Végéhez közeledik a világ legnagyobb kuttyogatóverseny-sorozata. A két legutóbbi rendezvény – a Moholon megtartott III.
Horgászat-Vadászat
Az adai kuttyogatóversenyt követően a részt vevők nem arról beszéltek, kinek mekkora hala menekült el.
Lassan véget ér augusztus, már csupán néhány óra maradt belőle. A diók koppanva hullanak a fáról, a fecskék tömegesen gyülekeznek, és a diákok javában hegyezik a ceruzájukat.
Kár, hogy a horgászverseny eredményeit nem lehet elhallgatni. Még talán áthidalni sem.
Elmúlt Szent Illés-napja, mögöttünk van már Nagyboldogasszony is, egyre rövidülnek a nappalok, és lassan őszbe hajlik a nyár. De ma még javában tart az őznász, és ekkor van a cserkelő vadászok karácsonyának ideje.
A nyári vadászidény tájainkon nem csak a fürjek, a galambok és a vízi szárnyasok vadászatának a kezdetét jelenti. A különböző zöldtömörülések ilyenkor kezdenek vadászni a vadászokra, és a határt járva vadorzókat meg tiltott eszközöket keresnek.