2024. május 8., szerda
TOTO CUTUGNO

Az olasz sláger mestere

Nyolcvanéves korában, hosszú betegség után, nemrég elhunyt Toto Cutugno olasz énekes, zenész, dalszerző, aki élete során figyelemre méltó karriert épített, minden idők legnépszerűbb dalai közt jegyzik az L'Italiano, a Solo noi és az Insieme: 1992 slágereit, Európában mindenképpen.

Ha visszatekintünk a múltba, nem vitás, hogy az olaszoknak van mivel dicsekedniük zenei téren, de attól még, hogy valaki olasz, nem lesz egy csapásra híres és jó zenei előadó. Toto Cutugno szinte minden lépcsőfokot megmászott ahhoz, hogy népszerű legyen.

Egy toszkán kis településen született 1943-ban, de családjával nem sokra rá egy nagyobb városba költöztek. Apja a haditengerészetnél szolgált, anyja háztartásbeli volt, Totót pedig a zene érdekelte. Először dobolt, azután alakított egy kis formációt, majd pedig egy diszkózenekart Albatros néven. Megtanult gitározni, de több más hangszeren is játszott, és elkezdett dalokat is írni, kezdetben más előadóknak. Elég hamar kiderült viszont, hogy neki is jól megy az éneklés, a közönség megszerette a finoman rekedtes bariton hangját, és az sem számított hátránynak, hogy jól állt neki a sármos csábító szerepe. Egy idő után már csak a szólókarrierjére összpontosított, egyre gyakrabban jelent meg tévéműsorokban, fesztiválokon, és a Sanremói Dalfesztivál rendszeres résztvevője lett. Hatszor is a második helyen végzett, 1980-ban azonban a Solo noi című dallal megnyerte a versenyt. Ezzel a zeneszámmal nagy népszerűségre tett szert, az 1983-as L'Italiano pedig meghozta számára a világhírnevet. Érdekes, hogy ezt a dalt eredetileg Adriano Celentano énekesnek szánta, aki elutasította. Azután egy másik énekesre gondolt, de egy barátja meggyőzte, hogy inkább tartsa meg magának és ő adja elő. Az L'Italiano gyorsan meghódította a világot, azokat is, akik nem tudnak olaszul, elég volt belőle annyit érteni, hogy lasciatemi cantare és spaghetti al dente.

Toto Cutugno következő nagy slágere az Insieme: 1992 volt, amellyel eljutott az Eurovíziós Dalfesztiválra és meg is nyerte azt. Ez 1990-ben történt, a házigazda szerepét akkor Zágráb töltötte be, hiszen előző évben Jugoszlávia nyerte a fesztivált, mégpedig a horvát Riva Rock me című dalával. Toto Cutugno Insieme: 1992 zeneszáma Európa egyesüléséről szól, nem véletlenül, hiszen 1993-ban hivatalosan is megalapult az Európai Unió, így ez a dal akár az EU nem hivatalos himnusza is lehetne. Az Insieme rendkívül fülbemászó, kiváltképp a unite, unite, Europe sora, ami az emlékezetekből kitörölhetetlenné vált. Talán ezek a dalok maradtak meg leginkább a köztudatban, de Toto Cutugno nagyon aktív zenész volt, aki csaknem húsz lemezt adott ki a pályája során.

Az énekes előszeretettel hirdette olaszságát, annak minden sztereotípiájával együtt. Egyebek közt azt is, hogy számára mennyire fontos a família. Úgy tudni, három testvére volt, ötéves korában a két évvel idősebb nővére a szeme láttára fulladt meg gnocci evése közben, és ez nagyon megrázta, felnőttként is könnyek közt mesélt róla. A másik lánytestvére pedig úgy vonult be a történelembe, hogy ő lett az első gyerek Olaszországban, akin szívműtétet hajtottak végre. Toto Cutugno egyszer nősült, 1971-ben, a feleségével pedig egészen a haláláig, tehát több mint ötven évig együtt maradtak. A feleségéről mindig azt mondta, hogy nagy támaszt nyújt neki. Ennek ellenére úgy tudni, hogy Toto Cutugnónak számos szeretője volt, egyetlen gyermeke pedig pont egy ilyen szerelmi kalandból született.