2026. június 10., szerda

Bérletigénylés interneten

A Városi Közlekedési Közvállalatban augusztus 17-től kezdve fogadják a 2009–2010-es évre érvényes diákjegyek kidolgozására irányuló kérelmeket, ilyen jegy az általános és középiskolába járó tanulókat, valamint az egyetemistákat és a főiskolák hallgatóit illeti meg. Az űrlapokért nem kell fizetni, a Šafárik utcában, a Futaki piacnál és a vasútállomásnál levő kioszkokban vehetők át. A diákok a belcsényi és a temerini autóbusz-megállóknál is kérhetnek ilyen űrlapot. Ezt az iskolában hitelesíteni kell, majd egy fényképpel át kell adni a kioszkban. Az átadáskor az igazolványt vagy a betegkönyvet is fel kell mutatni. A jegy kidolgozása két napig tart és 525 dinárba kerül. Az egyetemisták esetében is hasonló az eljárás, tőlük az indexet kérik felmutatásra. Azok, akiktől az ellenőrök potyautazás vagy visszaélés miatt elvették bérletüket, nem igényelhetnek másikat mindaddig, ameddig nem törlesztik adósságukat a közvállalat iránt. A kioszkok munkanapokon és a hónap első szombatján 5.30 és 19.30 között tartanak nyitva.

Egyúttal értesítik a polgárokat, hogy tegnap óta interneten is megrendelhető a munkások bérlete. Az űrlapot .xls végződésű formátumban, azaz Excel táblázatban kell elküldeni. Minderről bővebben olvashatunk a közvállalat internetes honlapján: www.gspns.co.yu.

Magyar ember Magyar Szót érdemel