Hétfőn délután a zentai Városi Múzeumban megemlékeztek jeles néprajzi kutatóinkról, Tripolszky Gézáról és Burány Béláról születésük 90. illetve 85. évfordulója alkalmából Adatok a néprajz szerelmeseinek élettörténetéhez címmel, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében.
Miután az est moderátora, Juhász Lassú Kornélia röviden ismertette a két gyűjtő és kutató életútját, a vendégeket dr. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke köszöntötte, aki az emlékülés megálmodója is volt egyben. Mesélt a két néprajzoshoz kötődő személyes emlékeiről, miközben hangsúlyozta munkájuk jelentőségét és ma is érezhető hatását. Rövid köszöntőt mondott még Hugyik Richárd, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója és Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának elnöke – aki „határon túl szóló mérföldköveknek” nevezte Tripolszkyt és Burányt –, majd a Hófehérke óvoda óvodásainak alkalmi előadását tekinthettük meg, akik Burány Béla gyűjtéséből származó népdalokat, kiszámolókat és mondókákat adtak elő, el is játszva azokat. Ezután következett maga az emlékülés, ahol az előadók igyekeztek közvetlen, anekdotázó hangnemet megütni.
(Fotó: Gergely József)
Nagy Abonyi Ágnes, a Városi Múzeum munkatársa a két jeles néprajzos mellett megemlékezett a többi zentai néprajzkutatóról is, hangsúlyozva, hogy együtt, csapatban vitték végbe hatalmas munkájukat, majd Tripolszkyról beszélt részletesebben, aki a zentai múzeum alapítója is volt. Szó esett a Tisza menti gyűjtésekről, ezen belül is elsősorban a pásztoréletről, mely első számú kedvence volt a kutatónak. Őt követte Kónya Sándor csókai verséneklő, akinek még volt szerencséje együtt dolgozni ezekkel a néprajzosokkal. Ő elsősorban Burányról emlékezett meg – dalokkal gazdagon tarkítva beszédét –, megemlítve, hogy 2008-as halála óta nem emlékeztek meg róla nyilvánosan, viszont ez a jég idén tavasszal megtört, köszönve a VMMI-nek és a Magyar Szónak. Ezután Juhász Gyula, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet néprajzi munkatársa kapott szót, aki ugyan nem ismerte személyesen a két néprajzkutatót, ám archiváló munkája során lépten-nyomon találkozik velük, és óriásinak tekinti jelentőségüket a teljes Vajdaságot felölelő gyűjtőmunkában. Őt követően Szőke Anna a hagyományőrzésről és az értékrend eltolódásáról értekezett, kiemelve a fiatalok nevelésének kulcsszerepét, hangsúlyozva, hogy a néphagyományban minden megtalálható: testet, lelket és szellemet fejlesztő, univerzális „módszer” ez. Végül Koncz Lázár, az oromhegyesi Gazdag Ág Hagyományápoló Vetélkedő szervezője mesélt a zentai gyűjtők oromhegyesi munkájáról, kiemelve, hogy nekik köszönve ott még mindig folyik a gyűjtés, és a fiatalokat is erre nevelik, biztosítva az utánpótlást.
Az értekezéseket követően megtekinthettük Vicsek Károly Tripolszky Gézáról készült hangulatos dokumentumfilmjét, majd a Tópart Magyar Művelődési Egyesület, az oromhegyesi Tisza Menti Zengő citerazenekar és a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület fellépéseit. A majd’ két és fél órás, estébe nyúló – ám végig izgalmas, no és persze kellemes társaságban eltelő – megemlékezés után a múzeum előcsarnokában folyt tovább kötetlenül a beszélgetés – ahol Szőke Annát még egy rövid interjú erejéig mi is megszólaltattuk:
– Mindig figyelek az évfordulókra, és keresem, kikről illene megemlékeznie a Kiss Lajos Néprajzi Társaságnak. Az ötletet követően azonnal társra is találtam a VMMI-ben és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központban az est megszervezésére. Nem szerettem volna konferenciát szervezni, részint abból volt már elég az idén, emellett szerettem volna elkerülni a túlságosan tudományos jelleget, arra törekedtem, hogy az érdeklődők közelebb kerüljenek e két színes egyéniséghez. Adjunk ízelítőt a gyűjtésükből, ezt a fellépő kórusok és zenekarok meg is tették, emellett ragaszkodtam hozzá, hogy személyes élmények elevenedjenek fel a visszaemlékezések során. Úgy érzem, ez is megvalósult. A címet is én találtam ki, mert úgy gondolom, amit ők ketten tettek, azt szerelemből csinálták.
Szőke Anna arra a kérdésünkre, hogy miben látja a két néprajzkutató munkájának jelentőségét, és mennyiben tapasztalható meg a mai napig ennek a munkának a hatása, a következőket válaszolta:
– Picit szomorú vagyok, mert a hatásukat inkább csak az idősebb generáció körében tapasztalom. A Durindó és a Gyöngyösbokréta szerepe kiemelkedő ebben a kérdésben, ezek a rendezvények tovább éltetik a gyűjtőmunka gyümölcsét. Magam sokat teszek azért, hogy a népi gyermekjátékaink bekerüljenek az óvodai nevelésbe. Át kellene ezt örökíteni az iskolákba is, sajnos kicsit nehezen megy. A jelentősége pedig óriási a két kutatónak. Sokat járok Magyarországon, ahol néprajzos körökben többet emlegetik őket, mint itthon. Sokszor kérdezik tőlem: Anna, éltetitek a hagyományt, amit rátok ruháztak? Most ezt elindítottuk, bízom benne, hogy lesz folytatása. Több ilyen jellegű fellépést kellene szerveznünk.
