Mesterséges intelligencia kontra oktatás

A mesterséges intelligencia szédítő gyorsasággal fejlődik, és az idő előrehaladtával egyre nagyobb mértékben befolyásolja az emberek mindennapjait. Az élet minden területére kihatással van, így egyebek mellett az oktatásra is. Milyen módszerek állnak a pedagógusok rendelkezésére, hogyan tudjuk a modern kor technikai vívmányait hasznunkra fordítani az oktatásban?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk Kissné dr. Zsámboki Rékával, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara tudományos és külügyi dékánhelyettesével, aki a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében a közelmúltban megrendezett huszonharmadik Apáczai Nyári Akadémia második hetében, az Interdiszciplináris és Osztályfőnöki szekció programja keretében A mesterséges intelligencia hatása a tanulásra és a motivációra címmel megtartott előadásában napjaink egyik legaktuálisabb témájának meghatározó jelentőségű kérdéseit feszegette.

Milyen hatásokkal járhat a mesterséges intelligencia a gyermekek tanulására?

– A gyermekek meglepően gyorsan alkalmazkodnak a változó világhoz, felfedezik az újdonságokat, az alkalmazásokat, amiket használni kezdenek. Ennek eredményeként hamar rájönnek arra, hogy rövid idő leforgása alatt és különösebb fáradozás nélkül hatékony eredményeket tudnak elérni, vagyis elkészül a házi feladat, a fogalmazás, lefordításra kerül az angol, vagy német nyelvű szöveg. A mesterséges intelligencia segítségével elért sikerek azt eredményezhetik, hogy a gyermekek már kevésbé lesznek motiváltak a tanulásra, nem érzik annak a szükségességét, hogy többet megtudjanak. Egyfajta tanult tehetetlenségi folyamat indul be náluk, vagyis nem fognak erőfeszítéseket tenni azért, hogy a feladatokat saját maguk csinálják meg. A motivációnak két fajtája van, külső és belső. Külső motivációról akkor beszélünk, ha valamit azért teszünk meg, mert érdemjegyet, pénzt, vagy bármilyen más tárgyi jutalmat kapunk, a belső alatt pedig azt értjük, amikor maga a cselekvés motivál bennünket, és annak a sikere elégíti ki az ember vágyait. A tanulásnak igazándiból erről kellene szólnia. Belsőleg kellene motiváltnak éreznünk magunkat a fejlődésre és azt is fontosnak kellene tartanunk, hogy egész életünkben motiváltak legyünk a tanulásra, ezáltal pedig alkalmazkodhassunk a rohamosan változó világhoz. Attól tartok, hogy a ChatGPT és a hozzá hasonló alkalmazások erről fogják leszoktatni a diákokat.

Mindennek megakadályozása érdekében mit tehetnek a pedagógusok?

– A pedagógusok körében szükséges egyfajta kultúraváltás. Ez azt jelenti, hogy odafigyelek a gyerekre, megkérdezem tőle, hogy vagy, hogy telt a hétvégéd, mit olvastál, mit hallgattál. Azt a kérdést is feltehetjük nekik, hogy mit gondolnak a mesterséges intelligenciáról, akár vitát is kezdeményezhetünk a témáról. Olyan feladatokat érdemes nekik adni, amelyek kreativitást, gondolkodást igényelnek. Fontos szempont az is, hogy megkérdezzük őket, hogyan oldották meg a feladatot, hogyan gondolkodtak. Ezáltal ugyanis rájöhetünk arra, hogy a gyermek mit nem értett meg az adott folyamat során, és hol vannak azok a pontok, amelyeknél segíteni tudunk neki.

Mennyire elterjedt a ChatGPT és a hozzá hasonló alkalmazások használata a gyermekek körében?

