A városi képviselő-testület közlekedési ügyekkel megbízott tagja a 24 satinak adott nyilatkozatában elmondta: a város továbbra is hatékony harcot folytat az engedély nélküli taxisok ellen. Siniša Bubnjević kijelentette: az ellenőrök nagy segítségükre vannak ebben a munkában. „Nincs okunk arra, hogy elnézőek legyünk a feketéző taxisokkal, s folytatni fogjuk a gépjárművek elkobzását, hiszen ezzel csupán a 2006-ban elfogadott köztársasági törvény előírásaiban foglaltakat visszük véghez” – magyarázta Bubnjević.
Az elmúlt néhány hét folyamán összesen 27 járművet távolítottak el az ellenőrök. Mindennaposak az ellenőrzések, s kiterjednek az egész város területére, mégis vannak olyan helyek, melyekre fokozottabban odafigyelnek, mint például a vasútállomás előtti tér. Mladen Bašić, a közlekedési ellenőrök tanácsosa kijelentette: szabálytalanságok felfedezése esetén a taxistól elveszik az engedélyét, a rendszámtáblát, sőt sok esetben a gépkocsit is, valamint kilátásba helyezett még szigorúbb büntetéseket azok számára, akiket többször is rajtakapnának, például a gépkocsi végleges elkobzását.
Újvidéken a valóban szükségesnek tartott 2500 taxis helyett mintegy 4000 ilyen jármű áll a polgárok rendelkezésére, beleszámítva az engedély nélkülieket, valamint a városközi vonalakon közlekedő bérkocsikat is. A városi képviselő-testület márciusban elfogadta azt a határozatot, amely október 6-át mint végső határidőt jelöli ki a különböző illetékek kifizetésére a taxizáshoz szükséges engedélyek meghosszabbítása végett. A közlekedésügyi városi igazgatóság adatai szerint az újvidéki taxisok csupán 10 százaléka fizeti az adót, a többiek pedig átlagosan 400-500 ezer dinárral tartoznak az államnak.



