A Nyugati nyaralás egy csavaros történet, Magyarországon játszódik a nyolcvanas évek derekán. A filmben megismerhetjük Maurer Gyurit, aki egy keresett veszprémi autószerelő, a pártvezetők is hozzá viszik a kocsijukat. A családja, a felesége, a lánya és a fia, a Riviérán nyaralna, de négy útlevél helyett csak három érkezik meg. Egy hirtelen fejlemény új lehetőséget ad, egy disszidens magyar ugyanis a műhelyében hagyja egy időre a drága német autóját és annak papírjait. A Maurer család így végül a Balatonra megy, ahol gazdag külföldi turistáknak adják ki magukat, hogy élvezzék a nekik járó luxust. Közben pedig mindenféle bonyodalomba keverednek. A Nyugati nyaralás a tavalyi év legnézettebb filmje lett Magyarországon, a palicsi filmfesztiválon pedig az új magyar filmeket bemutató szekcióban vetítették. A főszereplők Mészáros Máté, Pokorny Lia, Szőke Abigél és Tóth Mátyás, a rendezők pedig Tiszeker Dániel és Lévai Balázs. A palicsi filmfesztiválon Lévai Balázzsal beszélgettünk.
Egyedül érkezett, túlzás azt képzelni, hogy egy rendezői páros folyton együtt van?
– Tulajdonképpen igaz az, hogy sülve-főve együtt vagyunk, hiszen az utolsó három filmünket közösen készítettük. Kialakult egy jól kipróbált felállásunk, alaphelyzetben Tiszeker Dániel a rendező, én pedig az ún. kreatív producer. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első gondolattól kezdve, a film befejezésééig együtt dolgozunk. Tiszeker Dániel alapvetően egy rendezői alkat, én pedig produceri. A Nyugati nyaralást azért rendeztük ketten, mert egyrészt tőlem jött a története vagy én fedeztem fel, ezért szerettem volna jobban belefolyni a rendezésébe. Másrészt pedig, korábban a Nagykarácsony című vígjátékot készítettük, aminek még nem fejeződtek be az utómunkálatai, amikor elkezdtük a Nyugati nyaralás előmunkálatait, így elosztottunk a feladatokat. Mindkét film népszerű lett Magyarországon. Lényegében tehát sokat dolgozunk együtt. Dániel nagyon szeretett volna eljönni Palicsra, de most úgy tudom, épp Bristolban forgat egy dokumentumfilmet.
Mi kell a jó együttműködéshez?
– Főleg talán az, hogy ne legyünk féltékenyek egymásra, ne veszekedjünk, ne folytassunk egóharcot. Szerintem mi az ilyesmit jól megoldjuk. Saját gyengeségünket a másik erősségével pótoljuk. Ma már nem is annyira különleges az, hogy egy alkotásnak több rendezője legyen, ráadásul nem is művészfilmeket készítünk, hanem ún. közönségfilmeket, vígjátékokat. Ott még jobban elképzelhető a csapatmunka.
Együtt találják ki a poénokat is?
– Sokszor a forgatáson is írunk. Ha eszünkbe jut egy jobb poén, vagy a színész mond valami vicceset, amit érdekesebbnek találunk, akkor felvesszük mindkét variációt és a vágóasztalnál döntjük el, hogy melyiket tesszük be a filmbe.
Mióta tart ez az együttműködés?
– 2016-ban a #Sohavégetnemérős, kicsit furcsa című filmen dolgoztunk együtt, amely a Wellhello zenekar dalaira épült. Hat kis történetet mond el, fiú-lány sztorit, variációkat az ismerkedésre. Nagy örömünkre a film népszerű lett, közönségdíjat nyert Magyarországon. Ez volt az első közös munkánk. Közben szép lassan megismertük egymást és rájöttünk, hogy megy ez nekünk. Ami engem illet, azelőtt elég sok dokumentumfilmet rendeztem, de a játékfilmek terén kevesebb a tapasztalatom. Inkább vagyok a dramaturg típus, ötletelek, írok, átírok. Dániel nagyon jó színészvezetésben, remekül instruálja a színészt, pontosan látja a monitoron azt, hogy mit valósít meg, és finoman tud korrigálni. Valahogy így alakult ki a kettőnk együttműködése.
Lévai Balázs Palicson (Fotó: Lukács Melinda)
Ki az idegeskedőbb és ki a nyugodtabb? Párosoknál ez így szokott lenni. Ki mondja azt, hogy nem férünk bele az időbe és ki azt, hogy dehogynem, minden rendben lesz?
– Csodálatos ez a kérdés, szinte szó szerint leírja a kapcsoltunkat. Dániel mondja mindig azt, hogy nem férünk bele az időbe. Majdnem minden forgatási napon lejátszódott, hogy odajött hozzám sápadt arccal, és azt mondta ez túl sok és lehetetlen megcsinálni, erre én megpróbáltam megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Ő valamiféleképp talán így dobja fel magát. Az elején azt mondja ez képtelenség, de nem adja fel, hanem teljes gőzzel nekilendül, nagy erőbevetéssel mindent megtesz, a végén pedig kihúzza magát, hogy: na, ugye megcsináltuk! Ebben a felállásban én vagyok az edző, aki nyugtatja a versenyzőjét, ugyanakkor én vagyok az is, aki inkább sietteti a dolgokat, Dániel pedig ebben nyugodtabb, és ilyen téren is jól kiegészítjük egymást. A lényeg az, hogy nincs főnök, minden döntés közös. Ez azt jelenti, hogy addig győzködjük a másikat, míg az nem enged, de nem fogcsikorgatva, hanem belátva, hogy az lesz a jobb döntés. Ehhez pedig az kell, hogy ne szeressünk bele a saját ötleteinkbe. Én gyakran sokkal jobban szeretem Dániel ötleteit. Szerintem mi már képesek vagyunk nem csinálni hiúsági kérdést abból, hogy kinek az ötlete lesz a nyerő. Az a lényeg, hogy a film mit kíván, mitől lesz jobb, és minden egyéb másodlagos.
Honnan jött a film ötlete? Nyolcvanas évek, nyaralás...
– Generációs különbség is van köztünk, ezért is jó az, hogy ketten vagyunk rendezők. Elég jelentős az eltérés, Dániel tizenhét évvel fiatalabb, ami azt jelenti, hogy másmilyen élményanyaggal rendelkezünk. Amikor a Nyugati nyaralás játszódik, akkor tizenhat voltam, nagyon élénk személyes emlékeim maradtak meg arról a korról. Pontosan tudom milyen volt a Balatonnál nyaralni, mennyibe került a lángos és a palacsinta, milyen dalok szóltak a diszkókban, és azt is, hogy ott voltak az NDK-s turisták. Egy ismerősöm jött elő egy ötlettel, ami arról szólt, hogy egy veszprémi család valóban elutazik egy lakókocsival a tengerpartra nyaralni, és utána elmennek a Balatonra. Ezt kicsit továbbgondoltam, hogy legyen benne jó kis csavar is. Eléggé ismert volt akkoriban a szituáció, hogy nem mindenki kap útlevelet a családból, gyakorlatilag tehát az itthon maradt családtaggal zsarolja a hatalom a családot, hogy ne disszidáljon, hanem térjen haza. Hallottam ilyet családoktól. Mit lehet ilyenkor tenni? Minden filmben jó, ha van egy döntés az elején és onnantól már indulhat egy vígjátéki, vicces félreértéshelyzet. Tasnádi István forgatókönyvíró társunk pedig ezt még megfejelte egy történettel.
Tasnádi István nagy népszerűségnek örvend itt, Vajdaságban, előadásokat rendezett Szabadkán és számos darabját állították színpadra, a helyi gyermekszínjátszó grund is nagy sikerrel játszotta a műveit...
