2024. május 8., szerda

Nagyító alatt a jelenünk

Öt bemutatót tervez a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház erre az évadra

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban is elkezdődött az új színházi évad. Ahogyan azt Mészáros Gábor igazgatótól megtudhattuk, öt bemutatót terveznek.

– Ez elég nagy szám egy ilyen kis társulatnak. Az új produkciónk próbáit már el is kezdtük. Urbán András szerzői projektjéről van szó. Az egyik verzió szerint a munkacíme A hallás költészete volt, de a végleges címe mégis talán A hallgatás költészete lesz. Az előadásban a régi csapat játszik, Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Verebes Andrea és jómagam. Az új társulattagok, Ágyas Ádám és Hodik Annabella jelenleg budapesti részképzésen vesznek részt, a Covid miatt ugyanis lemaradtak róla. Ez a részképzés az egyetemek együttműködéseképp valósul meg. A hallgatás költészete tulajdonképpen Urbán András korábbi szerzői projektjének, A nézés költészetének egyfajta folytatása, ahhoz kapcsolódik. Nevezhetjük akár színházi kísérletnek is, amely a főbb érzékszerveinket célozza meg. Azokat, amelyekkel leginkább élvezni, érzékelni tudjuk a színpadon történteket. Míg A nézés költészete a szemre irányult, az új előadás a fülre koncentrál. Ebben az előadásban sem kell közvetített üzenetet keresnünk, minden néző maga döntheti el, hogy mit jelent neki – hallottuk Mészáros Gábortól.

Az évad következő bemutatója Kucsov Borisz szerzői projektje. Félelem és reszketés Szabadkán címmel a szövege alapján készül, és ő lesz az előadás rendezője is. A darab néhány évvel ezelőtt a szabadkai Népszínház Magyar Társulata által meghirdetett drámapályázat egyik díjazott alkotása volt, és a délvidéki magyar színjátszás napja alkalmából a Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházán mutatták be.

– Ez egy fiatalos lendületű szöveg, és a fiatalokhoz is szól. A darab alapján készült előadással szeretnénk elindítani egy edukációs jellegű programot, amely épp a fiatalokat, a középiskolásokat, az egyetemistákat szólítja meg iránymutató célzattal. A produkció egy utópisztikus, futurisztikus történetet dolgoz fel egy elképzelt, jövőbeli Szabadkán, ahol magukra hagyatott, árva gyerekek kallódnak, de megjelennek benne olyan karakteres személyek is, akiket mindenki ismer a városban, és akikre nap mint nap ráfuthatunk az utcán. Az előadást tulajdonképpen egy drogprevenciós programként fogjuk tolmácsolni. Úgy gondolom, hogy erre a témára nem irányul kellő figyelem, és beszélni kell róla. A produkcióhoz kapcsolódóan közönségtalálkozókat is tervezünk tartani, vagy elmenni iskolákba beszélgetni azokkal a diákokkal, akik megtekintették az előadást. A terveink szerint minden évadban készítünk egy-két ilyen előadást, amely majd ehhez a sorozathoz tartozik – tudtuk meg Mészáros Gábortól, aki a jövő évi tervekről is szólt.

– Az új évben, az év elején Keszég Lászlót várjuk, aki Spiró György Árpád-ház című darabja nyomán készít nálunk előadást. Ez egy aktuális, örök érvényű történet, amelynek ugyan van történelmi alapja, mégis egy drámai szöveg. Nagy vonalakban arról szól, hogy a szebb élet reményében a magyar vezérek békét kötnek, de ahogy múlik az idő, és jönnek az újabb generációk, egyre nehezebb fenntartani a békét.

Utána Fábián Péter szerzői projektje következik, amelynek még nincs címe, de az első mesemondóról, Ezópuszról szól majd, megkérdőjelezve azt, hogy egyáltalán létezett-e. Elsőre talán úgy tűnhet, hogy ez az előadás a régmúltról szól, de a jelenünk nagyon is beleszövődik. Fábián Péter egy fiatal alkotó, aki általában a saját szövegeivel dolgozik. Izgalmas a vele való munka, mert felméri a társulat képességét, a színház lehetőségét, és ehhez alakítja az előadást.

Az évad utolsó bemutatója egy koprodukció lesz, amelyet A Vadász Esélye budapesti színházi alkotóközösséggel készítünk York napsütése címmel. Az előadás O. Horváth Sári szövegét veszi alapul, a rendezője pedig Bélai Marcel. Ez egy zenés produkció lesz, egy nagyon érdekes metaforikus történettel, amely kapcsolódik a III. Richárdhoz is – fejtette ki Mészáros Gábor, akitől azt is megtudhattuk, hogy ami a Desiré fesztivált illeti, a szervezés finisénél tartanak, szinte már teljesen összeállt a program, és idén is nagyon izgalmas lesz.

Az igazgató további újdonságokra is kitért.

– Nagy öröm a számunkra, hogy a repertoárunkba vehettük Dedovity Tomity Dina Szindróma című monodrámáját. Ő a Népszínház Magyar Társulatának a tagja, de játszik A Csókos Asszony Lovagjai című előadásunkban is. A Szindrómával tájolni is szeretnénk, egy monodrámával ugyanis több helyre tudunk eljutni, mint egy többszereplős előadással. Az szintén nagy öröm, hogy az előadást beválogatták az Óbecsei Monodráma-fesztiválra. Egyébként most október végén Csíkszeredán vendégszerepelünk A Csókos Asszony Lovagjaival a Nemzetiségi Színházi Kollokvium fesztiválon. Ez egy remek lehetőség, hogy nyissunk az erdélyi magyarok irányába. Ha pedig az örömöknél tartunk, az is sokat számít, hogy megújult a csapatunk, és ígéretet kaptunk arra, hogy a jövő évben visszakapjuk azt a két munkahelyet, amelyet a racionalizáció során elvettek tőlünk. Akkor majd tényleg egy erős háttércsapattal dolgozhatunk. Ez nagyon fontos, mert a kis csapatunk jócskán meg van terhelve a folyamatos játszásokkal és vendégjátékokkal – mondta Mészáros Gábor.

Nyitókép: Mészáros Gábor (Fotó: Molnár Edvárd)