Egy minapi sokadik, hosszas és meddő parkolóhely-keresés közben jutott eszembe egy korábbi bizarr álmom. Töredékeire emlékszem csak, de lényege, hogy olyan kütyüre tettem szert, amellyel az autóm gombnyomásra kézitáskánál nem nagyobb és nem nehezebb aktatáskává csomagolja össze magát.
Álmomban aznap a szerkesztőségbe jövet ismeretlen okból a kormányépület közelében álltam meg (kvázi parkoltam le), és csomagoltam össze táskányivá a kocsit, aztán e táskával a jobbomban elsétáltam a pár száz méternyire levő cégig. Órákkal később, a munka végeztével ugyanezen táskával elbandukoltam oda, ahol befelé jövet „leparkoltam”, és vettem elő a távirányítót, hogy „kibontom” a táskát, amikor – mint derült égből a hólapát – homlokon vágott a felismerés; „mekkora címeres ökör vagy, hisz ezt a székház előtt vagy bárhol másutt is nyugodtan megtehetted volna”. Eme felismerésre ébredtem fel röstelkedve. Szidtam magam egy darabig, hogy – álom ide, álom oda – ekkora hülyének lenni azért több a soknál, de ettől eltekintve a képzeletbeli „találmány” roppant megnyerte a tetszésemet. Ilyet sürgősen ki kellene találni! – summáztam akkor... és azóta is így vagyok vele.
Emellett okvetlenül ki kellene találni a halpikkelyező gépet és az olyan okostelefont, amely megfőzi a reggeli kávét.
