Mindenki másképp éli meg és kezeli az adott nap nehézségeit, lelki sérelmeit. Én az a fajta lány vagyok, akinek kell két vagy három nap arra, hogy – csúnyán mondva – „nyalogassam a sebeim”. S amikor már tényleg milliomodik alkalommal is végiggondolom, illetve megrágom, hogy jogos vagy nem a mérgelődésem, a hisztim, harmadik nap erőt veszek magamon, abbahagyom a cirkuszt és továbblépek. Elfoglalom magam a konyhában hasznos dolgokkal, sütök, főzök és takarítok. A forgatókönyv mindig ugyanez.
A környezetem többször is felhívta a figyelmem már arra, hogy az élet legegyszerűbb dolgait is képes vagyok túlgondolni, illetve túl nagy jelentőséget tulajdonítok olyan történéseknek, amelyeknek semmi értelme. Mindenki arra biztat, hogy engedjem el magam, hogy vegyem fel az élet ritmusát, hogy ússzak együtt az árral. Mindig is nyitott voltam és vagyok a hasznos tanácsokra, sőt azzal a bizonyos árral is számtalanszor megpróbáltam már együtt úszni, de Fortuna ritkán kedvez nekem. Ilyenkor mindig történik egy olyan nem várt fordulat, meglepetés, ami már többször is mélyebb, depresszívebb hangulatba lökött, mint az amúgy szokásos és mindenki számára unalmas három nap.
Ma a konyhámban háromfogásos ebéd készült, sőt vacsorára is főztem.
