Nehogy arra gondoljon az olvasó, hogy az ország helyzetéért felelős kormánytagok, pártvezetők lemondásáról van szó, mert arra hiába várunk. A polgárokról van szó, akik napról napra egyre több élelmezési cikkről és sok minden másról kénytelenek lemondani. Annak ellenére, hogy nemrég a kormány egyik tagja kijelentette: a gazdasági válság nem érinti országunkat, sőt arra kényszerít bennünket, hogy jobban gazdálkodjunk és takarékosabban éljünk. Ennek ellenére Oroszországtól egymilliárd, Kínától ugyanennyi, a valutaalaptól pedig többszáz millió euró kölcsönt vár az államfő, a külügyminiszter és sokan mások. Közben az ország külföldi adóssága megközelíti a kilencmilliárd eurót.
Hogy az ország katasztrofális állapotát nyíltan még nem tudatták a néppel, erre vonatkozóan csak elvétve hangzik el valamilyen hivatalos adat, az élet örömeiről egyre többen mondanak le. A betegszabadságok csaknem a minimumra csökkentek, mert a munkások félnek a felmondástól, fizetésük csökkentésétől, a családi költségvetés egyre jobban zsugorodik. Egy kéttagú nyugdíjas házaspár azt fontolgatja, hogy a számukra szükséges gyógyszerek melyikéről mondjon le, mivel a havonta használt tizenkét orvosság közül csak hatot ismer el a biztosító. A többit meg kell venni, ami több mint tizenötezer dinár kiadást jelent. Akik lízingre vásároltak autót, adogatják azokat vissza, mert nem tudják fizetni a kölcsönt. Mi lesz, ha ugyanilyen okból a bankok elárverezik a lakásukat? Utcára kerülnek? Több mint 62 ezer vállalat számlája zárolva van, szinte naponta sztrájkolnak a munkások, változásokat és kenyeret követelnek. Hogy az élelmiszeripar árleszállítási hirdetményei megszaporodtak, szintn arra utal, hogy csökken a lakosság vásárlóereje. A napokban derült ki egy hattagú családról, hogy két-két krumplira futja a napi ételadagjuk, mivel csupán családi pótlékot kapnak. Egyik fiukat már elvették tőlük, egy házaspár fogadta be.
Közben a gáz, a villanyáram drágulásáról van szó, és csak Újvidéken tízezer polgárt perel az Informatika, mert adósak. Lőttek a külföldi nyaralások tömegének is, Montenegró csodás tengerpartján nagyon megcsappant a szerbiai turisták száma, mert nincs rá pénzük nincs, és az árak is kétszeresére emelkedtek. A kormány viszont a fizetések és a nyugdíjak befagyasztásával „biztatja” a népet. A gyerekek egyre kevesebbet járnak színházba, kevés pénz jut könyvre, és a csoportos utazás is hamarosan megszűnik, mert a szülők a csőd szélére jutottak.
Mi várható? A munkások megindulnak a főváros felé? Megszaporodnak a koldusok, munkanélküliek? Vagy az ország annyira eladósodik, hogy a valutaalap sem húz ki bennünket a csávából. Ez azonban a jövő zenéje.
