Jó reggelt! (2020-06-04) Szerző: J.J.

Szövegírás (Illusztráció/Pexels)

Szövegírás (Illusztráció/Pexels)

Mindig csodálkoztam azokon a kollégákon, akik számára a címadás okozta a legnagyobb gondot. Megírtak egy cikket, egy novellát, vagy elbeszélést, aztán meg szinte kétségbeesetten törték a fejüket, hogy milyen címet adjanak az irománynak. Ahogy erre visszagondolok, képtelen vagyok visszaemlékezni, hogy tanúja lehettem-e költemény születésének, és ha igen, akkor mi lehetett előbb, a vers, vagy a címe?

A sokat tépelődő kollégáknak igazuk volt, hiszen a cím a szöveg cégére, az adja el a portékát, vagyis a jó cím felkelti az érdeklődést az utána következő szöveg iránt.

Nekem soha nem okozott gondot a címadás: elsőként azt írtam le, akár kézzel, akár írógéppel, és most is, a számítógép képernyőjére. Nálam a cím vonzotta magához a rá következő mondatokat. Mondták is, hogy házépítéskor nem a tetőt ácsolják meg elsőnek, hanem az alapokat ássák meg, de nagyon ritkán fordult elő, hogy utólag megváltoztattam a címet. Ha azt megfogalmaztam, bíztam benne, hogy az annak megfelelő mondatok sorjáznak majd a továbbiakban. Végül, szinte szégyenlősen, aláfirkantottam a nevem.

Mára ez megváltozott: először a nevem írom föl, majd a címet, és utoljára a szöveget. Érzem, hogy ez már nem a magabiztosság jele, hanem az önteltség megnyilvánulása, mintha nem a szöveg lenne a legfontosabb, hanem a szerző neve. Amióta erre felfigyeltem, igyekszem visszaállítani az eredeti sorrendet: elsőként a címet írom le, majd következik a fejben már előre megfogalmazott szöveg leírásának kubikus munkája, végül jöhet a szerző neve. Csakhogy már nem a szöveg alá, szégyenlősen, hanem a cím fölé, öntudatosan. Így kívánja a mai folyóirat-kultúra.

J.J.


  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége