Nem tudom, készült-e már statisztika arról, hogy egy egyetemista tanulmányai alatt átlagosan hányszor vált lakást, de szerintem sokszor. Olyanok vagyunk mi, mint a kis csigák. Nekem ez a mostani lesz a negyedik otthonom, rutinosan vadászom a hirdetéseket és dobozolom az életem.
Egy jó lakás, egy jó házigazda aranyat ér, megéri idejében elkezdeni a keresést. Újságot veszünk, mely roskadozik az ígéretes hirdetésektől, a meglepetés majd csak később következik. Amit az árakról tudni kell: garzont száz-kétszáz euróért, másfél szobás lakást százötven-kétszáz euróért lehet kapni, a kétszobás lakások ára kétszáz és kétszázötven euró között mozog, de itt már számolni kell azzal, hogy a rezsi szinte megfizethetetlen. A legdrágább városrész még mindig a központ és a Grbavica, valamennyivel, de nem sokkal olcsóbb a Limán, a sugárút környéke, kedvező áron jó lakást az Újtelepen, a Telepen, valamint a Heréskertben lehet találni.
A közvetítő irodáktól is kérhetünk segítséget. Nagyon kedves emberek fogják nekünk elmondani, hogy ez egy vissza nem térő, hihetetlenül jó ajánlat. S kétségtelen: akad köztük olyan, ami valóban az. A buktató ott van, hogy mindezért az egyszeri lakbér hatvan százalékát kell kifizetnünk... Szóval, én inkább telefonálok. Az első hívás mérvadó lehet, ha például a jövendőbeli házigazda többszörösen és nyomatékosan elmondja, hogy az adott helyen nem három, csak kettő – szóval csak kettő és semmiféleképp sem még egy illegális harmadik lakó – lakhat, akkor nem biztos, hogy oda kell költöznünk, mert fennáll a veszélye annak, hogy naponta talán többször is ellenőrzi, hányan is birtokolják a szóban forgó lakást. Vagy ha finoman a letétről érdeklődünk, s dühösen ránk kiabálnak, vagy azt már az ajtóban kérik, akkor jobb ilyen helyre nem költözni. Ha megvan a megbeszélt időpont, az „első hallásra szimpatikus” után következhet az „első látásra”. Előrevetném: semmin sem kell meglepődni. A luxuslakás olykor csak egy kimustrált bőrgarnitúrát és egy ötéves televíziót takar. Ha nagy teraszt ígérnek szép kilátással, akkor megtörténhet, hogy a magasból belátjuk az egész Futaki úti temetőt. S van úgy, hogy az „új” csupán a falak színére vonatkozik, nem pedig a lakás állapotára, ami csak ahhoz képest új, hogy száz évvel ezelőtt is építkeztek az emberek. Tetőtéri lakás esetén nem árt rákérdezni a beltéri magasságra, mert volt, hogy a szoba legmagasabb pontja száznyolcvan centiméterig húzódott, és bajosan tudtunk volna beköltözni a száznyolcvanöt magasságú barátnőmmel... A sokadik csalódás után sem szabad feladni, van egy hely, ami nekünk van kitalálva és minket vár. Ha megtaláltuk, mindenféleképpen írjunk szerződést, amiben kitérünk a letét visszafizetésének feltételeire és a felmondási időre, mert a vizsgaidőszak közepén máról holnapra üres zsebbel tető nélkül maradni nem egy élmény, de tanulópénznek megteszi. Egy hónapnyi kitartó munka eredményeként szeptember elsején költözöm az új álomotthonomba, belakom az új szobám. Türelmet és kitartást mindenkinek, ott van, csak keresni kell.
