(Gruik Ibolya felvétele)
A napokban jelent meg Bogdán József atya legújabb kötete – immár a tizenharmadik – A szavak néha kövek – Fehértemplomi képeslapok címmel. A Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetben versek, kisprózák, esszék, vagy ahogyan a szerző mondja, lélekrajzok kaptak helyet, az írások ihletője pedig a bánáti táj, a szórványlét, a mindennapi élet kérdései voltak.
Fontos állomás számomra Fehértemplom. Most, hogy Észak- és Közép-Bánát után felmentem a Déli-Kárpátok dombjaira, rálátásom lett Bánátra és az életemre. Itt lettem 60 éves. Itt látom az életem stációit, a magyarkanizsai gyermekkort, amit nevelőszülőknél töltöttem 10 éven át. Innen látom a sokszor fájdalommal teli gyermekkort, hiszen anya nélkül nőttem fel, és innen látom a pappá szentelésem Nagybecskereken, és innen, a Déli-Kárpátok csúcsáról rálátok arra a sok helyre is, ahol megfordultam plébánosként. Mindezek ihlették, de emellett maga a táj is. Olyan szép elnevezésű falvak vannak errefelé, mint Varázsliget, Udvarszállás, Karasjeszenő, Körtéd. Önmagában már ez is költészet. Ez a táj varázslatos képekkel van teletűzdelve. És a mindennapi élet kérdései is benne vannak a versekben, prózaversekben, esszékben. Az emberekkel való találkozás. Az idegenség, ami titkokkal társul. Ahol pedig titok van, ott van sok minden: magasság, mélység, harmónia, szeretet, hit, remény – mondta el a 61. születésnapjára megjelenő kötete kapcsán Bogdán József.
A kötet címe Jézus szavaira utal. Amikor egyszer egy kisebb tömeg vette körül Jézust és dicsérték az istent, a farizeusok azt mondták Jézusnak, hogy hallgattassa el őket. Erre így válaszolt Jézus: „Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni”.
– Amikor Fehértemplomra kerültem, úgy éreztem: a kövek is beszélnek hozzám. A Szent Anna-templom kövei nagyon sok mesét elmondtak nekem az ottani német lakosságról, ugyanis 1946-ig majdnem teljesen német város volt. Beszél nekem az Erzsébet-park is az ottani eseményekről, a II. világháborús eseményekről, de beszél az ezt megelőző harmonikus szerb–német–magyar életről is. A könyv tehát erről szól, az életemről, és párhuzamosan bemutatja ezt az idegenségében is szép várost. Ahogyan a szórványlétet is. Udvarszálláson mintegy 200 magyar él, van alkalmam magyar nyelven misézni, de megtanultam egy új nyelvet is, a csehet, ugyanis Szerbiában körülbelül 3000 cseh él, közülük 800–900 az én hívőközösségemhez tartozik. Körtéden, Csehfalván csehül tartom a misét. Fehértemplomon minden vasárnap négy nyelven mondjuk el a Miatyánkot, hogy mindenki azt érezze, hogy otthon van: magyar, cseh, horvát, német – halljuk az atyától, akitől arról is érdeklődtünk, hogy immár 13 kötettel maga mögött mit jelent számára az írás. – Az írás egy lehetséges menekülési út. Menekülés a jelentől, a sivárságtól, attól, hogy nem hallja az anyanyelvét, és akkor az ember az írással megteremt magának egy világot. Ez nem feltétlenül egy magányos, elkeseredett világ, hanem egy élhető világ, ahol emberek jelennek meg, együtt élve békében, szeretetben.
Nyitókép: (Gruik Ibolya felvétele)
