Annak idején a hódegyházi Séra Misa elhatározta, hogy húsvét előtt felkeresi a lányát, aki régóta a messzi Kragujevácon él. A jófajta füstölt sonkákat összekötve és a vállán átvetve indult útnak. A szomszédos faluban, Tiszaszentmiklóson, a legközelebbi állomáson vonatra ült, és egy átszállással meg is érkezett a fővárosba. A vonat megállt a patinás belgrádi főpályaudvaron, ahol mindenki leszállt. Misa furcsállotta, hogy senki nem utazik tovább. Nem volt mit tenni, emberünk is lekecmergett a vonatról a két sonkával a vállán. Gyengén beszélte és értette a szerb nyelvet, sehogy sem találta fel magát az állomáson. Át kellet volna mennie az új állomásra. Egy ideig még botorkált az állomáson és környékén, de nem talált Kragujevác irányába továbbinduló vonatot. Nem volt mit tenni, felszállt a visszainduló vonatra, és hazautazott Hódegyházára. Otthon a család többi tagja és falubeli ismerősei csodálkozva faggatták, hogy mi történt, miért hozta vissza a két sonkát. Erre Misa bátyánk csak annyit felelt:
– Hát, nem mönt tovább a vonat! – foglalta össze a történteket Séra Misa.
