2024. május 8., szerda

Újabb szerb vereség

A szerb válogatott Japántól is kikapott a női világbajnokságon, így pont nélkül zárta a középdöntőt. A gólszegény első félidőben többnyire a japánok akarata érvényesült, jelentős előnyre ugyan nem tudtak szert tenni, de végig kontrollálták a játékot, és egygólos (9:8) előnnyel vonulhattak a pihenőre. A szünet után is kemény, emellett rengeteg hibával tarkított játék folyt, a szerb együttes idegesen játszott, amit a japánok ügyesen kihasználtak, és végig a kezükben tartották az irányítást. Uroš Bregar együttese a folytatásban sem tudott átlendülni a holtponton, így vereséggel búcsúzott a viadaltól.

A II. középdöntős csoport vasárnap esti rangadóját a francia válogatott a norvégok szokatlan hibáit kihasználva végül megnyerte, így csoportelsőként került a negyeddöntőbe. A IV. csoportban igencsak furcsa helyzet állt elő, Hollandia továbbjutása már az utolsó forduló előtt sem forgott veszélyben, a csehek, a brazilok és a spanyolok viszont azonos pontszámmal zártak, így minitabella határozott a második hely sorsáról. Az egymás elleni eredmények miatt – Spanyolország–Brazília 27:25, Csehország–Spanyolország 30:22, Brazília–Csehország 30:27 – a csehek végeztek a második helyen a legjobb gólkülönbséggel, és jutottak a legjobb nyolc közé. A magyar válogatott hétfő este lapzártánk után lépett pályára.

Eredmények, középdöntő, 3. forduló, II. csoport: Szlovénia–Ausztria 32:27, Angola–Koreai Köztársaság 33:31, Franciaország–Norvégia 24:23. A végeredmény: 1. Franciaország 10, 2. Norvégia 8, 3. Szlovénia 6, 4. Angola 4, 5. Ausztria 2, 6. Koreai Köztársaság 0 pont. III. csoport: Japán–Szerbia 22:20. Az állás: Németország 8, Dánia 6, Románia, Lengyelország és Japán 4, Szerbia 0 pont. IV. csoport: Hollandia–Spanyolország 29:21, Brazília–Csehország 30:27, Argentína–Ukrajna 25:20. A végeredmény: 1. Hollandia 10, 2. Csehország 6, 3. Brazília 6, 4. Spanyolország 6, 5. Argentína 2, 6. Ukrajna 0 pont.

 

Nyitókép: Japán ellen Marija Laništanin sem tudott érdemben hozzátenni a játékhoz (Fotó: Beta)