Jó reggelt! (2019-07-23) Szerző: trk

Illusztráció (abodo.com)

Illusztráció (abodo.com)

Az órási barna szekrény ajtaja kiesett, amikor megpróbáltam kinyitni. A fiú mellettem állt. Nem segített, csak kuncogott magában. Nem az ő lakása, csak nála van a kulcs. A konyhaszekrényt inkább csukva hagyom, gondolkozom... Nem lehet! Lesz ami lesz, ki kell nyitnom! Azért jöttem ide, hogy mindent lássak! Két fiókot kihúzok. Az egyikben poros zacskók, a másikban evőeszközök lepnek meg. Van ez is, de asztal nincs, ahol használni lehetne őket, mondom az ügynöknek. Erre ő csak annyit felel, hogy valamikor volt asztal is a lakásban. A rolók földig lehúzva a balkon előtt. Le szeretnék ülni, de a poros ágy nem vonz. Sétálgatok a lakásban, már csupán illemből, hogy ne tűnjek annyira borsószem-királykisasszonynak, hiszen a szűkszavú fiatal férfi – úgy tűnik, ez az első munkája – minden mozdulatomat figyelemmel kíséri. A kíváncsiság még rávisz arra, hogy megkérjem, nyissa ki nekem a kamra ajtaját. De ehhez kellett a legmerészebbnek lennem, mert ami elénk tárult, az mindkettőnket zavarba hozott, így gyorsan be is csuktuk. Tehát – gondolkozom magamban – ha egy kesztyűvel megfogom és kipakolom az évekig koszolódott tárgyakat, kitakarítom, amit az előző lakók és a tulajdonos (vagy mindannyian együtt) felhalmoztak, megéltek és leéltek, azután a kamrában hagytak, vásárolok egy asztalt, székeket és egy új szekrényt, a fürdőszobába tükröt veszek és felszerelem, az előszobába beszerzem a szükséges bútorokat, és néhány helyen kiigazítom a hiányos szigetelést a falak mellett, akkor havi kétszáz euróért kibérelhetem a lakást.

trk


  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége