Jó reggelt! (2019-03-21) Szerző: JJ

Szerződéskötés (Illusztráció/Thinkstock via Pulse)

Szerződéskötés (Illusztráció/Thinkstock via Pulse)

Kaptam egy sms-t a postától, értesítettek, hogy csomagom érkezett, amit a nap során kézbesítenek. Szerettem volna körbekérdezni a famíliát, hogy rendelt-e valaki bármit is, mennyi pénzt készítsek, de éppen senki se volt elérhető. Mivel én nem rendeltem semmit, úgy gondoltam, hogy visszaküldöm a pakkot, mint a pinty, aztán meg vakarózzon az, akinek viszket.

Alig két óra múlva riasztott a kapucsengő, mire kirontottam, a gyorsposta kocsijának vezetője föltépett borítékkal várt a kapu előtt. Nyújtott egy papírt meg egy golyóstollat, közben mutatta, hol írjam alá a papírt, majd még egyszer, de akkor már egy másik papírt. Gondoltam, aláírásommal igazolom, hogy a kézbesítő megjelent a lakcímemen. Erre közölte, hogy a kartonborítékban maradt a szerződés engem illető példánya.

Az utcán, seperc alatt, szándék nélkül két évre meghosszabbítottam telefon- és internet-előfizetésemet, amire az égvilágon semmi szükségem nincsen.

Ilyen a szerbiai ügyintézés: a szerződés három oldalas, apró betűs szöveget tartalmaz, mire elolvastam, az általam orvul aláíratott példánya már a fővárosban lehetett. 

JJ


  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége