Virágzó kiskertek és gyümölcsfák, csivitelő madarak, bimbózó fák, parkban sétáló családok és szerelmespárok, bicajozó kisgyermekek és szelíd motorosok. Na, most nem azokra a két keréken száguldozókra gondolok, akik 150-nel haladnak el a mi járó autónk mellett,
hanem azokra, akik a járdán sétálók között szlalomoznak, és akik miatt nem egyszer velem is megtörtént már, hogy félre kellett ugranom a fiammal együtt, mivel a motorkerékpárosnak eszébe sem jutott, hogy elvegye a kezét a gázról, nem hogy még kikerüljön bennünket.
Néha tényleg elgondolkodom azon, hogy lehet én vagyok a rossz, vagy én várok el sokat az emberektől, de faluban élünk, és itt nincs sétálóutca, csak a járdák, amelyek bizonyos szakaszokon rendezettek, máshol pedig már régen feltörte őket a korosodó fák erősödő
gyökérzete. Számomra felfoghatatlan, hogy a ma kamaszodó fiatalok miért választják motorkerékpárral az út helyett a járdát, az egyetlen helyet, ami elméletileg a gyalogosok biztonságos közlekedését szolgálja. Ilyen esetekben azzal vigasztalom magam, hogy tavasz van.
Behunyom a szemem, és már látom is a virágokat, a zöldellő fákat. Megnyugszom.