– Ezen alkalmazások használata sokkal nagyobb mértékben van jelen a gyermekek körében, mint ahogy azt gondolnánk. Itt jelentkezik egy másik veszély, vagyis az, hogy mindez láthatatlan, és a pedagógusok elől sok esetben teljesen rejtve marad. Nem azt mondom, hogy ellenőriznünk kell a diákokat, ám kétségtelen, hogy sokféle veszélye lehet annak, ha nem tudjuk, hogy mit csinálnak, mire használják, jóra, vagy rosszra. A felnőttek viszont ebben a segítségükre tudnának lenni. Egy személyes példával élnék, ugyanis a tizenhat éves fiam egy napon azzal állított haza, hogy nagyon kifáradt, nem bírja már megírni a házi feladatát, ezért szeretné használni a ChatGPT-t. Kíváncsiságból belementem a játékba, mert érdekelt, hogy ez mit generálhat egy gyermekben. Megíratta a programmal a házi feladatot, és néhány helyen javítani kellett, mivel a gép olyan kiválóan fogalmazott, hogy egészen biztosan gyanút fogott volna a tanárnő. Másnap azonban fel kellett olvasnia a munkáját, a tanárnő pedig nagyon megdicsérte. A fiam büszkén jött haza, viszont itt következett egy fontos pillanat, mivel elbeszélgettem vele. Kérdőre vontam, hogy vajon ez a dicséret valójában kinek a teljesítményének szólt? A tiédnek, vagy másénak? Ezután azt is megkérdeztem tőle, hogy vajon azzal, hogy valaki más megírta helyette a feladatot, mennyi tudást szerzett? Erőfeszítések nélkül ugyanis nem lesz tudás a birtokunkban. A fiam informatikus szeretne lenni, így elmondtam neki, hogy vannak céljai, és ezekért a célokért a jövőben is tennie kell. Ebből a példából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy komolyan kell vennünk a gyermekeket és hinnünk kell abban, hogy jó szóval és egyfajta érzelmi ráhatással igenis lehet rájuk hatni, igenis el lehet érni, hogy nekik is legyenek céljaik és tisztában legyenek azzal is, hogy azokhoz milyen úton juthatnak el.

Milyen módszerek, technikák állnak a pedagógusok rendelkezésére?

– A pedagógusoknak olyan módszereket kell alkalmazniuk, amiket a gyermekek is magukénak éreznek. A könyvek pedagógiája napjainkban már lejárt, vagyis az, hogy mondjuk, tanuld meg a 82-től a 95-ik oldalig a tananyagot, már a múlté. A gyermekek meg tudják tanulni a meghatározott anyagot, ez azonban már semmilyen motivációt nem jelent számukra. Használjuk ki a modern világ technikai vívmányait és építsük be azokat az oktatásba! A pedagógiai nevelés nemcsak a gyerekeken és a pedagógusokon múlik, hanem az őket körülvevő környezeten, vagyis a szülők, a család, a társadalom hozzáállásán is. Úgy gondolom, hogy a pedagógusoknak minden eszköz rendelkezésére áll ahhoz, hogy szívvel-lélekkel, sőt érzelemmel tanítsanak. Azt szokták mondani, hogy jó módszer nincsen, csak jó pedagógus. Jómagam a felsőoktatásban dolgozom, ám ha általános iskolában tanítanék, kisebb gyermekekkel foglalkoznék, akkor egész biztosan kipróbáltatnám a gyermekekkel, hogy mi mindenre képes ez a technológia. Megmutatnám nekik ezeket a lehetőségeket, viszont felhívnám a figyelmüket arra is, hogy melyek ezeknek a lehetséges káros hatásai. Ez azért is hasznos, mert ezáltal lehetőséget teremtünk arra, hogy átérezzék mindennek a súlyát és elgondolkodjanak a felelősségén. Fontos, hogy a gyermekeket egyenrangú partnerként kezeljük és ne kis „tudatlan lényekként”, akiket letiltunk ezekről a modern alkalmazásokról. Amit tiltunk, az a gyerekek körében még inkább népszerűvé válik. Véleményem szerint partnerként ismertessük meg velük ezeket az alkalmazásokat, mutassunk rá, hogy a jövőben miben segíthetik a munkánkat, ugyanakkor azt is hangsúlyozzuk, hogyan szoktathatnak le bennünket a tanulásról és általa szép lassan a cselekvésről is. Számos módszer, szakirodalom áll a pedagógusok rendelkezésére, amelyekből különféle technikákat meríthetnek. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezt nem lehet 14–16 éves korban elkezdeni, hanem már az óvodában, illetve az általános iskolában, már 6–7 éves kortól kooperatív és interaktív módszerekkel kell tanítani a gyermekeket, mert csakis így fognak hozzászokni. A felsőoktatásban is gyakran szembesülök azzal a problémával, hogy ha azt kérem egy 19 éves hallgatótól, hogy vitázzon, beszélgessen a társával, akkor nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Fontos lenne tehát, hogy az iskolás éveket végig kövessék ezek a tevékenység-központú technikák, hiszen ilyen módon tudjuk leginkább a gyermekek, illetve ezáltal a leendő felnőttek fejlődését szolgálni.