A Magyar Polgári Kaszinóban mutatták be kedden este Káich Katalin színháztörténeti kötetét, az Életjel Kiadónál megjelent A színész és a színjáték dicséretét. A szerző a könyvben a Szabadkai Népszínház negyvenéves periódusát vizsgálta 1945-től 1985-ig. Káich tanárnő elmondta, hogy Szabadkán 200 éves a színjátszás, ezen belül azért esett a választása a taglalt időszakra, mert ez alatt a 40 év alatt működött valódi népszínházként a szabadkai színház, egyaránt játszott drámát, tragédiát, vígjátékot, népszínművet, vagyis a különböző ízlésű nézőket igyekezett megszólítani, 1985-től már más koncepció mentén működött a színház.
– Öt éven keresztül kutattam a rendelkezésre álló sajtóanyagot. Óriási szerencsém volt, mert a korabeli sajtó odafigyelt a színházi előadásokra, egy-egy előadásról akár 3–4 kritika is megjelent, ezekből kiolvasható a darabok fogadtatása. Ma már minden színházi előadásról fölvétel készül, ami bármikor visszanézhető. Számomra ennél fontosabb a közönség valós idejű reakciója, hogy sikerül-e a színészeknek és a színjátszásnak katartikus élménnyé varázsolni a darabot. Ennek a hatásnak az elérése vagy elmaradása kiolvasható a kritikák összevetése során. A színház élő kommunikáció. Fontos, amit a darabról nyilatkozik a rendező, a dramaturg, a főszereplő, de mégis a legfontosabb az előadásnak a közönségre tett hatása, másként szólva, a közönség kritikája – fogalmazott Káich Katalin.
A tanárnő beszélt külföldi színházi élményeiről, a színészi előadás és versmondás eltérő mivoltáról, a színi amatörizmusról, fölidézte saját versmondó élményeit, a kilencéves korától rendszeres zombori színházlátogatásait, utazásait.
Végül a műsorvezető, Fekete J. József fölkérésére Káich tanárnő örömmel elfogadta, hogy jövő márciusban is tagja lesz a Magyar Polgári Kaszinó hagyományos, immár XIII. körzeti szavalóversenye zsűrijének.
