza, valamint a DTD-csatorna feletti híd megtervezése is várható. – Egyértelmű, hogy az újvidéki polgárok pénzét mire fordítjuk, az elkövetkező három évben számos más projektum sikeres megvalósítására számíthatunk – üzeni.