2021. szeptember 28., kedd
Csincsik Zsolt

Csincsik Zsolt

A zentai kórházban születtem 1975. július 19-én, mégis Adát tartom a szülővárosomnak. Adán végeztem el az elemi iskolát a Cseh Károly Általános Iskolában, majd középfokú végzettséget szereztem a Zentai Gimnáziumban, végül az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szereztem magyartanári diplomát. Az egyetemi tanulmányaim után részt vettem az újvidéki Pro Media újságíró-iskola képzésén. 2004 óta vagyok a Magyar Szó napilap újságírója. A lapnál Ada községi tudósítóként dolgozom. Az érdeklődési köröm széles, a politikától a gazdaságon és a sporton át a művelődési életig terjed. A Magyar Szó az egyetlen magyar nyelvű napilap Vajdaságban, ezért létfontosságúnak tartom nemzeti identitásunk megőrzésében.

Cikkeim:

Szomszédsági (v)iszony

A jó szomszéd felér egy jó testvérrel! Ezt az életbölcsességet még gyerekkoromban hallottam, egy öregember osztotta meg velem, aki mindezt olyan erős meggyőződéssel és hittel mondta, hogy...

Turistacsalogató is lehet a szeder

A Törökfalu közelében lévő Mátyás-tanyán hat éve hozott létre szederültetvényt a falusi turizmussal foglalkozó Csincsik Edit és családja. A mintegy száz méter hosszúságú, több sorba rendezett és...

Aratóünnepség: munka, szórakozás, ünnep…

A mai aratóünnepségek mindenkinek mást jelentenek. Az aratóünnepség egyeseknek önfeledt szórakozási lehetőséget vagy őseink hagyományainak megőrzését jelenti, másoknak a közösségépítés lehetőséget...

Korlátozásokkal teli téli szünet

Minden diák szereti a szünetet, kivétel nélkül. Téli vagy nyári szünet, rövidebb vagy hosszabb, lényegtelen, csak szünet legyen és ne kelljen iskolába menni, órákat ülni a padban és tanulni. Az...

Luca-napi varázslások és jóslások

Luca napja december 13-án a karácsonyi ünnepkör egyik jeles napja, amelyen lucapogácsát sütünk szerencsepénzzel, lucabúzát vetünk, hogy fejlődéséből következtessünk az eljövendő esztendő...

Az első találkozás a beteggel

Mihalek Nóra adai, fiatal orvos és Lajkó Flórián kavillói orvostanhallgató az Artériás hipertónia kezelése az elsődleges egészségügyi ellátás szintjén című dolgozatukkal érdemelték ki az Év...

Családias hangulatú kirándulás a kisvárosban

Ada egy Tisza-parti kisváros. Az ide látogató kirándulót nem impozáns műemlék épületek és lenyűgöző múzeumok fogadják, hanem egy csöndes és családias hangulatú település, amely csodás természeti...

Jól működik a távoktatás

A rendkívüli állapot kihirdetését követő második napon az Ada községi általános iskolákban, a zeneiskolában és a középiskolában megindult a távoktatás, amelyhez hamarosan csatlakozott az óvoda is.

Az egészség csodabogyója

A fekete berkenye, közismertebb nevén az arónia, a vitaminok és az ásványi anyagok tárháza, erős antioxidáns, gyulladásgátló és antikarcinogén hatással rendelkezik. A gyümölcs ugyan fanyar és...

Palacsintaillatú traktorok

A törökfalui gazdálkodó évente ezer-egynéhány liter biodízelt készít otthon a gazdasága szükségleteire a saját maga által megtermelt napraforgóból és repcéből. Erdélyi Géza tizenöt hektáron...

Újjászülettek az elbontott stációk

A moholi katolikus temetőben április végén két nap alatt elbontották és elszállították a balesetveszély elhárítása és restaurálás miatt a keresztút tizennégy stációját. A bontást Biacsi Karolina...

Az itthon maradásért

Ada község önkormányzata a múlt év tavaszán írt ki először pályázatot a fiatal házaspárok és élettársi kapcsolatban élő párok számára vissza nem térítendő támogatás folyósítására családi ház vagy...