A Tartományi Természetvédelmi Intézetben (Újvidék, Munkás u. 20/a) A hagyományos legeltetés és a Pannon alföld biológiai sokfélesége című kiállítás megnyitóján nyílt alkalmam beszélgetni Szabados Klárával, az intézet osztályvezetőjével és dr. Molnár Zsolttal, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának a munkatársával.
Az erdei sertéstartás több ezer éves múltra tekint vissza, kulturális örökség, amely természeti örökségünk kialakításában is kulcsszereppel bírt (Fotó : Molnár Ábel)
A vajdasági kollégákkal közösen azokat a Kárpát-medencei gyepeket, szikes legelőket mutattuk be művészi természetfotók segítségével, amelyekhez hasonló nincs és nem is volt soha az egész Európai Unió területén. Tudni kell, hogy a mi gyepeink egészen különlegesek, hiszen Nyugat-Európában, Franciaországban és Németországban egyaránt, a sík vidéken szép zöld gyepeket láthatunk, de ezek a gyepek és legelők igazából még csak nem is hasonlítanak azokhoz a füves pusztákhoz, amelyek a mi vidékeinket jellemzik. A nyugat-európai gyepek másodlagosan, erdőirtásokkal jöttek létre, és összehasonlíthatatlanul fiatalabbak a mi füves területeinknél.
Alaposabb kutatások után minden kétséget kizárólag bizonyítást nyert, hogy a magyar puszta, azaz a Kárpát-medencei síkvidéki gyepek zöme nem ezer éve, hanem tízezer, sok helyen pedig még ennél is régebben alakult ki. Márpedig, ha ez így van, és bizonyítani tudjuk, hogy így van, akkor ezek a gyepek Közép-Európa legősibb növénytípusai közé tartoznak.
E természeti örökségünket a jövő generáció számára szeretnénk megőrizni. Amikor ezt a nemes, de nem könnyű feladatot felvállaltuk, felmerült a kérdés, hogy a mai intenzív mezőgazdálkodás és állattartás mellett, hogyan lehetne a leghatékonyabban megóvni a felbecsülhetetlen természeti értékeket hordozó legelőinket.
Rájöttünk, hogy nem kell semmi mást tenni, csak azt, amit eleink az évszázados tapasztalásuk alapján műveltek a külterjes, hagyományos állattartással, legeltetéssel és kaszálással. A XXI. században olyan kihívás elé kerültünk, hogy a legősibb dolgokat kell adaptálnunk, alkalmaznunk a jövő érdekében. A botanikusoknak és a természetvédőknek a pásztoroktól, a pásztoroknak, juhászoknak viszont a botanikusoktól és természetvédőktől kell tanulniuk. Egy mai pásztornak tudnia kell, hogy ősei tudásából minek van még helye egy mai természetvédelmi területen. Másrészt pedig tudnia kell azt is, hogy mi az az endemikus növény, és hogy a vándormadarak Afrikában telelnek.
– Bemutatom a „professzoromat”, Fábián László 46 éves juhászt, akivel több mint harminc napot sikerült a terepen végigbeszélni növényekről és állatokról, legeltetésről és természetvédelemről. A juhászat tudomány, nem holmi terelgeti nyáját, fújja furulyáját, bú nélkül éli világát. Az idős pásztoroktól tanulni kell! Ahogyan egy másik idős pásztor fogalmazott: Nem a hagyományt kell őrizni, hanem a jószágot. A hagyományt tisztelni kell.
Egész Európában sok olyan kiállítás lehetne készíteni, amelyek a legeltetés fontosságát mesélik el természetvédelmi szempontból, de kevés helyen lehet ezt úgy elmondani, fotókiállításon bemutatni, hogy a tájban ott legyen az a pásztor, az a tudás, akire/amelyre a természetvédelemnek szüksége van. Egy példa arra, hogy mennyire komolyan gondoljuk, hogy a múltat kell összekapcsolnunk a jövő számára a jelenben. A kínai és az észak-amerikai ökológia társaság egy, az ökoszisztémák egészségéről szóló szaklapot indított. Ebben a tudományos folyóiratban fog hamarosan megjelenni egy pásztorról szóló cikk.
Nyugat-Európában városi emberek próbálják felfedezni azt a tudást, amely a mi pásztorembereink fejében ott van, amely generációról generációra szállt át, és megőrződött mind a mai napig. A hagyományos legeltetés és a Pannon-alföld biológiai sokfélesége című Újvidéken megrendezett kiállítás az európai természetvédelem frontvonalában van. Mi itt, Közép-kelet-Európában olyan lehetőség birtokában vagyunk, amelyet a nyugat-európaiak már elvesztettek, a nálunk keletebbi országok pedig még nem fedeztek fel. Magyarország és Vajdaság különleges pozícióban van európai léptékkel mérve is – mondta Molnár Zsolt ökológus.
A témával kapcsolatban Szabados Klára elmondta még, hogy:
– Mi, vajdaságiak sajnos nem becsüljük kellőképpen az ősi pusztai élőhelyeket, a szikes legelőket, a még meglévő löszpusztagyepeket. Naponta tanúi vagyunk annak, hogy a még fellelhető szikes pusztákat, legelőket minden áron be akarják fásítani, ha már nem áll módjukban megművelni, felszántani és bevetni valamivel, ami valami hasznot is hozna a haszontalannak tartott talajon. Ugyanez a helyzet a nádasokkal, gyékényes, zsombékos, vizenyős területekkel, amelyek nem egyebek, mint szúnyogfészkek, és fel kell őket számolni, felégetni, feltölteni építési hulladékkal stb.
Nem vagyunk tudatában, nem jutott még mindig el a köztudatba, hogy azok a bizonyos értéktelennek tartott szikes legelők valójában milyen óriási biológiai, természetvédelmi értéket képviselnek. Kevés olyan ország van Európában, amelynek területén még egyáltalán vannak szikesek vagy ártéri legelők.
A magyarországi kollégákhoz viszonyítva majdnem húsz évvel maradtunk le a szikesek legelők, az ilyen élőhelyek kutatásával. Szerencsére már néhány éve kapcsolatban állunk a MTA Ökológiai Kutatóközpontjával, tapasztalatokat, kutatási eredményeket cserélünk egymás között, ami nagyban elősegítheti a természetvédelmi célok megfogalmazását.
A löszgyepek növényritkasága az ősszel, vetéskor nyíló vetővirág, amely Bánátban egyedül Csóka határában található meg (Fotó : Gergely József)
A magyar kollégáknak több tapasztalata van azon a téren is, hogy hogyan is mutassuk be, tárjuk a közvélemény elé azokat a természeti értékeket, amelyekre érdemes odafigyelni, és azt, hogy miért is érdemes foglalkozni velük. Bebizonyítani, hogy például halastó létesítése helyett érdemesebb a szikes legelőkön hagyományos módon tartani az állatokat.
Még mindig megriadnak az emberek, amikor mi, természetvédők megjelenünk egy területen, hogy a védett területté nyilvánítás után majd nem is legeltethetnek, kaszálhatnak, és csak káruk származik a természetvédelemből. Pedig ez nem így van, a magyarországi példák is mutatják, hogy a gazdálkodókkal együttműködve igazán eredményes a természetvédelem, amely nem nélkülözheti elődeink évszázadok alatt felhalmozott tudását.
– mondta Szabados Klára, a Tartományi Természetvédelmi Intézet osztályvezetője.
