2024. május 9., csütörtök

Együtt, a gyerekekért

Festőtábor Magyarkanizsán

Egész Szerbia, de még Magyarország területéről is érkeztek szombaton a festők Magyarkanizsára. A Képzőművészeti Kör, élén Kenyeres Ivánkával több éve már, hogy úgy rendez hagyományos, egynapos festőtábort, hogy az jótékony célt szolgál. A festők már megszokták, és örömmel jönnek, nem áldozat számukra helyben alkotni és az alkotásaikat beteg gyerekek megsegítésére felajánlani. Az Együtt, Veled, Értük Egyesület tagjai a kedvezményezettek, akik testi vagy értelmi akadályozott fiatalokat karolnak fel.

Festők a fiatalokért (Jenei Klementina felvételei)

Festők a fiatalokért (Jenei Klementina felvételei)

– Évek óta megszokott rendezvény a miénk, amikor meghívjuk a Kör tagjait és szimpatizánsait egy közös alkotásra. Az idei évben rendhagyó módon egy autentikus környezet, a Magyarkanizsai Önálló Vállalkozók, vagy ahogy mindenki ismeri, az Iparosegyesület gyönyörűen berendezett nagyterme ad otthont az eseménynek. A tizenkilenc festő, akik az ország legkülönbözőbb pontjáról érkeztek, sőt még Magyarországról is, önzetlenül dolgoznak, és az itt készült alkotásaikat itt is hagyják. Ezeket a pasztell, olaj és akvarell technikával készült képet mi odaadjuk az Együtt, Veled, Értük Egyesületnek, akik szabadon gazdálkodhatnak vele, eladhatják, a bevételt pedig a gyerekekre fordíthatják. A humánus kezdeményezés mellé sokan álltak, nagy örömünkre. Amellett, hogy jótékonykodnak a festők, egy közös, barátságos, tapasztalatcserés napot tölthetünk együtt, amivel még segítünk is – mondta Kenyeres Ivanka.

A festőtáborba megérkezett ebéd előtt a gyerekraj is, akik megcsodálhatták az alkotásokat egész közelről, láthatták, hogy hogyan dolgoznak a festők, mi módon készül el és nyeri el végső formáját egy festmény. Koronázásként pedig egy kispiaci módra főzött gulyáslevessel együtt ebédelt gyermek és felnőtt, akik egymást segítik, hisz az inspirációhoz a gyerekek is hozzátesznek, rájuk gondolva készültek a képek, ők pedig a bevételből majd kirándulni is eljuthatnak akár, vagy ami a legfontosabb, semmiben se érezzenek hiányt és a társadalom ugyanolyan tagjaként éljék az életüket, mint bárki más.