2021. április 20., kedd
Tóth Péter

Tóth Péter

Kishegyesen születtem 1963. december 2-án. Azóta is szülőfalumban élek, olyan kisebb-nagyobb megszakításokkal, mint a katonai vagy az egyetemi évek. A szabadkai Közgazdasági Karon diplomáztam, és azt követően mintegy tizenöt évet dolgoztam mezőgazdasági profilú cégnél a kereskedelmi osztályon, majd pénzügyesként, illetve ügyvezetőként. Érdeklődési köröm a gazdasági témákon túl a hozzá szorosan köthető mezőgazdasági, környezetvédelmi, környezetgazdálkodási, vidékfejlesztési témákra terjed ki, emellett már középiskolai és egyetemi éveim során is érdeklődtem többi között a szociológia, a politikai gazdaságtan, valamint a rendszerelmélet iránt is. Az állat- és növényvilág, illetve az űrkutatás iránti érdeklődésem viszont egészen általános iskolás, illetve óvodás koromig nyúlik vissza. Újságírással negyven év feletti korban, csak az ezredforduló után kezdtem foglalkozni, ha leszámítjuk, hogy jelentek meg írásaim gyerekkoromban az iskolaújságban, illetve a Jó Pajtás hasábjain is. Szeretem a dolgokat több nézőpontból megvizsgálni, a nem szokványos vetületeket is szemléltetni.

Cikkeim:

Ebben az évben 990 ezer dinárt irányoztak elő halasításra, ebből két és fél tonna kétnyaras pontyot vásároltak

Halasítanak, fásítanak

Több mint két tonna kétnyaras ponttyal gazdagodott a Topolyai-tó halállománya. A tópart rendezése pedig már hetekkel ezelőtt megkezdődött. A sporthorgászok és az önkéntesek fásítanak, rendezik a...

Ki van a Musk mögött?

A világ egyik nap első, másnap már második leggazdagabb embere nem csak azért érdekes személyisége korunknak és egyben az üzleti világnak, mert úgy tűnik, hogy innovatív befektetéseivel elsősorban...

Zsemberi János az év üzletembere

A 2020. év legsikeresebb vajdasági üzletembere Zsemberi János topolyai vállalkozó lett. Az elismerést február elején, a Vajdasági Gazdasági Kamara 102 éves fennállása alkalmából ezért kell egy...

A tempó szédületes, félő, hogy lemaradunk!

Az információs és a robottechnológia, valamint a legmodernebb technológiai vívmányok piaci érvényesülése szédületes tempóban zajlik. A szegmens életünkre gyakorolt hatásai jócskán túlmutatnak a...

Rázósra értünk?

Ma már nehezen lehet elképzelni az életet elektromos áram nélkül. A digitalizáció rohamos terjedése, a világháló, és a világot meghódító okoseszközök működése is mind-mind villanyáramot...