2021. július 24., szombat

Jó reggelt! (2021-05-01)

Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük, a kismamákat és a szépkorúakat is, meg az összes többi anyukát. Egyik magyarországi kutatás szerint a megkérdezettek 89 százaléka hetente egyszer felhívja édesanyját. Ugyanebből a kutatásból az is kiderül, hogy a 35 év alatti nők több mint a fele az anyukájával beszéli meg gondjait, tőle kér tanácsot.

Anyának lenni a legjobban fizetett munka. Az értékét nem pénzben, hanem szeretetben mérik, s ez a szeretet zömmel két irányú és soha meg nem szűnő. Ha még sincs természetes kapcsolat az anya és gyermeke között, annál fájdalmasabb dolog talán nincs is a világon, mindkét fél számára.

Anyának lenni felemelő, de nagyon nehéz. Az anyai gondoskodás megbecsülését, értékelését egy normális családban nem várja el az anya. Legfeljebb anyák napján jólesik neki egy csokor virág és az elmondott versike. Beéri ennyivel, mert amit cserébe kap a gondoskodásért, oltalmazásért, az semmihez sem fogható. Páratlan érzelmek ezek az emberi életben. Erre szoktuk azt mondani, hogy a gyermekeimért élek. Meg magamért! Mert nekem is jó, hogy vannak gyermekeim! Ez életre szóló ajándék.