Azt nem állítom, hogy olykor, ritkán nem csúszik ki a számon egy szitokszó, de odafigyelek arra, hogy a felháborodásomat ne így fejezzem ki, ahogy a pillanatnyi ijedtségemet sem, és arra is, hogy ha megütöm vagy megvágom magam, ne használjak csúnya szavakat. Talán ezért is zavar, hogy egyre gyakoribb a káromkodás a televízióban.
A magyar nyelv rendkívül színes, sokféleképpen tudjuk kifejezni magunkat, és ez különösen igaz a káromkodásra is. Egyes – elsősorban angol – kutatók szerint a káromkodás hozzájárulhat a fájdalomküszöb növeléséhez, sőt az is elképzelhető, hogy nagyobb erőt tudunk kifejteni közben. Ezt azzal magyarázzák, hogy a káromkodás stimulálja a szimpatikus idegrendszert.
De miért kell egy televízió által közvetített megmérettetés során csúnyán beszélni, káromkodással fokozni az érzelmeket? Vagy egy főzőműsorban, ahol szinte nincs olyan adás, amelyben ne sípolnák ki egyes résztvevők megnyilvánulásainak egy részét? És főleg: miért kell reklámokban olyan mondatokat használni, amelyek másokra nézve sértők lehetnek – ráadásul sípolás nélkül?
Ez valóban igény? Vagy így könnyebben „fogyaszthatóvá” válik egy tartalom? Esetleg könnyebben megjegyezhető?
Lehet, de az én szimpátiámat így nem lehet elnyerni.
