2024. május 7., kedd

Erősödjön a felelősségtudatunk!

A zentai zsidók deportálására emlékeztek

A zentai zsidó temetőben pénteken megemlékeztek az egykoron a városban élő zsidók haláltáborokba való deportálásának 80. évfordulójáról. A megemlékezésen Pejin Attila, a Zentai Városi Múzeum vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere szólt az emlékezőkhöz, aki beszédében rámutatott, hogy a múltban történteket meg kell óvni a feledéstől és a közönytől. Ez nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem a jövő érdekében végzett munka is.
– A megemlékezések ugyanis nemcsak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről is szólnak. Ezek az alkalmak nem pusztán a múlt megidézése miatt fontosak, hanem azért is, hogy megerősödjön a felelősségtudatunk, és elgondolkozzunk azon, megteszünk-e mindent a saját eszközeink és lehetőségeink felhasználásával, hogy az utódainkra egy türelmesebb, békésebb világot hagyjunk – fogalmazott Zenta polgármestere, és rámutatott, rajtunk múlik, a mostani szavainkon és tetteinken, hogy az elkövetkező években, évtizedekbe milyen lesz a szűkebb környezetünk, a közösségünk. 
– Az utánunk jövő nemzedékeket meg kell tanítanunk arra, hogy az alapvető emberi értékek védelmében mindig és minden körülmények között álljanak ki és emeljék fel a szavukat – hangsúlyozta Czegledi Rudolf, és hozzáfűzte, hogy a múltra való emlékezéssel és a jelen megélésével érhetjük el, hogy béke és egyetértés legyen abban a jövőben, amit már a következő generációk tagjai teremtenek meg maguknak.
A megemlékezés folytatásában Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség vezetője szólt az egybegyűltekhez, majd Kovács Róbert előimádkozó mondta el a kaddist és a halotti imát.
Ezt követően a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait. 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele