Különleges kávézó nyílt Németországban – olvasom a hírt. Az orosz tulajdonos nappaliszobájából kialakított kávézóba bevihetjük a saját ételünket is, de ingyen kávét és sütit is kaphatunk, és csak az ott töltött időért kell fizetni, az első fél óráért 2 eurót, utána óránként hármat. Nem mindennapi kávézóért azonban elég a szomszédig is menni. Budapesten van például macskás kávézó, ahol míg a feketénket szürcsöljük 15 macskát simogathatunk (etetni, szakszerűtlenül emelgetni és farkat, lábat, fület húzni szigorúan tilos!). Arra kell csak ügyelnünk, hogy óránként fogyasztanunk is kell valamit, ugyanis így próbálják elkerülni az ingyen simogatókat. Hasonló működik Bécsben és Londonban is.
Arra lettem kíváncsi, hogy nálunk van-e valamilyen igazán különleges kávézó. És lám, nem is kellett sokáig keresni. Ha beütjük a keresőmezőbe azt, hogy különös kávézók, így magyarul, akkor az első találat éppen Szerbiára vonatkozik, miszerint különös helyen nyílt kávézó Szerbiában: 400 méter mélyen a föld alatt kávézhatnak azok, akik ellátogatnak a bori rézbányába és akiket bányalift szállít le a kávézóba.