Azon kaptam magam a múltkor, hogy már nem arra figyelek fel, ha valaki kimondottan nem segítőkész, sőt talán még undok is velem az áruházakban, boltokban vagy ügyintézés közben, hanem arra, ha valaki kedves, szépen szól, segít és talán még útravalóul jót is kíván.
Én mindig igyekszem, ha reggel bemegyek egy pékségbe, kedvesen szólni az ott dolgozókhoz, elvégre mindenkinek jobb, ha a nap egy mosollyal és egy kedves szóval indul. Tudom jól, hogy 24 óra általában véve kevés, hogy az ember a munkáját, az ügyeit, a háztartást és mindent elintézzen, ezért sokszor rohanunk, feszültek vagyunk, és nem figyelünk egymásra.
Az évek múlásával megértettem, mi az, ami boldogabbá teszi a lelkem, és hiszem, hogy másokét is. A jóság. A kedvesség. Az odafigyelés. A szép szavak. Úgy vélem, sokszor ez a legtöbb, amit adhatunk egymásnak. Gondoljunk csak bele egy borús és esős napon, amikor az ember kedve egyébként is szomorkás, milyen kellemes, ha valaki ránk mosolyog, vagy megkérdi tőlünk, hogy vagyunk. Mi ez, ha nem egyfajta lelki feltöltődés?
Szerintem sokkal többet kellene nevetnünk, mosolyognunk, sőt szeretnünk is. Persze én is tudom, hogy az évek óta húzódó járványhelyzet, a jelenlegi háborús információk sokasága, a globális áremelkedések mind-mind egy okkal kevesebb a mosolyra. De azt hiszem, ha egy pillanatra elvonatkoztatunk ezektől a dolgoktól, mindenkinek beugrik majd valami, ami oka lehet a jóságnak. A szerelem. A szeretet. A család. A gyermekek. Az unokák. A barátok. Az egészség. A meleg szoba. A tető a fejünk felett. Szerintem állj meg egy pillanatra rohanás közben, légy hálás és adj magadból valami kedveset másoknak is.
