2021. március 7., vasárnap
Lovas Ildikó

Lovas Ildikó

1967-ben születtem Szabadkán. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem diplomát 1991-ben. A Magyar Szó kultúrával foglalkozó oldalain 1988 óta publikálok. Írásaimban próbálom megragadni, szavakkal definiálni, körülírni, megérinteni, értelmezni és újraértelmezni a miljőt – Szenteleky Kornél szava elemeire bontja, feloldja a tájban az irodalmat. Így az egész részévé teszi, nem pedig programmá silányítja. A Magyar Szó olyan műhely, amely írók számára lehetővé teszi a miljő/valóság kutatását. Ezért is megkerülhetetlen. Egyébként napilap. Köteteim: Kalamáris (novellák, 1994); A másik történet (novellák, 1995); Meztelenül a történetben (regény, 2000); Via del Corso (novellák, 2001); Kijárat az Adriára, avagy James Bond Bácskában (regény, 2005, 2006); Spanyol menyasszony (regény, 2007, 2008); A kis kavics (regény, 2010); Cenzúra alatti, avagy készülődés szabómagdaságra (regény, 2014); Rózsaketrec (próza, 2016); Amikor Isten hasba rúg (rekonstrukció, 2020); A város lelke, avagy identitásjelek (Szabadka-tárcák, 2020).

Cikkeim:

A fiatalság-mitológia

Csak mostanában jöttem rá arra, hogy a Tito–Forradalom–Béke elnevezésű, az általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulóinak szervezett történelemverseny a személyi kultusz egyik...

A történet ereje

Megismerjük Odüsszeuszt (Homérosz), János vitézt (Petőfi Sándor), Glorfindelt (J. R. R. Tolkien), Ulyssest (James Joyce), Hadrianus emlékezéseit (Marguerite Yourcenar), Sobri Jóskát (a magyar...

young boys and girls playing hide and seek in park, with kid counting leaning on tree

Ipiapacs

Nem egyszerű bújócska, hanem egyben verseny is. Ki ér oda hamarabb a fához, a falhoz, ahol a hunyó elszámolt százig, hogy tenyerével háromszor ráütve a fára, falra, elkiáltsa

Szabad?

A szabadság a korlátlanságban eltűnik. Az embernek ezt időről időre újra meg kell tapasztalnia – és még akkor sem hiszi el. Nem is csoda, hogy a szabadság a leginkább „foglalkoztatott” fogalom az...

A tapasztalat

„»Tetszett látni Pesten a felfegyverzett nyilasokat? – ront nekem ma K. – Micsoda alakok! Hiszen ezek fognak először átállni a

A jaltai sólymok

Amit olvasunk, annak szinkronban kell lennie velünk, mégis kell lennie némi interferenciának, ami nem közömbös, hanem megérintett olvasóvá tesz.

Nevess!

December végén akarva-akaratlanul összegezzük az év eseményeit. Emlékszem arra, amikor nem tettek másként a különféle tévécsatornák sem. Összeszedték az év legnagyobb bakijait, amit a bemondók...

Könyv és irodalom*

Sally Rooney Normális emberek című regénye kapcsán ötlött fel bennem ez a cím. Nem is jutottam ennél tovább, mert az írónőtől megtanultam, hogy nem lehet és nem kell szerteágazó ösvényeket...