Talán 10 évesen vettem részt utoljára búcsúban vagy falu napon. Gyerekkoromban rendszeresen jártunk a rokonainkhoz Csókára a búcsúba, de egy idő után ezek az összejövetelek abbamaradtak. Szabadkai lakos vagyok, itt egészen más a kulturális programok hangulata. Néha hiányzik a dínomdánom, a falusi asszonyok főztje, a jóízű lakomázás, a felszabadult mulatozás, ami a kisebb falvakban természetes. Nemrég újra átélhettem ezt az érzést. Többször jártam már barátaimmal Hertelendyfalván, de most először látogattunk el Székelykevére, ahol épp a magyar konyha napját ünnepelték. A falu központjában már kora reggel rotyogott a finom étel a bográcsokban, és aki nem sietett időben pörköltet rendelni vagy foglalni magának, az bizony anélkül maradt aznapra. A fűszerek illata keveredett a nevetéssel és a zenével. Itt mindenki ismer mindenkit, sőt még mi, „idegenek” is pillanatok alatt otthon érezhettük magunkat, hisz szívélyesen fogadták a csapatunkat és a hertelendyfalvi ismerőseink kedvesen megkínáltak minket a saját készítésű finomságaikkal is. Az asztalokon házi kalácsok, sütemények, kürtőskalácsok és színes cukorkák várták a vendégeket. Megkóstoltuk a nyugdíjas egyesület ízletes báránypörköltjét, majd siettünk a térre, hogy elcsípjük a fesztivál felszentelését. Szabadkán sok a gasztronómiai program, de mégsem olyan a légkör, mint egy faluban. Székelykevén még érezni lehet azt az összetartozást, a székely települések összefogását, amit csak egy igazi kisközösség tud megteremteni.
