Sonja Savić és a szarajevói Tóték

Urbán András térségünk egyik legelismertebb és legkeresettebb rendezője, ezért nem is csoda, hogy több színházban készít előadásokat. Külön öröm, hogy a Desiré alkalmat ad arra, hogy ezeket is megtekintsük a fesztiválon, hiszen legyünk őszinték, nem sok színházkedvelőnek nyílik lehetősége arra, hogy például Szarajevóba, de akár Čačakra is elmenjen megnézni egy-egy produkciót.

Vasárnap este láthattuk a Čačaki Városi Színház és a belgrádi Bitef Színház, Ki játssza Sonja Savićot című közös előadását, Urbán András rendezésében. Sonja Savić Čačakon született 1961-ben, térségünk egyik legkülönb színésznőjeként tartották számon, ismert volt a lázadó természetéről is, és végül drogtúladagolás következtében hunyt el 2008-ban. Az utolsó vagy egyik utolsó fellépése Szabadkán volt a KDSZ-ben. A Čačaki Városi Színház 2018-ban alakult meg, vagy alakult újjá. Az előadásról két szereplővel, Borjanka Ljumovićtyal és Ivana Terzićtyel beszélgettünk:

– Szinte rögtön a megalakulást követően azon kezdtünk el gondolkodni, hogy milyen rendezőt hívhatnánk meg, aki elismert és keresett a térségünkön. Így esett a választásunk Urbán Andrásra, aki elvállalta az előadás rendezését. Mindennel jól haladtunk, de azután közbejött a korona, ezért arra kényszerültünk, hogy elhalasszuk a produkció készítését. Végül mégis minden jól alakult, idén mutattunk be, és mivel ebben az évben Čačak Szerbia kulturális fővárosa, így az előadás e projektumon belül kapott helyet – tudtuk meg Ivana Terzićtől.

Borjanka Ljumović a rendezővel való munkáról szólt:

– Urbán András azt is kérte tőlünk, hogy keressük meg magunkat ebben a történetben, de valahogy mindig Sonja Savićhoz tértünk vissza, mert annyira erős volt a kisugárzása. Talán furcsán hangzik, de valamikor úgy éreztük, mintha ott lett volna velünk. Nem volt könnyű dolgozni ezen az előadáson, mert valahol mindig fájdalmas az, amikor a saját lelki mélységeinkben kell vájkálni, szembenéznünk önmagunkkal, ráadásul egy ilyen tragikus történet kapcsán, mint amilyen Sonja Savić élete volt – fejtette ki Borjanka Ljumović.

Szombaton a Szarajevói Háborús Színház, a SARTR, Örkény István műve alapján, Urbán András rendezésében készült Tóték című előadását tekinthettük meg. Nagyon érdekes volt látni azt, hogyan dolgoz fel és ad elő egy magyar művet egy boszniai színház. Az előadás készítéséről Vedrana Božinović dramaturgot kérdeztük:

– Számomra ez a szabadkai játszás olyan volt, mint egy második bemutató, mivel az itteni közönség jobban ismeri ezt a művet, mint a boszniai. Egy nagyon jó szövegről van szó. Most először történt meg velem, hogy minden mondatot megőriztem volna belőle, mert ez egy annyira okosan megírt mű. Nagyon illik a mához és a helyhez, ahol készítettük. A története ugyebár a második világháborúban játszódik, maga a regény pedig a hatvanas években jelent meg. A Tóték egy kiváló példája annak, hogyan lehet beszélni egy represszív rezsimben a múltról, és közben szólni a máról, hogy miként lehetetlenítjük el a saját életünket – hallottuk Vedrana Božinovićtól.

Az események úgy hozták, hogy a Desiré fesztivál pénteki nyitóelőadása is Urbán András produkciója lett. A hallgatás poétikája egyben a KDSZ új produkciója is, így ez egy bemutató is volt. Az előadás tulajdonképpen Urbán András A látás költészete című szerzői projektjének a folytatása, ha úgy tetszik: a második része. Míg A látás költészete a szemre, a látványra irányult, A hallgatás poétikája a fülre, a hallásra, a hallgatásra. A magyar nyelvben viszont a hallgatás jelentheti azt is, amikor valamit hallgatunk, de azt is, amikor csendben vagyunk. Urbán András elmondása szerint pedig ez a kétértelműség más irányba is elvitte az előadást. A produkció szereplői Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Verebes Andrea. A nyitónapon kétszer is játszották az előadást, de aki elmulasztotta megnézni, a továbbiakban megteheti, hiszen ez még csak a bemutató volt. A produkció megtalálható lesz a KDSZ repertoárján.