2026. június 10., szerda

Útmutatás az együvé tartozás jegyében

Hagyományos Szent István-napi ünnepség: istentisztelet, kenyérszentelés, alkalmi műsor és szórakoztató népünnepély a Telepen

Augusztus 19-én a telepi Szent Erzsébet római katolikus templomban Nagy Attila plébános és Botos Elemér református esperes ökumenikus istentiszteletet tartottak ünnepelt királyunk emlékezetére. Imát mondva kérték Szent István és Isten áldását nemzeti közösségünk részére.

Közös mise a telepi Szent Erzsébet-templomban (Fotó: Stanyó Tóth Gizella)

Mindenki megkóstolta a felszentelt új kenyéret

Botos Elemér homíliájában további összetartásra buzdította a nagyszámú gyülekezetet, a hívőket és a látogatókat, halhatatlan fejedelmünk és a Biblia útmutatásával.

Az esti ünnepi istentiszteleten a helybeli Petőfi Sándor MME vegyes kórusa alkalmi egyházi énekeket szólaltatott meg. Előadásában felcsendült a Fohász a déli végeken című szerzemény is, Mándity Tamara vezényletével. Ladisity Melinda szakvezető rendezésében az irodalmi diákcsoport történelmi összeállításban felidézte államalapítónk és keresztény uralkodónk dicső útját. Külön műsorszámban Forró Tamás előadta Petőfi Sándor Fekete kenyér című versét. Burány Boglárka és Gombár Csaba felváltva szavalták Reményik Sándor Mindennapi kenyerünk című költeményét a következő üzenettel:

„Lelki kenyér az éhező szívnek,

Asztaláldás mindenki asztalán”

A versmondók és a műsorvezetők – Kalapáti Norbert és Szerbák Anikó – a szentmise résztvevőinek felszolgálták a megszentelt új kenyeret, az együvé tartozás jegyében.

Az istentiszteletet követő népünnepélyen, a telepi Petőfi Sándor művelődési ház szabadtéri színpadán Tóth Ervin elnökségi tag és műkedvelő köszöntötte a seregnyi helybeli és vidéki ünneplő látogatót. Gregus József, a muzslai amatőr szakácsok és hagyományápolók egyesületének elnöke ismertette a több mint 120 tagú társulat csoportjainak tevékenységét. Közülük ezúttal, a Petőfiben rendezett műsorban különböző korosztályú kancsikások a hatásos mutatványaikkal felelevenítették a hajdani mezei ostordurrogtatást. Ezt követően a vendégszereplő muzslai Jó barát zeneegyüttes szórakoztatta a jelenlevőket, táncra invitálva. Közben ki-ki vacsoraként elfogyasztotta Gregus Józsefnek, a kiskunfélegyházi amatőr királyi szakácsok egyenrangú tagjának ízletes főztjét, a hagyományos muzslai betyárbabot. Sokakat vonzott az egyesület kiállított, gazdag aratási reggelije is sós falatokkal és házi kalácsokkal.

A Szent István-napi rendezvények vendégei voltak többek között: Szilágyi Balázs másodtitkár a belgrádi magyar nagykövetségről, Pál Károly, a VMSZ ügyviteli alelnöke, Bordás Győző, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottságának alelnöke, Mészáros Ilonka, a Magyar Kultúra Lovagja és az újvidéki városi képviselő-testület küldöttjei.

Magyar ember Magyar Szót érdemel