2026. június 10., szerda

Újvidék

A komfortos élet reményében

Nem tudom, készült-e már statisztika arról, hogy egy egyetemista tanulmányai alatt átlagosan hányszor vált lakást, de szerintem sokszor. Olyanok vagyunk mi, mint a kis csigák.

Bércsökkentés a közvállalatokban

Aleksandar Jovanović, a városi képviselő-testület elnöke a Građanski list újvidéki napilapnak kijelentette, hogy az első, nyári szünet utáni ülésüket szeptember 18-án tartják meg. A szokástól eltérően azért nem a hónap utolsó péntekén, mert a vonatkozó törvény szerint az ülések között legfeljebb 90 nap telhet el.

Rendőrségi krónika

A közlekedési rendőrség közleményéből kiderül, hogy a múlt hét folyamán 175 közlekedési baleset történt az újvidéki rendőrség ellenőrzése alá tartozó dél-bácskai közutakon. Ezek közül 33-ban 46-an megsérültek, egy személy életét vesztette, és a járműveken 9 millió 309 ezer dináros anyagi kár keletkezett.

Elfogott tolvajok

A rendőrség dolgozói augusztus 23-án tetten érték és letartóztatták azt a bácstóvárosi (Tovariševo) tolvajpárost, amely előző nap megpróbált ellopni egy vezérlőszekrényt és három villanymotort a Slavija társadalmi vállalat üzeméből. Radovan T.