2021. szeptember 28., kedd
Góbor Béla

Góbor Béla

1971-ben került a Magyar Szóhoz, ezt megelőzőn tanár volt Tornyoson. A slapaj évek után húsz évig a lap mellékleteként megjelenő Temerini Újságot szerkesztette. 1994-ben az Újvidéki Oldal és a Közös Íróasztalunk rovat szerkesztésével bízták meg. 2006-ban nyugdíjazták, de maradt a Magyar Szó csapatánál, a Nyugdíjasok oldalát szerkeszti. A lapnál töltött munkásságáért két alkalommal Életmű díjjal jutalmazták. Szülőfalujában, Temerinben közéleti munkát fejtett ki, több társadalmi elismerésben részesült. Két helytörténeti kiadvány társszerzője.

Cikkeim:

Közénk tartozol!

Az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága Közénk tartozol! című kulturális nemzetpolitikai programjának két délvidéki ünnepi eseményére került sor szombaton...

Megvalósult elgondolás

A Prosperitati Alapítvány szervezésében Temerinben egy kiemelt jelentőségű, közepes léptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadására került sor. Az Elmed Kft.-ben gépek vásárlására és épület...

Sebastian Kurz temerini gyökerei

Nem kevés azoknak a híres embereknek (íróknak, költőknek, művészeknek, történészeknek, kutatóknak, politikusoknak, forradalmároknak, egyházi személyeknek) a száma, aki valamilyen módon kötődnek...

Húsz év a kertészkedők szolgálatában

Amikor az elmúlt század kilencvenes éveinek vége felé a Vajdaságban is mozgolódni kezdtek az újdonsült borászok, imitt-amott megmérettetéseket, házibajnokságokat is tartottak. Ebből az...

A szórványban élők felkarolása

Az idén másodízben hirdette meg a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága a Petőfi-programot, azzal a céllal, hogy az anyaország határain kívül rekedt magyar közösségek nemzeti...

Elvándorlás és nyugdíj

Sokan fontolgatják Szerbiában a végleges vagy ideiglenes külföldre költözést. A jobb megélhetés utáni vágynak akkora a hajtóereje, hogy falvak néptelenednek el. Arról nincs kimutatás, inkább csak...

Megmaradni őseink földjén

Hétfőn, Illés próféta napján csúcsosodtak a 162 éves temerini fogadalom megemlékező ünnepségeinek rendezvényei a helységben. Délelőtt, valamivel 9 óra után ünnepi menet indult az új kenyérrel a TSK...

Nagykorú a temerini borfesztivál

Az idei Vince-napi borversenyen hét nagy aranyérem közül hatot vörösbornak ítélt oda a bírálóbizottság. A temerini rendezvény zárónapján hagyományosan borkóstolót tartottak. Bár az idén kevesebb...

Tárlat a temerini TAKT munkáiból

A 35. TAKT-on készült munkákból nyílt a hétvégén tárlat Temerinben, a tájház kertjében levő alkotóház kiállítótermében. A szépszámú közönség a szokásostól eltérő alkotásokat tekinthetett meg. Az...

Mindenki károsult

Töröm a fejem azon, hogy miként lehet értelemszerűen összefüggésbe hozni a szerb kormánynak, majd utána a parlamentnek a nyugdíjak és a közalkalmazottak bérének csökkentésével kapcsolatos döntését...

Véráldozatok a szabadságért

A topolyai Mezőgazdasági Középiskola vendégeként vajdasági körúton tartózkodó kaposvári Móricz Zsigmond Szakközépiskola tanulói szombaton délután Temerinbe is ellátogattak. A tájház újonnan épült...

Jelentkezés a Tinire

Az idén immár a 23. Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedőjét szervezi meg a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület. Nagy Sándor, az egyesület elnöke az újságírókkal közölte, hogy...

Az ősök fogadalmára emlékeztek

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtek tegnap, fogadalmi ünnepük napján a temeriniek. A Teremtő meghallgatta imájukat és elterelte a falu fölül a vihart hozó fellegeket. Kereken 160 éve már annak,...

Gazdag Illés-napi program

Temerinben úgyszólván minden készen áll az idei Illés-napok rendezvényeinek megtartására. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a fogadalmi ünnep a szabadságharc viharában elpusztult, majd az azt...

Kétezer új vagyonbevallás

Befejeződött a vagyonbevallási akció Temerinben, tudtuk meg Gódor Rudolftól, a községi tanács pénzügyi jogkörfelelősétől. Az utolsó határidő május 30-áig tartott. Azokban a napokban igen sokan...

Mintegy százan vállalhatnak közmunkát

A temerini községi képviselő-testület június eleji ülésén döntött a 2014–2018-as időszakra vonatkozó gazdasági és foglalkoztatási terv kiegészítéséről. Ennek értelmében a község június végén...

Olcsóbb a fürdőbelépő

Mindössze két napirendi ponttal tartotta meg tegnapi ülését a temerini községi képviselő-testület. Ezek közül is az egyik szokványos volt, az előző ülésről készült jegyzőkönyv elfogadása, a másik...

Érkeznek az adószámlák

A temerini községi képviselő-testület tavaly az év vége felé döntött a vagyonadó mércéiről, amelyeket január elseje óta már alkalmaznak. Ennek értelmében megszűnt a telekhasználati díj (levegőadó),...

Nagy az adóhátralék Temerinben

Az önkormányzat folyamatosan figyelemmel kíséri a költségvetés feltöltésére szolgáló adók fizetését. A helyi adóbevételek ugyanis jelentős tételt képeznek a község költségvetésében. Gódor Rudolf, a...

Beanfest Temerinben

A temerini Vodomar 05 Ökoközpont szervezésében a hétvégén tartják a X. Nemzetközi Temerini Babfesztivált és Babfőző versenyt, amelyre az előző évhez képest valamivel kevesebben, az idén mintegy 200...

A világ kapujában magyarként

Egy nyalábnyi választási reklámanyaggal (mosolygós arcképével ellátott szórólapokkal, golyóstollakkal) érkezett haza, a temerini szülői házba néhány napra látogatóba Sárosi Márta, de máris szóltak...

A hit kapaszkodás a nehéz percekben

Csorbáék Temerinben a Bosnyák utcai takaros új házban laknak. Azért látogattuk meg őket, hogy arról írjunk, mekkora öröm és áldás a több gyermek a családban, különösen akkor, ha a szülők hitben...

Kis lépésekkel lehet elérni messzire

Bő egy hónapja, hogy Gusztony András és csapata átvette a leváltott korábbi polgármestertől a temerini község irányítását. Székfoglaló beszédében nem ígért látványos eredményeket, de bejelentette,...

Játszótér, sportpálya húsvétra

Szebb húsvéti ajándékot nem is kérhettek és kaphattak volna a temerini gyerekek, mint a játszótér és a sportpálya. Gusztony András polgármester hivatalba lépésekor (bő egy hónapja) megígérte, hogy...