– Nagy szerepe volt abban is, hogy ez a film megvalósuljon. Az egy fordulópont volt, amikor sikerült meggyőznöm, hogy írja meg a forgatókönyvet. Én személy szerint a legjobb forgatókönyvírónak tartom, többször dolgoztunk már együtt a múltban színházi projekteken. Nagyon sokat jelentett az, hogy egy ilyen profi szakember beállt a csapatunkba. A forgatásra kevés időnk és kevés pénzünk volt. Ez egy kis költségvetésű film. A nézők ezt nyilván nem mindig értik. A pénz a filmben gyakran időt jelent. Kevesebb idő jut mindenre, vékonyabb lesz a forgatókönyv, mert nincs több napunk forgatni. Ezért is volt fontos az, hogy jó szakemberrel dolgozzunk. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az év végi összesítést nézve, több film is jóval több pénzből készült, a nézettségben mégis az elsők lettünk.
Minek tudható ez be? Vágynak az emberek egy kis vidámságra?
– Amikor már nagyon sikeres lett a film, akkor elkezdtünk ezen gondolkodni, és rájöttünk, hogy az oka nagyon egyszerű. Régen látott a közönség a moziban, nagy mozivásznon, egy magyar családot, hogy együtt van a papa, a mama és a két gyerek, veszekednek, de szeretik egymást és összetartanak, ráadásul itt a külső erő, a hatalom ellen is összefognak. Ez a történet egy magyar családról szól. Néha pedig a legegyszerűbb dolgok működnek a legjobban. Erre példa a főszereplőválasztás is. Mészáros Máté játssza az apát. Dániellel imádjuk őt és kiváló színésznek tartjuk, de a filmintézetből mindenesetre megkérdezték, hogy – már bocsánat a kifejezésért –, de nem akarunk inkább egy vonzóbb, slankabb, szikárabb férfit? Mészáros Máté ugyanis testesebb, markánsabb figura, mondhatni igazi magyar ember. Azt mondtuk nem, mert ő tökéletesen meg tudja mutatni, hogy milyen is egy hétköznapi magyar család, egy magyar apa. Így lett ez egy családi film, amit sokan családostól néztek meg, és ez is sokat számított a nézettségében.
Milyen volt a forgatáson a hangulat? Ez számít-e a film tekintetében? Kiváltképp azért is, mert vígjátékról van szó...
– Mi abban hiszünk, hogy az a hangulat, ami kialakul a forgatáson, erősen megmutatkozik a filmen is. Teljesen mindegy, hogy vígjátékot, krimit vagy drámát készítünk. A jó hangulatot azonban nehéz megteremteni, mert a forgatások mindig idegtépő stresszel járnak. Nagy a stáb és óriási a rizikó, mert bármit elrontunk, az cudar sok pénzbe kerül, közben pedig rengeteg akadályozó tényező merülhet fel, kezdve az időjárással. Mindez nagy feszültségeket tud eredményezni, de szerintem Dániel fantasztikus ebben, kedves és nyugodt tud maradni, de igazán én sem vagyok egy üvöltözős típus. Alapvetően a jó hangulatra törekszünk. A színészek zöme a barátunk, Pokorny Liával és Mészáros Mátéval több filmet forgattunk, kialakult köztünk egyfajta baráti viszony, ami bizalmat is feltételez, hogy nem akarunk rosszat, kihasználni őket, beletenni egy rossz jelenetbe. Sokat nevettünk a forgatáson. Majdnem egy évvel később volt egy pótforgatási napunk, de Mészáros Máténak akkor már nem volt bajsza, ezért rá kellett ragasztani egyet. Akkor vettük fel a vitorlázós jelenetet, és kijött a vitorlához egy mentőcsónak is. Beültünk hátra, és olyan iszonyú sebességgel indították el, hogy Mészáros Máté műbajusza két oldalt elkezdett csattogni a levegőben. Azt néztem, ha lerepül róla, akkor vége a napnak, mert nem volt nálunk másik bajusz. Intettem neki, hogy fogja meg, nehogy elrepüljön és az utolsó pillanatban elkapta. Így sikerült megmenteni a napot, és ezen a mai napig is röhögünk.
