2024. május 9., csütörtök

Rengetegen, de lehetnénk többen!

Jótékonysági vásárt szerveztek a temerini magyar diákok és tanárok – Határokon átível az összefogás a kis Heléna gyógyulásáért

Felemelő érzés fogta el mindazokat, akik kedden késő délután, a Kókai Imre Általános Iskola udvarába léptek: hatalmas tömeg zsongott, lelkes gyerekek kínálták saját készítésű portékáikat, miközben a felnőttek a két vásárlás között örömmel üdvözölték egymást. Mindannyian egy ügyért érkeztek: a kis Varga Helénát akarták támogatni jelenlétükkel, hozzájárulásukkal. Példaértékű összefogás alakult ki ugyanis attól a naptól kezdve, amikor a Varga család először kért segítséget a kislányuk gyógyulásához, aki olyan, rákos daganatban szenved, melynek eltávolítását Szerbiában nem végzik az orvosok. Ehhez, illetve a külföldi kezeléshez kérték a közösség támogatását a szülők, akikkel a segélykérés másnapján mi is elbeszélgettünk.

A Budi Human Alapítvány oldalán megjelentetett kérést követően felbolydultak a közösségi terek. Szinte nincs olyan nap, amikor legalább két-három felhívás, felajánlás vagy hirdetmény ne említené Heléna nevét. A Vajdasági jótékonysági licit csoport azonnal társult a kezdeményezéshez: azóta is egymást követik a temerini kislány gyógyulásáért tett felajánlások. A kisebb értékű haszontárgyaktól kezdve a nagy értékű, sms-ajándékokig szinte minden megjelent már: neves festők alkotásait ajánlják fel a családi gyűjteményükből anonim adakozók, festőművészek is licitre bocsátották nagy értékű alkotásaikat.

A vásárlók ellepték a cserkészek és az 5.a osztály asztalát is (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

A vásárlók ellepték a cserkészek és az 5.a osztály asztalát is (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

Számtalan magánjellegű kezdeményezés is indult: horgászverseny győztesei ajánlották fel pénzjutalmukat, de anyukák összefogásával gyerekek rajzoltak már Helénáért, sütöttek és főztek is udvarokban, tereken. Sok vállalkozó is támogatja a kislányt, legtöbben névtelenül. Az egyik, helyi, közkedvelt pékség limonádét árusított az ügy érdekében: egy hét alatt 130 ezer dinárt gyűjtöttek össze és fizettek be a Budi Human Alapítvány által kezelt számlára. A gyűjtéshez a helyi egyesületek is csatlakoztak: a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület szeptember 9-én népzenei koncertet szervezett, amelynek bevételét szintén a kislány gyógyulására ajánlották fel. A hétvégén Újvidéken jótékonysági focimérkőzést szerveztek, de Csantavéren is rendeztek már gyűjtést Helénáért.

AZ EGYÜTTÉRZÉS EREJE

Kedden a temerini magyar diákok és tanáraik fogtak össze a helybeli kislány megsegítésére: az iskolaudvarban már kora délután nagy volt a nyüzsgés. Az 5.a osztálynak ez volt az első, közös szabadidős tevékenysége azóta, hogy felsőben a korábban összeszokott közösséghez 9 tanuló csatlakozott az alsóban még külön osztályként működő c-ből. Gergely Tünde hitoktató kihívásként élte meg a közösségformálást, hisz először vállalt pályafutása ideje alatt osztályfőnöki megbízatást.

– A jótékonysági vásár kiváló esemény volt arra, hogy az osztály így, tanév kezdetén egy picit összekovácsolódjon. A szülőkkel megbeszéltük, hogy édes és sós süteménnyel járulnak hozzá a vásár sikeréhez. Az osztállyal a vásár kezdete előtt másfél órával már összejöttünk, a gyerekek maguk csomagolták be a hozott süteményeket, közösen díszítettük a csomagocskákat színes szalagokkal. Boldogsággal töltött el, hogy magukénak érezték a célt, fontosnak érzik, hogy valakinek valami jót tegyenek. Beszélgettünk is a jótékonykodás módjáról, értelméről, és úgy érzem, hogy sikerült tudatosítani mindannyiukban azt, hogy jót tenni jó – mondta az újdonsült osztályfőnök.

Az osztály asztalánál Vrcelj Teodóra mutatta meg nekünk a csomagokat, amelyeket készítettek.

– Már a csomagolásnál figyeltünk arra, hogy szépen nézzenek ki a tálkák. Akkor találtuk ki azt is, hogy mi mennyibe kerüljön: a pár sütit tartalmazó csomag 50 dinár, a közepes tálcákért 100 dinárt kérünk, a nagyobbakért viszont 150-et. Ugyanennyibe kerül a virág is. Jó érzés volt készülődni, és látni, hogy az osztály összefogott. De elsősorban annak örültem, hogy tudok valakinek segíteni. Most viszont még jobban örülök annak, hogy ennyien jöttek vásárolni, és hogy segítőkészek a temerini emberek – fogalmazta meg érzéseit Teodóra.

A nagylány elmondta, hogy egyelőre még nem számolták össze a bevételüket, de a vásár közepéig szinte mindent eladtak. A nyolcadikosok ettől már gyakorlatiasabbak voltak, hisz pontos evidenciót vezettek: Ciganovity Emma elmondta, hogy félidőre már több mint 15 ezer dinár gyűlt össze a fémdobozban.

