Még a legzöldfülűbb vasárnapi kocavadász is tudja, hogy február utolsó napjával véget ér a vadászat, és elkezdődik a tilalmi idő, amely április derekán ér véget az őzbakvadászat kezdetével. Addig pihen a puska.
Horgászat-Vadászat
A fotó a minap egy zimonyi piacon készült, és a halügyekben kevésbé járatosaknak mondjuk, többnyire süllő látható rajta. Az a hal, amelyre éppen tilalom van.
A horgászt a politika sohasem érdekelte, mert csak horgászni akart. Ezt lehetővé is tették számára, kimaradhatott a politikából, és nyugodtan horgászhatott.
Nemcsak a körülöttünk lévő természet változik, hanem társadalmunk is. És ez rendben is van, hiszen egy társadalom se létezhet törvények és szabályok nélkül.
Csak a naptár szerint került sor szokatlan időben a Tisza áradására. Február közepén, amikor kezdődött, még korai, de ha az időjárás alakulását vesszük figyelembe, nem meglepetésszerű.
Az őskor hajnalán lezajló éghajlati változások sok nagytestű emlős faj eltűnését eredményezte. Ezekkel az állatokkal együtt több emberi kultúra is eltűnt.