„Kinek szeme ragyogott fönn/ Bölcsőm felett, égi fényben/ Kinek hangja védett, kísért/ Át a felhős sötétségen?” S „Megbocsát, ha rosszul éltem...” A nyolcvanadik születésnapján köszöntötte Kaszás Károlyt az Öreg diákok versmondói és a Darányitelepi Társalgó nevében Mészáros Ilonka Bodor Aladár Édesanyám c. költeményével – az ünnepelt kívánságára – kedden este a Társalgó 157. összejövetelén.
Meghitt baráti körben elevenítették fel a beszélgetések a kendőzetlen múltat: a szépet, s a fájdalmasat, az embert formálót. Mint ahogyan Mészáros Ilonka mondta, Kaszás Károly életútját méltatva: „Nem mindenki nagytiszteletű, akit a társadalom kitüntetett, csak azok maradnak igazán nagytiszteletűek, akik nem hagyják el a közösséget, akik kitartanak mindenáron. Értünk dolgoznak, szabad idejüket ránk pazarolják, és így lesz mindannyiunk élete szebb, tartalmasabb és kevésbé beteges. Kaszás tanár úr termete magas, ő maga is hatalmasat tett, és még ma is tesz. Habár Nagybecskereken született (1929. augusztus 24-én) Újvidék a szülővárosa, igazi újvidéki lett. Itt is alapított családot, két leánya, öt unokája van.
A Petőfi Sándor MME lelkes tagja még ma is Kaszás tanár úr, 1978 és 1986 között elnöke volt. Számos szakosztállyal működött ez alatt az idő alatt a ház. A Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület ügyvezető elnöke 1988–1992-ig és 1996–2001-ig. A pályafutása alatt megalapozta a kétnyelvű oktatást, munkásságáért sok elismerést kapott. A Társalgót, nem csak a telepiek egyik kedves beszélgetőjét is ő hozta létre. Kívánjuk, hogy még sokáig házigazdája legyen ennek az összejövetelnek” – mondta Ilonka asszony.
Életutam című, készülő önéletrajzából mondott el Kaszás Károly néhány érdekes fejezetet, a születésének pillanatától kezdve:
– Már a családi nevünk is jelzi, hogy a Kaszások tipikus parasztcsalád sarjai, édesanyám viszont polgári családból származott. Így megszületésemkor gondok merültek föl a névadás körül, főleg anyai ágon. Ezért néhány napig nem volt nevem. Végül is anyai mostoha nagyapám (édes nagyapám meghalt) – mint semleges fél – javaslatára örököltem az ő nevét. Az sem volt mellékes, hogy a magyarok utolsó királyát Károlynak hívták. De hogy még jobban megerősítse érvelését nagyapám, kezembe nyomott egy Ferenc József-tallért is. Ezt állítólag nagyon megszorítottam, mire a család azt mondta: „Ebből a gyerekből zsugori ember lesz.” Jóslatuk, szerencsére, nem vált be. Hogy nem vagyok ilyen alkat, bizonyítja az is, hogy egy fél lakásom van, a lakás másik fele a feleségemé.
A névadás körülményei azonban ezzel nem záródtak le. Kaszás tanár elbeszélése szerint csak az édesapja kitartásának és némi csúszópénznek köszönhetően jegyezték be az anyakönyvbe hivatalosan Károlynak, és nem Karlónak. Ám a templomi bejegyzés sem ment simán abban az időben:
– A keresztszüleim a plébános kérdésére válaszolva mondták, hogy Károlynak kereszteljen. Mire az volt a válasz, hogy Péter lesz, mert akkor még Károly nem volt szentté avatva. A plébános csak kitartott amellett, hogy akit keresztelnek, annak egy szentnek a nevét kell kapnia, amit latinul jegyeznek be... A múltkor a nagybecskereki plébánián meg is néztem az anyakönyvben, így van írva: Kaszás Petrus és mellette a Carolus...
Életünk során sokszor találjuk magunkat olyan helyzetekben, amelyeket nekünk kell megoldanunk, a belátásunk szerint a legjobban, legemberségesebben. Ilyenkor magunkra vagyunk utalva, mert erre az iskolában nem tanítanak meg, csak felkészítenek, felvillantva a lehetőségeket, hogy emberségesebben járjuk végig az Élet Iskoláját. „Tárd ki csak szívedet minden szépnek, jónak/ Nyújts segítő kezet a rászorulóknak/ Adjál szeretetet, amit majd viszonoznak/ Mert – hidd el, az emberek nem is olyan rosszak.” – idézte az egyik asztaltársaság Magyari Ottó költeményét. A Társalgó legközelebbi összejövetelén, szeptember 1-jén dr. Korhecz Tamást látja vendégül.
