2023. május 29., hétfő
Kiss Zoltán

Kiss Zoltán

1961-ben születtem Topolyán. A Filkó rejtvénymelléklet és az Unaloműző rovat szerkesztője, illetve napilapunk mellékleteinek rejtvényszerkesztője vagyok 2003 októbere óta. Az általános iskola elvégzése után Magyarországra, Tatára kerültem középiskolába, ahol lótenyésztést és lóversenyzést tanultam. Ezt követően Topolyán is leérettségiztem az állattenyésztési szakon, majd az Újvidéki Egyetem ugyanezen szakán folytattam tanulmányaimat. Ezt követően Belgrádban szereztem nagykereskedelmi és marketingképesítést. Időközben újságíróként, riporterként dolgoztam a Topolyai Rádióban, illetve a Topolya és Környéke hetilapnál. Külsősként az Újvidéki Rádiónak küldtem mezőgazdasági és sporttudósításokat, majd tudósítottam a Magyar Szót, a Dolgozókat, a 7 Napot és a Magyar Képes Újságot is. Rejtvények szerkesztésével már diákkorom óta foglalkozom. A rejtvények mellett tudósítok a Nemzeti Vágtáról és egyéb eseményekről, valamint alkalmanként címlapsztorikat is írok a Tarka Világ mellékletnek.

Cikkeim:

Bátorsággal és becsülettel

– Ebben a mi közösségünkben mindenki szereti a lovakat, vagy a szüleinek, a nagyszüleinek voltak lovai, vagy valaki az ősök közül huszár volt. Mindenkinek van legalább egy története a lovakról....

Niki Szabadka lobogója mellett (Sereg András felvétele)

Még most is alig akarom elhinni

Szabó Nikolették Dunakeszin egy lovasiskolát üzemeltetnek Vágta néven, nem ismeretlen tehát számára a lovassport, sőt korábban a Kishuszárok futamában a Nemzeti Vágtán is már volt alkalma...

A családom szeretete adott erőt

Nem kis meglepetést okozott március elején a bácskai kisváros lakosságának körében, amikor kiderült, hogy az első szerbiai koronavírusos fertőzött topolyai illetőségű. A hazai média azokban a...

Gulyás Szabolcs nyerte a Vágtát

A Vajdasági Vágta fanfárjai délben szólaltak meg Zobnaticán, amikor lovas felvezetéssel bevonultak a pályára a részvevők. Bunfor Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány vezetője, az...

Magyar nyelven szól a vers Londonban

Április 21-én szervezik meg a II. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó versenyt Londonban – Beszélgetés Verbászi Betty vers- és prózamondóval, az Angliai Magyar Versmondók Egyesületének...