Vidáman telt a múlt csütörtök este a Zentai Magyar Kamaraszínházban: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégszerepelt nálunk a Tesztoszteron című előadásával.
Mi történik vajon, ha az esküvőn a menyasszony kimondja a „boldogtalanító” nemet? Sokfelé szálazódhat a sors, ám ha egy zseniális drámaíró nyúl a témához, és a humor oldaláról közelíti meg azt, abból csakis fergeteges komédia kerekedhet. Saramonowitz műve pontosan így sikerült; de mint minden igazán jó vígjátékot, ezt is legalább kétszer kellene megtekinteni: mert számos gondolatot ébresztett bennem elsőre is, ám a poénok annyira jól ülnek, és a színészek olyan meggyőzően játszanak, hogy az idő felét a néző bizony harsány kacagással tölti, megfeledkezve a saját aktuális gondolatmenetéről (nemcsak hogy a könnyem folyt közben, de még a nyál is a légcsövemre szaladt időnként – ergo amikor nem röhögtem, akkor éppen köhögtem).
Adott hát a szituáció: Elhangzott a „nem”, a menyasszony sehol, a vendégsereg is szétszéledt, marad a feldíszített vendéglő – a díszlet klasszikus, nem különösebben agyas, de a célnak itt tökéletesen megfelel –, ahol csak a legközelebbi rokonok és barátok jelennek meg egymás után (és persze van egy pincérünk is, akinek érdekes szerep jut a későbbiekben, no meg vagy két rekesz vodka az asztalokon, ami lassanként le is csorog a torkokon). Ott a Don Corleonéra hajazó, mély orgánumú és agilis apa, a „pártában maradt” vőlegény, a másik fiú (féltestvér), egy tudós, egy zenész és egy szerencsétlen firkász – őt szőnyegbe göngyölítve hozzák be, mivel őt csókolta meg az ara, mielőtt elviharzott. Hét férfi, hét többé-kevésbé tesztoszterontól zakatoló hím, akik az összes lehető módon összemérik heréiket ezen az estén – a végén még konkrétan is! Ismétlem, hét férfi – és egyetlen nő sem jelenik meg testi valójában a színen, sehol egy szexi boka, egy kivillanó térd vagy harisnyakötő, igézőn mély dekoltázs… A darab mégis erotikus gondolatokat és érzéseket (is) kelt, nem is kis mértékben! Ilyen egy jó író – nem beszélve a remek színészekről –, eléd vetíti mindezt.
Sok irányból közelítik meg a témát, a férfi és a nő kapcsolatát – mely az első emberpár óta tulajdonképpen ugyanaz, mégis ugyanolyan rejtélyes, nem lettünk sokkal okosabbak Éva és Ádám óta… Végül mindig ugyanahhoz a kérdéshez lyukadnak ki: létezik-e akkor a szerelem? Vagy csak az agresszív fajfenntartás a lényeg, ezért létezik a foci, ezért vannak a nagy autók, ezért kell a pénz, a hatalom, a dicsőség, ezért veszett el Trója is, ezért van szüksége a pávakakasnak a hosszú farkára, ami az egyed túlélését csak hátráltatja, de a faj fennmaradását nagyon is elősegíti… És erről szól csak a szerelem is. Misztifikálja a „kapura törést” ebben a hatalmas rögbimeccsben, amit úgy nevezünk, élet. Egyetlen apró gondolatmenet a circa harmincból, ami a nézőtéren elindult, illetve tovább szövődött bennem.
Közben meg csak vihogtam és a körmömet rágva izgultam, hiszen a felszíne is érdekfeszítő ennek a darabnak, csavaros, sokszor meghökkentő fordulatokban gazdag történet, krimivígjátékként is értelmezhető, észbontóan szórakoztató… mint a hagymáét, úgy lehetne egymás után lefejtegetni a rétegeit, pazar.
Nagyon fontos megemlíteni az előadás zenéjét is: a temesvári színészeink rendkívül muzikálisak, maguk játsszák egy átlátszó paraván mögött a betétdalokat, amiket a közelmúlt és a kortárs underground és mainstream magyar zenekarok művei közül válogattak. A hangszereket cserélgetik is közben, adnak plusztöltetet a daloknak, melyek természetesen „beszédes módon” épülnek a sztoriba. …és de jó volt a Bizottságot egy színdarabban meghallgatni élőben – szerelem, szerelem, szerelem…
Nagy kedvvel dicsértem a szöveget és a színészi játékot – és tudnék még áradozni róluk, de tartom a mértéket. Ami a rendezésre sajnos nem volt jellemző. Szó se róla, a két felvonást gond nélkül végigültem a térdeknek nem a legkényelmesebb nézőtéren, de még a fergeteges szórakozás közepette is észre kellett vennem, hogy voltak üresjáratok sajnos, kissé feszesebbre is lehetett volna alakítani a darabot, a közel két és fél órásból talán összehozhattak volna egy „játékfilmnyi” hosszt, úgy másfél, két órában is elmesélhető lenne mindez, és akkor talán még ennél is hatásosabb lenne. No de elképzelhető, hogy már én is a gyorsuló világhoz idomulok lassan, és csak ezért érzem így.
Lényeg, hogy ennek ellenére egy csodálatos estét kaptunk ajándékba a temesváriaktól, régen jöttem ennyire izgalomba, és bizony, jó régen röhögtem is ilyen jót. Köszönjük!
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátéka
Andrzej Saramonowicz: Тesztoszteron
Fordította: Pászt Patrícia.
Szereposztás: Kornél (vőlegény, ornitológus) – Kiss Attila; Stavros (a vőlegény apja) – Balázs Attila; Janis (a vőlegény testvére, jogász) – Bandi András Zsolt; Rovar (a vőlegény barátja, mikrobiológus) – Kocsárdi Levente; Titusz (pincér) – Aszalos Géza; Tretén (újságíró) – Molnár Bence; Dió (zenész) – Molnos András Csaba. Művészeti koordinátor: Kedves Emőke. Konzultáns: Katarzyna Raduszýnska. Látványterv: Paweł Walicki, Albert Alpár.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
