2024. május 8., szerda

Kísérletezés és tapasztalatcsere

Péntektől vasárnapig zajlott a Zentai Alkotóházban a Nemzetközi Művészeti Műhely 2016 rendezvénysorozatának grafikai alkotótelepe, mely időben az előző heti kerámiaműhely és az őszi grafika-, illetve vegyes technikájú műhely között helyezkedik el, a három tábor munkáit majd a decemberi Lámpás kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.

Mezei Erzsébet, az alkotótelep szervezője és vezetője elmondta, a Vajdaságban nagyon kevés speciálisan a grafikára fókuszáló műhely létezik, leginkább festészeti telepek vannak, ezért is örül, hogy Zentán alkalmuk van az alkotóknak részt venni ebben a munkában. Erzsébet szerint nagyon fontos, hogy minél nagyobb szabadságot kapjanak itt a képzőművészek a grafika technikáin belül. Időnként ugyan elgondolkodnak, hogy a műfaj valamelyik szegmensét kiemeljék, esetleg megadjanak egy konkrét témát is, ám idén a monotípia spontán lett központi technikája a tábornak.

A telep vezetője azt is kifejtette, mért tartja fontosnak a grafikát. Szerinte a mai ember életritmusának különösen megfelel, hiszen lényegesen kevesebb időt igényel, mint például az olajfestés, s egy modern lakás falán is jobbat mutat. A tábor jelentőségét pedig a kísérletezős alkotómunka mellett elsősorban a tapasztalatcserében látja. (Az őszi műhelyt éppen ezért úgy tervezi, hogy egészen fiatalokat és idősebbeket hív meg, hogy a különböző generációk is tapasztalatot cserélhessenek.) Munka közben azt tapasztalja, ugyanaz a technika mennyire másképp alakul egy-egy alkotó keze alatt: abban mindannyian egyetértenek, hogy mindenki a saját útját járja, és a lényeg talán éppen abban van, hogy erre az útra minden művész rátaláljon.

Csikós Tibor rézmetszeteket készít

Csikós Tibor rézmetszeteket készít

Az alkotótelepen idén mindössze négyen vettek részt, viszont nagyon kreatívak és termékenyek, hangsúlyozta Erzsébet. Kovács Éva Dunaszerdahelyről látogatott el a telepre, a magyarkanizsai származású Csikós Tibor Göteborgból, Dunja Branovački pedig Zentáról. Mások is jelentkeztek, akik végül objektív okokból mégsem tudtak eljönni, viszont decemberben az ő munkáik is szerepelni fognak a kiállításon.

A beszélgetéskor jelen lévő Éva és Tibor egyaránt a szívélyes fogadtatást, a remek hangulatot és a közös alkotás örömét emelték ki a művészteleppel kapcsolatban.

Nyitókép: Csikós Tibor rézmetszeteket készít