– Mi már pénteken elkezdtünk készülni a keddi vásárra: az osztállyal együtt csináltunk asztaldíszeket, őszi dekorációt. Ez nagyon kelendő volt, már mindent eladtunk. De maradtak édes és sós süteményeink, dísztökök, és limonádéval is tudunk szolgálni azoknak, akik segíteni szeretnének Helénának. Reméljük, hogy ha az itt összegyűjtött pénz annyira nem is sok, de a szándékunk sokat jelent a családnak – mutatott rá a segítőkészség erejére a végzős lány.

TETTEKKEL PÉLDÁT MUTATUNK!

Az osztálya mellé büszkén állt oda Tóth Krisztina matematikatanár, aki a vásár egyik ötletadója és szervezője volt. Elmesélte: ahogyan értesültek a Varga család kéréséről, a másnap reggeli kávénál szinte egyszerre vetették fel a vásár ötletét Erős Nóra kolléganőjével a tanári közösségnek. Teljes egyetértéssel és tettrekészséggel fogadták a kollégák a javaslatot – emelte ki Tóth Krisztina tanárnő.

– Az év elején azt az utasítást kaptuk, hogy az első két hétben a gyerekekkel sokat kell beszélgetni a toleranciáról, az egymás elfogadásáról, megsegítéséről, barátságról, szeretetről. A tanári közösség úgy véli, hogy mindezt legjobb tettekkel alátámasztani. Megmutatjuk, hogy mennyire össze tudunk fogni, ha a bajba jutottakon kell segíteni. A vásár ötlete viszont abból adódott, hogy a korábbi években már szereztünk tapasztalatot a karácsonyi ünnepkörben megszervezett akcióink révén, amelyeket az osztályközösségek javára szervezünk, immár hagyományosan. A formát ötvöztük a jótékony céllal, és Heléna megsegítését helyeztük középpontba – mesélte a szervező.

Hozzátette, a tanárok és diákok mögé odaálltak a szülők is, akik úgy készítőként, mint vásárlóként is odaadással támogatták a gyűjtést. Bakos Estilla is kettős szerepben jelent meg a vásáron: kézművesként is felajánlotta a termékeit, de elsősorban szülőként érkezett a jótékonysági vásárra.

A nyolcadikos lányok Tóth Krisztina tanárnő „jobb kezei” voltak a szervezésben (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

A nyolcadikos lányok Tóth Krisztina tanárnő „jobb kezei” voltak a szervezésben (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

– Szülőként az ember úgy érzi, hogy bármikor olyan helyzetbe juthat, amilyennel a Varga család küzd. Át tudom érezni a terhük súlyát. Könnyíteni szeretnénk ezen, és elsősorban együttérzésünkről biztosítani őket. Szerintem ez jelen pillanatban sokkal többet jelent, mint az anyagi hozzájárulás – mondta az anyuka.

A tömeges vásáron civil szervezetek is megjelentek értékesíthető adományaikkal: a Kreatív Központ munkatársai is felajánlották az általuk istápolt gyerekek munkáit, de a helyi cserkészcsapat is kitett magáért. A múlt héten szilvalekvárt főztek, abból is került a közösen készített hájas kifli és tökös rétes, illetve otthonról hozott kalácsok mellé – sorolta kérésünkre Teleki Ervin, az 54-es számú Szent Illés cserkészcsapat parancsnoka, miközben a vásárlók ellepték a cserkészek asztalát.

– Rengetegen vagyunk, de az ügy érdekében lehetnénk többen is. Sokszor úgy érezzük, hogy kevesen maradtunk. Ám amikor szükség van, akkor tömegesen állunk ki egy-egy célért. A cserkészek egyébként is fogadalmat tesznek arra, hogy jót cselekszenek és segítik embertársaikat. Önkéntesen segítünk az egyházban is, munkával segítjük az iskolát is, foglalkozásokat szervezünk, amelyekkel hozzájárulunk a közösség életéhez. Igyekszünk helyt állni, ahol csak tudunk: ez alkalommal a kis Helénáért.

LEGYÜNK MÉG TÖBBEN!

A példaértékű összefogás folytatódik: tegnap este az Európa Kollégium lakói szerveztek humanitárius koncertet a kislány gyógyulásáért, ma a temerini Antero tanyán rendeznek játékos délutánt a kislány megsegítésére. Helyben szervez jótékonysági futást szeptember 16-án a Dar-Mar egyesület is.

Vasárnap Helénáért szállnak nyeregbe a temerini lovasok is: a Törteli tanyán közös lovaglásra hívják az érdekelteket délután négytől este hatig. Ugyanekkor két helyi zenekar is koncertezik a kislányért a központi kisparkban: 17 órai kezdettel az Anja, Meci&Roli Trio szórakoztatja az adakozni vágyókat, 18 órakor viszont a Branch Band veszi át a színpadot. A közösségi oldalakon legutóbb az egyik temerini játszóház hívta fel az animátorok és foglalkozásvezetők figyelmét arra, hogy nagyszabású játékdélutánt szerveznek annak érdekében, hogy a belépőből befolyt összeget felajánlhassák a kis Heléna gyógyulására.

A kislányért a helybeliek mellett a régióban is összefogtak: számos külföldi közösségi oldal jelentette meg a felhívást, október 22-én a magyarországi Győrben is szerveznek jótékonysági koncertet a javára.

Nyitókép: A jótékonysági vásáron szinte minden osztályközösség részt vett – a nap végéig 237 000 dinár gyűlt össze (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)