Mindig is nehezen tudtam értelmezni, ha arra a kérdésre, mit csinál, valaki azt válaszolta, unatkozik. Bevallom, volt ebben némi vélt vagy valós irigység is, hiszen szívem szerint sokszor reagáltam volna úgy, de jó neki. Aztán persze nem tettem, hiszen egyrészt mindig igyekeztem illemtudó módon válaszolni, másrészt, ha jobban belegondolunk, nem is olyan jó unatkozni, még akkor sem, ha mi, akiknek nem adatik meg, sokszor vágyunk rá.
Ha valaki nem tud mit kezdeni a szabadidejével, akkor számtalan olyan lehetőség áll rendelkezésére, amelyek révén a fejlődését szolgáló tevékenységekkel töltheti azt ki. Persze, nem mindenki vágyik ilyesmire, vannak, akik a külső szemmel teljességgel értelmetlennek tűnő tevékenységekben lelik örömüket. Nem tudom, hogy az a spanyol férfi, aki a minap megdöntötte a tűsarkú cipőben történő hátrafelé futás világrekordját, amelyet egyébként korábban is maga tartott, melyik csoportba sorolná önmagát, mindenesetre érdekes, hogy több furcsa rekord is fűződik a nevéhez, köztük a 400 méteres táv leggyorsabb lefutása fapapucsban, ő a leggyorsabb a világon, aki ujjon egyensúlyozott biliárddákóval futotta le az egymérföldes távot, illetve övé a kanállal a szájában tartott tojással leggyorsabban lefutott 100 méteres és az úszóuszonyban hátrafelé leggyorsabban megtett 50 méteres futás rekordja is.
Ha arra gondolunk, mennyi gyakorlás állhat ezek mögött a rekordok mögött, akkor azt hiszem, joggal állapíthatjuk meg, talán nem is olyan rossz, ha az embernek kevés ideje jut arra, hogy unatkozzon.
