2024. április 26., péntek

Egymásba karolva

Voltak és vannak olyanok, akik a kegyetlen erőszak világában emberségükről, hősies bátorságukról szeretetükről tettek, tesznek tanúságot. Krisztus, aki megváltásunkért, örök boldogságunkért vállalta a kereszthalált, mondta tanítványainak: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,13). Isten ehhez adott erőt Maximilián Kolbe lengyel katolikus szerzetespapnak, amikor 47. életévében önszántából életét áldozta egy Gajowniczek nevű fogolytársáért, akinek családja volt. Ezzel a cselekedetével léket ütött „Auschwitz pokla” kapuján, bizonyítva, hogy a végtelen isteni szeretet még egy ilyen istentelen helyen is, mint amilyen a koncentrációs tábor, emberhez talál. Kilenc elítélttel együtt került az éhség-bunkerbe. A Ferenc-rendi, minorita szerzetespap minden habozás nélkül választotta, hogy lassan éhen-szomjan haljon, és hogy az utolsókig bátorítsa a haldoklókat.

Amikor 2014 nyarán Mahmúd al’Aszali, a Moszuli Egyetem Pedagógia Tanszékének tanára nyilvánosan szót emelt a keresztényeket sújtó erőszak ellen, az Iszlám Állam katonái nyilvánosan végezték ki. Ennek ellenére egy muszlim család kockáztatta az életét, amikor házában két és fél éven át rejtegette a Georgette nevű, hatvanéves, beteges keresztény asszonyt, aki nem tudta elhagyni a falut, amikor 2014 júniusában a Telkeifbe is bevonult Iszlám Állam katonái kihirdették, hogy meggyilkolják azokat a keresztényeket, akik a faluban maradnak.

A holokauszt idején voltak olyanok, akik bátran az otthonaikban rejtegettek üldözött zsidó embereket. A Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozza nekik: mind ez idáig már több mint 26 ezer életmentőt ismertek el hivatalosan ezzel a címmel.

A Külmissziók Pápai Intézete (PIME) 2008-ban Az iszlám igazai című kiállítással mintegy hetven iszlám vallású emberről emlékezett meg. Azokról, akik a holokauszt idején üldözöttek életét mentették. Azóta napvilágra kerültek újabb történetek, amelyekben az iszlám fátyol rejti az üldözöttet, a háziak rettegnek az ellenőrzésektől… Az iszlám igazai tárlat egyik tablója párhuzamot vont a híres talmudi mondat – „Aki megment egy életet, az egész világot menti meg” – és a Korán második szúrája között, amely sok muszlim számára erőforrást jelent. Aki megment egy életet, reményt ad (az őrülettel szemben, amely a Közel-Keleten ma is hinti a fanatizmus mérgét), hogy együtt meg lehet menteni az egész világot.

Különböző vallásúak példaértékű összefogására került sor nemrég a texasi Victoriában, miután a városról elnevezett iszlám központot január 28-án ismeretlen tettesek kirabolták és felgyújtották. Robert Loeb, a Bnai Israel nevű zsidó közösség elnöke felkereste a Sahid Hasmit, a mecset egyik alapítóját, és átadta neki a zsinagóga kulcsát, hogy a muszlim közösségnek legyen hol imádnia az Istent, amíg az új mecset elkészül. Tette ezt azért, mert a városban a zsidók húszan-harmincan vannak, elférnek a kis épületeikben, a muszlimok pedig több mint százan vannak. A gyújtogatást követő vasárnap Victoriában vallásközi rendezvényt szerveztek az emberek a mecset újjáépítésére.

Különböző felekezetek lelkipásztorai nemcsak összefogtak, hanem életüket adták bajba jutott testvéreikért 74 évvel ezelőtt, amikor egy náci tengeralattjáró elsüllyesztette a Dorchester nevű amerikai katonai teherhajót az Atlanti-óceánon. A 902 utasból 672 veszett oda. A túlélők beszámoltak arról, hogy a hajón utazott négy lelkipásztor, John P. Washington katolikus pap, Alexander D. Goode rabbi, George L. Fox metodista és Clark V. Poling holland református lelkész. William B. Bednar szemtanú elmondta, hogy az olajos vízben lebegett a torpedótámadás után, és hallotta az embereket zokogni, könyörögni, imádkozni… és a lelkészeket, ahogy bátorítják őket. „Az ő hangjuk volt az egyetlen, ami segített, hogy kitartsak.” Amikor kiderült, hogy nincs több mentőmellény a raktárban, a lelkészek a sajátjukat, odaadták négy rémült fiatalembernek. A roncsokba kapaszkodó túlélők látták a négy imádkozó lelkészt, amint egymásba karolva állnak a süllyedő hajó fedélzetén.

Istenbe bízva, egymásba karolva a legnagyobb jótettekre is képesek vagyunk.